-->

2016. március 4., péntek

II. Fejezet - 33. Rész

* Lizzie szemszöge *


Egy életre való boldogsághormont termelt, hogy a szüleimmel tölthettem egy kis időt. Harry udvarias volt és amint bekísért a házba felajánlotta, hogy magára hagy a szüleimmel. Persze egyből elfogadtam, nem azért mert nem szeretem Harryt, a társasága sem zavar, viszont szerettem volna csakis a szüleimre koncentrálni. És, nos tudjuk Harry milyen, mikor védelmező kedvében van.
Sok mindenről beszéltünk. Az eltűnésemről, arról, hogy ez milyen érzést váltott ki belőlem és a családomból. Elmeséltem nekik, hogy mi történt velem - egyes részeket persze kihagyva - beszámoltam arról is, hogy az utóbbi időben egyre nehezebb volt nélkülük de Harry kitűnő támaszt nyújtott.
Anya és a nővérem kismilliószor megölelgetett, beszámoltak róla, mennyire megterhelte őket a hiányom. A szüleimen meglátszott: Anya, az én drága Édesanyám, a gyönyörű mosolyával és a hihetetlen jókedvével, ami mindig is volt neki, lenyűgözte az embereket. Mára viszont semmi sem maradt belőle. A szemei beesettek voltak, sötét karikákkal alatta - még sminket sem rakott fel, hogy eltüntesse. Ha jól láttam fogyott is néhány kilót, a haja pedig enyhén zsíros csomókban állt egy copfban, a feje tetejére kötve. Apa, akinek eddig folyamatosan duzzadó izmok díszítették a testét, mostanra kissé megpocakosodott, a szeme táskás volt és neki is enyhén lila. Viszont úgy láttam kettőjük közül ő volt az, aki az evésbe fojtotta a bánatát.
A nővérem is más lett. Mielőtt elhurcoltak volna, be nem állt a szája, folyamatosan beszélt, okoskodott, próbált a lelkemre hatni. Most viszont egyszerűen csak Anya mellett ült szorosan, karjukat egymásba fonva. Ő nem fogyott le, nem is hízott el, sőt azt kell mondjam, hogy talán megerősödött. Más lett a teste, a póló, ami rajta volt, alig takarta a kezdődő izmokat a kezén. A haja hosszabb lett és úgy tűnt, mintha festve lenne.
Ettől függetlenül örültem, hogy láttam őket. Még mindig iszonyúan hiányoztak, úgy, hogy ott ültem mellettük, úgy, hogy egymással beszélgettünk. Számtalanszor megígértük egymásnak, hogy találkozunk még, nem megyek el örökre. Elmondtam nekik, hogy boldog vagyok. Nem úgy, ahogy régen: mikor semmi gondom nem volt. De talán ha ez az egész nem történik meg, akkor soha sem találom meg ezt a fajta boldogságot.
Biztosítottam őket arról, hogy biztonságban vagyok. Abban voltam és ezt senki se tudta megkérdőjelezni. Harry néha úgy bánt velem, mint egy porcelán babával, de ha ő nem is volna elég, ott volt rajta kívül több, mint 4 fiú, hogy biztonságban tartsanak.
Láttam Apa szemén, hogy aggódik. Nem nagyon hitte el, amit mondtam. De nem kérdezett semmit én pedig nem is akartam részletezni semmit. Anya csak ült és néha üveges, néha pedig ragyogó szemekkel hallgatott, volt, hogy bólogatott. Örült, hogy megtaláltam a boldogságot, még ha egy kis szenvedés árán is. A nővérem furcsa volt, mintha egy másik bolygón lett volna. Kicsit aggódtam miatta, de nem mertem rákérdezni, mi történt vele. Talán csak megviselte a hiányom.
Harry türelmes volt, majdnem négy órán át várt a kocsiban, majd erőteljes kopogással megzavarta a beszélgetésünket. Anya volt az, aki ajtót nyitott. A tőle telhető legudvariasabban kért elnézést, majd felém címezve mondta, hogy indulnunk kell. Sajnáltam elmenni, de tudtam, hogy egy nap hazatérek. Vagy ki tudja, a családom jön el majd talán meglátogatni. Búcsúzásképp mindenkit megöleltem, megpuszilgattam. Anya és Apa fülébe biztató szavakat suttogtam, megmondtam nekik, hogy szeretem őket. A nővéremnek is ugyanezt mondtam, ahogy öleltem a hátát simogattam. Remegett a karjaim között és most először törékenyebbnek éreztem őt, mint valaha. Elmorzsolt egy könnycseppet, mikor elváltunk, én pedig biztatóan rámosolyogtam.
- Boldog vagyok - mondtam. - szeretném, ha te is az lennél. Hiányozni fogsz.

Harry csendben vezetett vissza a kocsihoz. Amíg pityeregtem, nem indította el a kocsit, hanem a karjába vont és ezerféleképpen elmondta, mennyire szeret.
Jó érzés volt ezeket hallani és hihetetlenül romantikus. Eddig nem tudtam, hogy erre is képes, hogy ilyeneket mondjon.
- Sajnálom, hogy el kellett jönnünk - törölte le egy könnycseppemet. - Biztonságban akarlak tartani, de ez itt nem megy.
Aprót bólintottam, az ajkamat lágyan hozzáérintettem az övéhez. A csókunk nedves volt a könnyemtől, de hamar felszáradtak azok és éhség lépett a helyébe. Harry megfogta a derekamat és az anyósülésről magára húzott, óvatosan léptem át a váltót. A teste meleg volt és izgató, a kezeimet a pólója alá vezettem és végigsimítottam a mellkasán, apró mintákat rajzoltam rá. Az ő keze a csípőmmel játszott, benyúlt a farzsebembe és megszorította a fenekem, miközben közelebb húzott magához. Az érzés több volt mint kellemes, többet akartam. A mellkasomat kidomborítottam és Harryéhez nyomtam, ami kemény volt, mint a kő. A csípőmet a kezével ringatni kezdte az ágyéka folyamatosan mozgott az enyém ellen. Halkan felnyögtem, mire morgott. Most az egyszer sajnáltam, hogy egy feszes farmernadrág volt rajtam, nem pedig egy laza szoknya. Harry kigombolta a nadrágomat, lehúzta a cipzárom és meleg kezével a bugyimba nyúlt. A szemeim fennakadtak és éreztem Harryt megfeszülni.
- Ki tett ilyen nedvessé? - mohón csillogtak a szemei.
- Te - sóhajtottam, miközben próbáltam előrébb billenteni a csípőmet, hogy valami súrlódást eredményezzen.
Aztán hirtelen egy lövést hallottam, bár talán csak a gyerekek játszottak a parkba a kisboltban kapható ördögpatronnal. Harry azonban úgy húzta ki a nadrágomból a kezét, mintha megégették volna. Majdnem visszalökött az anyósülésre, ahogy felegyenesedett.
- Csatold be az övedet és rendezd el magad - szigorúan mondta, ellentmondást nem tűrő hangon. Még mindig kába voltam az előző jelenettől, alig fogtam fel, mit mondott. Azonban ahogy eljutott a tudatomig máris csináltam.
Mire megigazítottam a nadrágomat, a motor már járt és egyenesen a házunk felé mentünk. Harry jóval túllépte a sebességi korlátot, ahogy hazafelé hajtott, azonban jobbnak tartottam, ha most nem említem meg. A környék egyre ismerősebb lett, ahogy megérkeztünk. Harry kipattant a kocsiból, én pedig esetlenül próbáltam magam kikötni, mielőtt kiszállok. A bejárati ajtónál várt rám, amíg becsuktam a kocsi ajtaját, majd a kulcsával bezárta az.
- Mi a fenéért ez a nagy sietség? - kérdeztem. - Lehet csak a gyerekek játszottak Harry, ne légy paranoiás.
- Menj és pakolj össze. Szólj a többieknek is - a szemei jéghidegek voltak, figyelmen kívül hagyva a mondandómat, utasított.
- Hát persze mester - morogtam halkan, majd elindultam befelé.



Egy sporttáskába dobáltam a cuccaimat - csak a legfontosabbakat. A sok estélyit sajnáltam itt hagyni, de be kellett látnom, hogy arra egyáltalán nem lesz szükség egy majdnem lakatlan szigeten. Miután kész lettem, a szekrényben egy másik táskáért kutattam, majd Harry ruháit hajtottam bele. A többieknek még ezelőtt szóltam, hogy pakoljanak. Nem mintha túlságosan komolyan vettek volna: egyedül Eleanor volt az, aki felállt a tévé elől és a szobájába ment, remélhetőleg pakolni.
Harry azóta is kint volt valószínűleg, mivel nem találkoztam vele. Az ablakhoz léptem és elhúztam a függönyt. Harry az autóban ült és telefonon beszélgetett, láthatólag nagyon el volt foglalva, erőteljesen hadonászott a kezeivel, a szemöldökét ráncolta.
A világ csaknem megállt körülöttem egy pillanatra, mikor egy lövést hallottam - olyat mint amit nemrég a kocsiban. Nem láttam ki volt az, egy ideig csak a postaládát néztem és a tátongó lyukat rajta. A függöny visszahúztam, a táskákat úgy ahogy volt, becipzároztam majd a vállamra kaptam. A nappaliba rohantam, egyenesen a többiekhez.
- Lövéseket hallottam - mondtam idegesen.
- Mi semmit nem hallottunk Liz. - legyintett Liam. - Ne légy paranoiás.
Ideges voltam, hogy nem hittek nekem.
- Egy lyuk van a kurva postaládában Liam! Nem hiszem, hogy paranoiás lennék - szinte sikítottam. 
Aztán hirtelen mindenki rám nézett, majd elkezdődött egy igazán hosszú lövéssorozat.
A ház megremegett, ahogy golyókat lőttek be rajta, a falon lyukak képződtek. Mario a karjába kapta a táskáimat és olyan gyorsan futott fel a lépcsőkön, hogy alig bírtam követni. Kellan a nyomomban jött, a többiek pedig eszeveszetten kerestek valami megoldást, hogy mehetnének el. Egyre több lövést kaptunk, a lyukak a falon szinte már új bejáratot vájtak. Kellan végül a karjába kapott és úgy futott velem tovább, egyenesen a tetőre, ahol még nagyobb volt a veszély.
Egy pillanatig azt hittem, hogy megőrültek. Talán megakartak ölni. Aztán pedig megláttam Mario kezében a kulcsot és a helikoptert - ami eddig nem szúrta ki a szememet. Ahogy beszálltunk, ami valljuk be nem egy könnyű feladat, csak úgy záporoztak ránk a golyók. Egy szinte súrolta a karomat, annyira közel volt hozzám. A szívem vadul vert és csak a túlélésre gondoltam. A lábamat és a kezemet is beütöttem, ahogy beültem, de nem érdekelt. Mögöttem Kellan és a másik oldalon Mario szállt fel a gépre.
A szívem valamivel kevésbé vert gyorsan.
- Az üvegek golyóállók - mondta Mario. - Nincs miért aggódnod.
Aztán elindította a helikoptert. Ahogy a magasba szálltunk, láttam a házból kiszáguldó kocsikat, a feketét is, amiben nemrég én ültem Harryvel.
- Istenem - suttogtam. - Harry! Vissza kell mennünk érte.
- Megoldja - mondta Kellan. - A repülőtérre megy, onnan pedig egyenesen a szigetre, ahova mi is tartunk. Semmi baja nem lesz.
- Nem fogják elkapni, az a kocsi gyakorlatilag sebezhetetlen. Harry gyors, talán mire mi odaérünk, ő már ott is lesz - folytatta Mario.
- És a többiek? - az aggódásom nem ért véget.
- Mind felvoltunk erre készülve. Tudtuk, hogy egyszer, valamikor a közeljövőben eljön ez a nap. Liam hülye volt, hogy nem hallgatott rád, ahogy a többiek is.
- De ki fog nekik segíteni?
- Több lehetőséget is átbeszéltünk, hogy juthatnak el a szigetre. A házból nem csak a bejáraton lehet kimenni - mondta Kellan. - Több menekülési útvonal van. Amíg a ház egyben van, nincs miért aggódnod.
- Annyira lazán veszed ezt az egészet - gorombán szóltam vissza neki.
- Mindenki saját magára vigyáz Liz - egy cseppet idegesebb lett. - Te figyelmeztettél mindenkit, hát mit segítettünk, hogy ne maradj ott egyedül. Harry nem tudott volna úgy megmenteni, hogy te a házban vagy, ő meg a kocsiban. Izgulok a többiek miatt. Remélem, hogy mindenki éppségben oda jut, de már nem volt időnk mindenki összeszedni. Lásd be Liz, ha egy perccel is tovább maradunk a tetőn, akkor most nem repülnénk itt.
A beszélgetésünk megszakadt, ahogy a telefonja csörögni kezdett.
- Mond.
Összeráncolt szemöldökkel bólogatott a személynek, akivel beszélt. A hangulata szemmel láthatóan egyre rosszabb lett, a telefont köszönés nélkül tette le, majd erősen a műszerfalra vágott.
- Mi van veled Kellan? - Mario is kezdett ideges lenni, látva Kellan hangulatváltozását.
- Edna - sziszegte. - Éppen a kurva kertben gyönyörködött mikor golyózáport kaptunk.
A szívem egy pillanatra kihagyott, ahogy rájöttem mit is akar mondani.
- El tudod te ezt hinni? - már ordított. - Azt a szart kellett néznie, ahelyett hogy inkább bent tévézett volna.
Mario felüvöltött és olyan erővel ütött a kormányba, hogy megremegett a gép.
A szemem megtelt könnyel és halkan sírdogáltam, nem akartam zavarni a lányos viselkedésemmel őket. Kellan egyenesen bámult ki az ablakon, egy pillantásra sem méltatott minket. A kezei szorosan voltak összeszorítva, az ujjbegyei kezdtek elfehéredni. Mario sokáig vezetett anélkül, hogy rám nézett volna. Később, talán egy fél óra múlva, mikor még mindig megállás nélkül pityeregtem, akkor nézett felém. Az arca megenyhült egy pillanatra, a szemében együttérzés játszott. A kezével végigsimított az arcomon, majd megpakolta a combomat.
-Ne sírj hercegnő - halkan mondta, láttam ahogy az ő szeme is könnyben úszik, de nem engedte el magát. Végigsimítottan a kezén, majd gyengéden megütögettem a lábát. Aztán az ülésbe fészkeltem magam, majd lassan elfogott az álom.


Nem ébresztettek fel, ahogy megérkeztünk. Mario óvatosan tette le a gépet, nehogy felkeljek. A csomagokat Kellan hozta, ő pedig a karjában cipelt. Meleg volt, itt már tombolt a nyár. Ahogy a ház felé vittek párszor felébredtem a karjában, de nem tudtam a szigetet sokáig csodálni, mindig visszaaludtam.
Később már egy ágyban keltem fel, bár én friss voltam, itt még csak most kezdett sötétedni. Óvatosan felkeltem, kinyújtóztam. A kezem be volt kötve egy pólóval, vagyis inkább csak köré volt csavarva.
Miközben kimentem a szobából akkor vettem észre.
- Hé, Mario, ez meg mi a... - a mondat félbemaradt, ahogy a rászáradt vért megláttam a karomon.
- Nehogy levedd - túl későn hallottam a figyelmeztetését, szinte már éreztem ahogy kezdek megszédülni.
- Megvagy - Kellan hangja mögöttem szólt, miközben szorosan tartott, nehogy elájuljak. - Nincs semmi gond. Csak súrolta egy golyó a kezedet, viszont kicsit vérzett, de nem akartunk felébreszteni. Mario éppen zuhanyzik, de ahogy hallom kész van. Mindjárt ellátja a kezedet.
Még mindig kissé kótyagos voltam, ahogy a fürdőbe vezetett. Mario derekán csak egy fehér törölköző volt, amitől annyira éber lettem, mint egy pohár kávétól sem.
- ülj csak a kád szélére - mondta.
- Tudod Harry m-még mindig eltörheti a nyakadat ha bármivel p-próbálkozol - figyelmeztettem.
Vigyorogva bólintott. - Semmi gond Liz. Bántottalak én valaha?
Halkan morogtam, miközben a kezemet tisztogatta egy kendővel.
- Különben is, hol vannak a többiek? - kérdeztem.
Egy pillanatra megállt a kezében a kendő, felnézett rám. - Még csak Louis és El érkezett meg. Pár órával ezelőtt. A többiekről semmit sem tudunk.
Fertőtlenítőt rakott a sebemre, ami égetni kezdte a karomat.
- Hisz úgy volt, hogy Harry hamarabb ideér. Hol a fenében van?
A lábam remegni kezdett, ahogy arra gondoltam, talán nem ér ide.
- Minden rendben Lizzie - Mario a combomra rakta a kezét. Ne idegeskedj.
A karomat fáslival tekerte körbe, miután egy jókora sebtapaszt rakott rá.
A könnyeim eleredtek, már megint túl érzelmes volt.
- Ne sírj, Hercegnő - mondta, majd a karjába zárt, én pedig ott sírtam ki magam.

* Harry szemszöge *

Már fél órája a parton sétáltam, a megfelelő házat keresve. Úgy látszott itt a házszám ismeretlen fogalom. A türelmem egyre csak fogyott, míg végül megláttam egy szőke srácot ez ház ablakában.
Hála égnek. Még egy fél óra és talán a tengerbe vizelek.
Az ajtóhoz álltam és kopogtatás nélkül benyitottam. A nappaliban egy vörös nő volt és éppen azon gondolkoztam, hogy ez meg ki a fene, mikor megláttam egy őszülő férfit, aki előtt térdelt. Szinte azonnal vágtam be az ajtót. Hát ez téves.
Elég ironikus volt: pont egy ilyen házba kellett benyitnom. Mindenesetre nem Niall volt az, aki az ablakban állt.
Tovább mentem a parton, de közben megálltam, hogy levegyem a cipőmet. Elegem volt a homokból ami belement, idegesen ráztam ki belőle.
Cipő nélkül mentem tovább, a homok égette a talpamat, attól függetlenül, hogy már kezdett sötétedni. Jó volna ha megtalálnám azt a szerencsétlen házat, mielőtt még a parton kell aludnom, perverz vörösökkel körülvéve.
A nap már teljesen lement, mikor találtam egy házat, amin házszám volt. Szinte éreztem, hogy ez lesz az, de nem akartam kockáztatni: kopogtam.
- Ki a fasz kopog ilyenkor - morgást hallottam a házból. Az ajtó nemsokkal később kinyílt és Kellan állt előttem teljes Ádám kosztümben.
Idegesen ráncoltam a szemöldököm.
- Kurvára nehéz lenne valamit magadra kapnod, ember? Remélem Liz nem látott így különben egyesével tépkedem ki a hajszálaidat.
- Én is örülök neked, Harry - vigyorgott.
Becsaptam az ajtót magam mögött és a kanapéról egy párnát vettem fel, hogy Kellanhöz vágjam.
- Idióta - morogtam.
Gyorsan szedte a lábait, miközben nevetett és bezárkózott egy szobába.
- Nem kell féltékenynek lenned haver - ordított vissza.
- Hidd el, arra ami neked van senki sem lenne féltékeny.

Körülnéztem a házban, próbáltam egy mosdót keresni, már tényleg szükségem volt rá, hogy használjam. Rengeteg szobába benyitottam, csaknem az egész házat felfedeztem. De az az idióta mosdó még mindig nem volt sehol. A folyosón az utolsó ajtó volt minden reményem. A víz halkan csorgott a csapból, ezt már innen hallottam és felkészültem arra, hogy csúnyán kiküldjem azt, aki bent van.
Egy határozott mozdulattal lenyomtam a kilincset, szinte berontottam. Sok minden történt egyszerre:
Láttam Mariot, ahogy egy törülközőbe áll, ami csak a csípőjét fedte. Láttam Lizt, ahogy - szerencsére - ruhában áll, viszont sír. Egyenesen Mario karjaiban. A helyzet vicces volt: tudtam, hogy Liz nem csalna meg és azt is tudtam, hogy Mario nem feküdne le vele. Mindig is tudtam, hogy van benne egy kis hajlam - ha értitek mire gondolok - a Kellan, Edna, Mario hármasukból ítélve. Egyszer rákérdeztem, persze határozottan tagadta. Majdnem felnevettem, ahogy visszaemlékeztem. Mario ezután csaknem egy hónapig próbált győzködni hogy rosszul hiszem. A próbálkozásai nevetségesek voltak.
- Látom hiányoztam - vigyorogtam.

15 megjegyzés:

  1. Hey:)
    VISZATÉRTÉLLL <3 Te jó ég! Nem hiszed el mennyire örültem amikor láttam hogy van új rész <3
    Nagyon jó lett. Csak így tovább!
    xxKlaudia

    VálaszTörlés
  2. WAA MINÉL HAMARABB HOZD A KÖVI RÉSZT PLSSS!!!! *-*

    VálaszTörlés
  3. A következő már egy év múlva lesz???? Vagy hány hónapot kell rá várni???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tapló hozzászólásod a következő fejezetnél is ott lesz? Mert akkor az első kérdésre egy határozott igen a válasz.

      Törlés
  4. Szia nagyon jó lett, már nagyon várom a következő részt!

    VálaszTörlés
  5. JÉZUSOM DE SZERETLEEEK
    NAGYON ÖRÜLÖK NEKED*-*
    Kérleeeeeek ne legyen megint ennyi szünet :(
    Puszcsi *Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj de aranyos vagy :D Próbálok minél többször részt hozni, ígérem. Puszi

      Törlés
  6. Istenem köszönöm itt sirok:D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett siess a kövivel :-) ^~^

    VálaszTörlés
  8. Vegreee visszatértel nagyon jo rész lett csak igy tovabb😍😍😍😍

    VálaszTörlés
  9. OMG VÉGREE!!!!RENGETEGET VARTAM ERRE A NAPRA KERLEK HAMAR HOZZ KOVIT!!!!❤️❤️❤️❤️

    VálaszTörlés