-->

2014. október 2., csütörtök

II. fejezet - 4. rész

/ Harry szemszöge /

Ahogy Liz elfut utána akarok menni, de aztán rájövök, hogy az osztály bent vár rám, hogy folytassam a matek órát. Végül bemegyek a terembe.

- Hány perc van még az órából? - kérdezem a diákokra nézve, mire egy túlbuzgó lány egyből ledarálja a számokat. Tíz perc. - Remek, akkor ha csendben el tudtok menni, akkor mára végeztünk is.
Szerencsére ez nem okozott problémát, sőt, most kivételesen egy hormon túltengéses csaj sem jött korrepetálást kérni az anyagból. Hál' istennek.

Miután mindenki kivonszolja magát a teremből, én is kiosonok és a suli térképével a kezembe kezdek el futni. Nincs semmi nyom, amivel Lizt kereshetném, úgyhogy csak szüntelenül bolyongok a folyosókon.

Végül Liamhez megyek, hátha tudja hol van. A kis mázlista saját tanári szobát kapott, és egyre jobban bánom, hogy nem stoppoltam le a tesi tanár szerepet. Nem kopogok az ajtón, egyszerűen csak benyitok, de amint bent vagyok ezt egyből megbánom. Azzal a lendülettel, ahogy bementem jövök is ki.

Kint várok az ajtó előtt, pár perc múlva Liam is kijön - szerencsére - felöltözve.
- Ezt komolyan itt kellett, nyitott ajtónál? - kérdezem a fejemet fogva. - Ez egy iskola a francba is! Nem maszturbálhatsz kedvedre!
- Ami azt illeti én... - mondja, miközben megvakarja a tarkóját. Ismerem Liamet, így tudom mire akar kilyukadni, de ebben a pillanatban ez most nem érdekel.
- Oké, oké, fogd be. Nem érdekel a szexuális életed.
- Amúgy mit akarsz?
- Először is, hogy ne dugj meg diák lányokat, mert pedofíliáért lecsuknak. Másodszor pedig örülnék, ha kulcsra zárt ajtónál végeznéd el az utómunkálatokat.
- A lényeget Hazz - mondja és vigyorogni kezdek, mikor meglátom, hogy mennyire zavarba hoztam.
- Liz kicsit kikészült órán és elfutott. Fogalmam sincs hol van, nem láttad őt?
- Ööö.. ő ránk nyitott...
- Baszd meg, Liam! - üvöltöm és a falba verem a kezemet. - Meg kell őt találnunk.

/ Lizzie szemszöge /

A lábaim kivisznek az iskolából. Gyorsan futok, bár a magassarkúm ezt megnehezíti. Nem törődök semmivel, senkivel miközben futok. Pár járókelő fütyül, miközben elmegyek mellette, páran szitkozódnak amiért majdnem elsodrom őket, a többség pedig ügyet sem vet rám.

Miközben rohanok megfordul a fejemben, hogy a folyóba vetem magam, vagy esetleg valahogy máshogy végzek magammal. Végül ezeket az ötleteket inkább elvetem és tovább futok, kitudja hova.

A nap már lemenőben van, de még mindig futok. Hirtelen egy kéz elkap én pedig elveszítem az egyensúlyomat, de szerencsére a kéz erős, így megtart.

- Hova, hova Ribikém? - kérdezi és bár alig látom a könnyeimtől, de a szó használat és a hangból ítélve tudom, hogy Zayn az.

A kezeivel biztosan tart, miközben én zokogok, de próbálom abbahagyni, mert tudom, hogy Zayn ettől ideges lesz.

- Csak nyugodtan - mondja lazán. - Nekem is szar napom volt.

Meglepődök, hogy így viselkedik, de egy részem örül neki. Bevezet az edző terembe, ahol dolgozik, de közben semmit sem mond. Ahogy látom egy öltözőben vagyunk. Ahogy érzem egy férfi öltözőben vagyunk. Büdös van és hányni tudnék ettől, de nem érdekel.

- Tehát, mi a sírás tárgya? - kérdezi. - Megint.
Megtörlöm a szemeimet és nem túl nőiesen az orromat is.
- Harry - mondom. - És Liam.
- Kettő egyszerre? - húzza fel a szemöldökét. - Gratulálok ribikém, tényleg illik rád a beceneved - mondja, aztán elneveti magát.

Miközben udvariasan rákérdezek, hogy neki mi a baja, ő pedig Ádámtól és Évától kezdi mesélni a történetet, a lábaimat nézegetem.
Nem kifejezés, hogy fájnak. Miközben Zayn beszél kibújok a magassarkúmból és jólesően felsóhajtok.
- Abba kellene hagynod ezeket a hangokat - rázza a fejét. - Már tudom, hogy csavartál az ujjaid közé két tagot is.

Habár sértésnek szánta, én elnevetem magam. Nevetek és közben sírok, ő pedig szerintem teljesen idiótának néz.

 A lábamból vér csurog és felhúzom a padra, hogy jobban szem ügyre tudjam venni. Zayn mellém ül, és a lábamat nézi, de közben egy pillanatra a tekintete máshova siklik, mire elpirulok és a helyére rakom magamon a szoknyát.
A kezébe veszi a lábamat és a sarkamat kezdi vizsgálgatni.
- Gratulálok, ezért biztosan megérte a több órás hiszti - morogja.
- Hagyjál már - sírok és mezítláb elindulok kifelé.
Ő viszont utánam jön és a kezemnél fogva visszahúz az öltözőbe. Egy szekrényből elsősegély dobozt vesz ki és lefertőtleníti a sebem, aztán beköti.

- Megyünk - mondja miközben a telefonját nézi. Pár gombot megnyom rajta, aztán a zsebébe csúsztatja. A kezét nyújtja, hogy segítsen felállni, amit el is fogadok, de a lábam a földbe gyökerezik.
- Én inkább itt maradok - mondom és visszaülök a padra.
- Te kibaszottul szórakozol velem?! - kérdezi és idegesen a hajába túr.
- Nem akarok visszamenni.
- Ez nem akarat kérdése Lizzie!
- Nem megyek vissza - mondom és keresztbe teszem karjaimat a mellkasom előtt.
A szeme eddig az arcomat fürkészte, de most hirtelen a melleimre tévedt a szeme.
- Nagyon felidegesítesz Lizzie - mondja. Aztán megint a hajába túr és idegesen lépkedni kezd. - Rendben, legyen. Alhatsz a kocsimban.
- Oké - mondom és letörlöm a könnyeimet, amik szerencsére újra már nem törnek elő. Kicsit jobb kedvem lett.
- De vannak feltételeim - mondja és segít felállni. Átkarolja a csípőmet és így segít járni. - Nincs sírás a kocsimban. Se szemetelés és kajálás. Csak alvás.
- Rendben - mondom.

Bobby házáig gyalogolunk, mivel Zayn volt olyan szerencsétlen, hogy kocsi nélkül jött dolgozni. Útközben beszélgettünk, kifejtette, hogy miért utál, vagyis az ő szavaival élve miért irritálom őt. Legfőképpen a kislányos megjelenésem és az ártatlan külsőm volt az oka. Ezen kívül az érzékeny természetem. Egyszóval mindenem.

A házba kifulladva toppantunk be. A többiek a konyhába ültek és vacsoráztak, de ez azonnal abbamaradt, ahogy megláttak minket.

- Hol a picsába voltál Liz?! - kérdezi Harry.
- Velem volt - mondja Zayn, aztán Perriehez megy és szájon csókolja. Nem túl diszkrét amit csinálnak, így Louis köhög egyet, mire szétválnak és kéz a kézben indulnak fel az emeletre.
- Zayn?! - kiáltok utána. - Azt mondtad, hogy alhatok a kocsidban.
- Komolyan azt hitted, hogy megengedem? - kérdezi hitetlenkedve. - Hát nem.

Hirtelen elönt a rosszkedv és mielőtt még sírni kezdenék kiviharzok az ajtón. Nem jutok sokáig, pár lépés és több kart is megérzek a testemen. Mindannyian befelé húznak a házba.


- Elég lesz Liz - suttogja egy hang a fülembe, de annyira össze vagyok zavarodva, hogy nem tudom kié.
- Fejezd be a hisztit - mondja egy másik.
- Minden rendben lesz - súgja egy újabb hang, aztán egy hirtelen tűszúrás és nem hogy érzékelni a hangokat, de látni se látok.
Elgyengül a testem, pár másodperc múlva már állni is képtelen vagyok. Végül már semmit sem érzek.

______________________________________

/ Harry szemszöge / 


- Ez túl sok neki - mondja Niall
- Az emberek nincsenek felkészülve egy ilyenre. Ez teljesen más, mintha beleszületett volna - folytatja Liam.
- Ki fog készülni, ha ez így folytatódik - nyávog Edna.
- Már most teljesen kész van - ordítok.
- Csak szeretetre van szüksége - szól Louis.  - Eleanor tökéletesen van. Azért mert kap szeretetet. 
- Kap szeretetet -kiabálok rá.
- Ez nem szeretet Harry - szól Louis újból. - Ez csak dráma.
- Semmi különleges baja nincs neki - száll be a beszélgetésbe Mario.- Egyszerűen csak túl sok egyszerre ez az egész. A rohamok akkor jönnek elő, mikor elszakad az a bizonyos cérna. Képzeld el, milyen vékony lehet, ha egy nap többször is előfordul, hogy sírni kezd. Meg kell erősíteni azt a cérnát.
Elegem van Mario hülye cérnáiból.
- Csak szeretetre van szüksége - ismétli magát Louis. - Ennyi az egész.
- Rendben - mondom sóhajtva, aztán megreccsen a padló és az ajtó felé fordulok.




- Minden rendben? - nézek Lizre.
Nem válaszol, ami nagyon zavar, így kézen fogom és az emeletre vezetem. A fürdőszobába viszem és megnyitom a csapot, hogy ne hallják, mit beszélünk.
Elmondok neki mindent.
Hogy miért bámultam a nagy mellű lányt, hogy nem tartottam sohasem korrepetálást. Mindent megmagyarázok és bár nehezemre esik, a végén bocsánatot kérek.
Semmi rosszat nem tettem, de bocsánatot kérek, mivel elvileg ez majd helyrehozza a dolgokat.


- Oké - mondja, aztán megfordul és elindul kifelé, de én a kezénél fogva visszahúzom.
- Oké? - kérdezem.
- Teljesen rendben van - rántja meg a vállát. - Úgy értem, hülye voltam, amiért azt hittem, hogy szeretsz. És már biztos vagyok benne, hogy nem érzel így, szóval tőlem nyugodtan nézegetheted bárkinek a mellét, vagy dughatsz meg bárkit, mint Liam. Nem érdekel.

Összeszorul a torkom, ahogy ennyire lazán beszél erről. Csak most jövök rá, hogy a legfontosabbat kifelejtettem, méghozzá azt, hogy megmondjam neki: szeretem.  A francba.



- Szeretlek - mondom és végigsimítok az arcán, de ő közben elhúzódik. A szemöldökömet ráncolom. - Mond, hogy szeretsz - kérem.
- Szeretlek Harry- mondja és tekintetét a plafonra szegezi, hogy ne csorduljanak ki a könnyei. - De ha ez ilyen nehéz, akkor...
- Oh istenem, hagyd már ezt a szaros dumát - vágok a szavába idegesen, aztán durván megcsókolom.
Először nem csókol vissza, de végül beadja a derekát. Hiába is, az ajkaimnak nehéz ellenállni.

A pólója alá nyúlok és végigsimítok a hátán, közben a kezemmel kikapcsolom a melltartóját. Mivel pánt nélküli, ezért egyből leszedem róla és a szoba másik végébe dobom.
Levegő hiányában elválik tőlem és miközben zihál leügyeskedi rólam a pólót.



/ Lizzie szemszöge /

Ami azt illeti, elég hamar túltettem magam Harry hülyeségein. Ennek az egyik oka az, hogy nyugtató volt abban a dologban, amit nemrég lőttek be nekem. A másik pedig, hogy igazából mindent sikeresen kimagyarázott és miután az is eszébe jutott, hogy szeret, semmi kétségem nem volt felé.




- Mit szólnál egy közös zuhanyzáshoz? - kérdezi Harry, miközben a nadrágomba nyúl és a fenekemnél fogva a falhoz emel. A dereka köré fonom a lábaimat és ha ez lehetséges, még közelebb húzom magamhoz.

Mivel már lekerült rólam a melltartó, ezért könnyedén hozzáfér a melleimhez. Birtoklóan masszírozza őket én pedig a nyakát harapdálom, hogy elfojtsam a nyögéseim.
A nadrágja gombjához vezetem a kezemet, amit pár másodperc ügyeskedés után ki is sikerül gombolni.  A lábaimmal lejjebb húzom rajta a ruhadarabot, ő pedig nevetve lép ki belőle.
- Türelmetlen - mondja, aztán az ajkaimra tapad.

Miután mindkettőnkről lekerült az összes ruha, már meztelenül tapadunk egymáshoz és élvezzük egymás előnyeit.
Továbbra is a csempéhez vagyok szorítva, és Harry a lábaim közt áll. Próbál a zuhanyzó felé vinni, de én nem vagyok hajlandó innen elmenni.
- Fürdésről volt szó - súgja a fülembe. Hozzányomom a csípőmet a meztelen nemi szervéhez mire mindketten felnyögünk. Túl kényelmes ez a pozíció ahhoz, hogy egy pillanatra is megszakítsuk.
Végül Harry erőt vesz magán, és a lehető legjobban magához szorítva a zuhanyzóba visz és annak a csempéjéhez nyom.
Megengedi a vizet, ami először rettentő hideg, de aztán beáll a meleg víz.
A nyakamat csókolgatja, miközben a csípőjét szüntelenül az enyémhez szorítja. Hangosan sóhajtok, a testünk és a víz forrósága miatt hihetetlenül meleg van.

Bár élvezem a mostani helyzetet, de ez egy idő után nem elég, többet akarok. A számon nem jön ki hang, ezért úgy döntök, hogy inkább megmutatom, mit szeretnék.
Lenyúlok kettőnk közé és megragadom Harry férfiasságát, mire ő abbahagyja a nyakam kényeztetését és hangosan felnyög.
A csiklómhoz nyomom, ő pedig szinte azonnal hátrébb húzódik, de ennek ellenére még mindig tart.
- Kérlek - nézek a szemeibe, amik mostanra már majdnem feketék. Tudom, hogy ő is annyira akarja, amennyire én.
- Rendben - sóhajtja, aztán újból közelebb lép hozzám.
A kezébe fogja férfiasságát és a csiklómhoz dörzsöli, miközben folyamatosan a szemembe néz.
Lejjebb viszi a kezét és kérdőn megáll, én pedig bólintok.
Megfeszülök, ahogy lassan belém vezeti magát, de valahogy jó érzés is. Egy gyors mozdulattal teljesen belém nyomul, nekem pedig kicsordulnak a könnyeim a fájdalomtól.
- Mindjárt jobb lesz - súgja a fülembe, aztán megharapja a fülcimpám.
Ahogy enyhül a fájdalom, lassan mozgatni kezdi a csípőjét és hangosan felnyögök.
Nem tudom miért, de újból sírni kezdek, pedig már egyáltalán nem fáj, amit csinál.
- Shh - nyugtat és gyorsabbra veszi a tempót.
A bőrünk cuppanó hangot ad ki, mikor találkozik a hátam pedig a csempének csapódik.
- Kérlek Harry - mondom elhaló hangon, ő pedig a szemembe néz. - Még.
Összeráncolja a szemöldökét, aztán elmosolyodik. A kezeivel, amivel tart, a fenekembe markol, aztán hirtelen elenged, de szorosabban nyom a falhoz. Az egyik kezét a fejem mellett támasztja meg, a másikat pedig kettőnk közé viszi, és a hüvelyk ujjával a csiklómat kezdi dörzsölni.
Eközben folyamatosan mozog, én pedig egyre inkább a mennyországban érzem magam.
Hangosan zihálunk és nyögünk, már nem zavar bennünket, hogy esetleg meghallanak. Mindkét kezét a fejem mellé támasztja és úgy mozog bennem. A tempó most már nagyon gyors, de semmi fájdalmat nem érzek.
Egy mélyebb lökésnél ívbe feszül a hátam és elélvezek, aminek hatására Harry is így tesz.

____________________________________________


- Aludnunk kéne - mondja halkan Harry, mikor a saját hálózsákomból az övébe mászok át és ráfekszek. 
- Mi akadályoz?
- Az, hogy teljesen felspannolsz a kis testeddel, mikor rajtam fekszel - súgja mocskos hangon a fülembe. 
- Sajnálom - nevetek halkan, aztán egy puszit nyomok a szájára. - De még amúgy sem vagyok álmos.
- Rendben, gyere - kel fel határozottan, aztán az ölében visz fel az emeletre. 
Hosszú éjszakának nézünk elébe.

13 megjegyzés:

  1. sokszor mondtam màr, de mèg 10000000000 elmojdom hogy imàdom, ♥ :)

    VálaszTörlés
  2. Naagyoon jóó!!! De imádooom :))) vároom már a köviit!:))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett mint eddig minden rész. Egyszerűen imádom. Remélem minél hamarabb hozod a kövi részt :) ♥

    VálaszTörlés
  4. Ezcsodálatosannagyonjóatesómmegnagyonhamisanénekelénmegnemtudomhogyeztmiértirtamlemerttudomhogysenkitnemérdekel. Pont. Am jo lett. ;) Várom a kövit. :))))

    VálaszTörlés
  5. Ahhhhhhhhw ��❤❤❤❤
    B.E.S.T
    koviit most! *-*

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett :-) <3 Mikor lesz következő rész?

    VálaszTörlés
  7. Nagyon nagyon jo lett. Es meg hosszu is volt. Király az egesz. Ügyes vagy, nagyon!!! Mikor lesz kovi resz? ��
    Puszi: Viki xx

    VálaszTörlés
  8. Kellemeset csalódtam Zaynben, nem hittem volna hogy ilyen is tud lenni! :o Örülök hogy már ma tudtad hozni! <3 Nagyon várom a folytatást! <3 ^-^

    VálaszTörlés
  9. Ahhh nagggyon jóó *---* gyorsan a kövit!

    VálaszTörlés
  10. Szia �� eddig meg nem irtam egyetlen kommentet sem viszont minden egyes reszt folyamatosan nyomon kovettem es olvastam �� es azt kell h mondjam nagyon pozitiv velemennyel vagyok a blogodrol. Tenyleg isteni es szamomra izgalmas reszeket raksz fel �� minden egyes resz amit irsz csodalattal olvasok es remelem h meg sokaig fogod folytatni az irast mert szuper vagy. Ugyhogy siess a kovi resszel mert nem gyozom kivarni ������ imadok mindenegyes reszt ������

    VálaszTörlés
  11. De jóó. :))
    Pont a névnapomon lett kész!!
    Olyan jó az egész!!
    Siess!!
    ♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés