-->

2014. szeptember 28., vasárnap

II. fejezet - 3. Rész

2014. Január 28. Kedd

A múlt este kerültem Harryvel mindenféle kapcsolatot. Nagyon dühös voltam rá amiatt, amit az iskolában csinált. Éjjel direkt Liam és Niall között aludtam, nem vágytam Harry társaságára. A többiek is észrevették, hogy nem túl fényes most a kapcsolatunk. A lányokkal tegnap kitárgyaltuk a dolgot, de ez nagy mértékben nem változtatott semmin. Perrie amúgy sem különösebbe szíveli Harryt, így ugyan úgy viselkedik vele, Eleanor pedig mindenkivel kedves. Életemben nem láttam még ilyen nagyszívű lányt, mint ő. Annyira tökéletes.

- Liz - kelt fel suttogva El, a vállamat simogatja. Lassan kinyitom a szemem és rájövök, hogy miért ennyire csendesen kelt.
- A francba - nézek rá félve. Most azonnal el akarok tűnni innen, egy olyan helyre ahol senki sem lát. Ahol senki sincs.
- Óvatosan - tátogja.
Nagyon lassan felemelem magamról Liam kezét, ami engem ölel, aztán felnyomom magam a kezemmel. Csak azokon támaszkodok, elég kényelmetlen ez a póz, szóval óvatosan megpróbálom kigubancolni a lábainkat.
A szívem őrült tempóban dobogni kezd, mikor megmozdítja a kezét és hangosabban kezd szuszogni.
Mikor teljesen sikerül kiszabadítanom magam, a lehető leggyorsabban felpattanok és Eleanorral az emeletre megyek.

- Ó istenem, ne is mond - fogom a fejem, a szemeimet becsukom, amikor könnyek kezdenek folyni belőle.
- Semmi rosszat nem tettél Liz - simít végig a hátamon. - Ez bárkivel előfordulhat.
- Ez annyira elcseszett helyzet - szipogok és megtörlöm az orrom. - Nem akartam így aludni Liammel. Csak egymás mellett. Semmi sem történt.
- Tudom drága, semmi baj - vigasztal - nem láttam semmit.
- Köszönöm - mondom, és egymás nyakába borulunk.

____________________________________________


- Kiket találtatok? - kérdezi Bobby, miközben a reggelinket esszük.
- Az egyik órámon egy srác kezén láttam a jelet - mondja Harry. - Nem vagyok biztos benne, hogy tag.
- Egy férfi és két nő kezén - szól közbe Edna. - és egy idősebb pasas vállán.
- Akkor az enyém üt a legjobban - mosolyodik el Kellan. - Egy kétgyerekes családon láttam. Az összes tag kezén volt a tetkó.
- Öljétek meg mindet - mondja Bobby. - A felnőttek veszélyesek, a gyerekek pedig kiszámíthatatlanok. Nem kockáztathatunk, ha rájönnek, hogy itt vagyunk, el fog járni a szájuk.

Nekem így sem volt nagyon ínyemre az öljünk meg gyerekeket dolog, de ők tudják. Már nem akartam beleszólni a dolgaikba.

- Lányok, nektek is figyelnetek kell - szól ránk Edna. - Épüljetek be a közösségbe a lehető legjobban.
- Indulás! - törli meg a száját Liam, aztán tapsolgatni kezd.
Hanyagul a vállamra kapom a táskámat és elindulok a kocsihoz. Harry udvariasan kinyitja nekem az ajtót, én viszont a kocsi másik oldalára megyek és beszállok. Hallom ahogy morog, de nem érdekel.



- Helló Liz! - visítja Abby, aztán megölel. Úgy tesz, mintha már száz éve ismernénk egymást. Most viszont kivételesen nem zavar, jót tesz ez a határtalan boldogság.
- Szia Abby - ölelem vissza.
Gyengéden eltol magától, majd a kezemnél fogva a folyosón vonszolni kezd.
- Tesink lesz - vigyorog boldogan. - Gyerünk már Liz, imádni fogod az órát! Vagy ha azt nem akkor a tanárt biztosan - teszi hozzá halkan, mire felnevetek.

Ahogy az öltözőhöz közeledünk a sikítások és nevetések egyre hangosabbak lesznek. Az ajtóhoz érve észrevesszük, hogy Liam egy átlátszó izom pólóban és egy fekete nadrágban támaszkodik az ajtófélfának. Az öltözőben lévő lányok teljesen lazán öltöznek és elgondolkozom azon, tisztába vannak-e azzal, hogy ez megvan tiltva. Mármint a tanár-diák bármiféle kapcsolata.

- Ne rontsd el a bulit Liz - súgja Abby szomorúan a fülembe én pedig bólintok. A lányoknak láthatólag nincs ellenükre, hogy Liam figyeli őket és nem akarok ünnep rontó lenni már a második napon, szóval nem én leszek az, aki beköpi őket.
Ahogy Abby becsúszik az ajtón, teljesen Liam testéhez simul és abban a pillanatban az összes lány felsikít, aztán összenevetnek.
Abby hátrafordulva int, hogy menjek be.
Ezt Liam is észreveszi és felém fordul.

 Még mindig rosszul érzem magam az este történtek miatt, bár igazából nem történt semmi, csak együtt aludtunk. De mégis bánt a dolog. Reménykedem benne, hogy ő az egészből mit sem tud.
 A kapcsolatunk most talán a semmilyen szóhoz áll a legközelebb. Nem vagyunk már rosszba, viszont különösebben jóba sem.

- Mr. Payne - biccentek mosolyogva és ő is elmosolyodik. Még soha sem hívtam őt így, de tartanunk kell magunkat a szerepünkhöz, senki sem tudhatja meg, hogy Liamet és Harryt is ismerem.

 Mikor elkezdek öltözködni, a többiek már rég a tesi cuccukban vannak. Egy fehér egyen póló és egy szabadon választható nadrág van rajtuk, ami a többségnél feszes, nagyon nagyon nagyon rövid nadrág.
A fekete pamut rövidnadrágommal kicsit kívülállónak érzem magam. Körülnézek a lányokon, akiken színes alsók vannak. Mindenki Liam körül áll és ahogy teljesen végigmérem őket észreveszem, hogy nincs rajtuk melltartó.
Ó te jó ég.

Furán nézek Abbyre, aki csak mosolyogva megrántja a vállát - Csak hogy kényelmes legyen - mondja, de igazából mindketten tudjuk, hogy nem ez az ok, amiért nincs rajtuk.

Mikor megszólal a csengő én még csak a nadrágomat vettem át és kapkodni kezdek, de ebből csak rossz sül ki.
Liam betereli a lányokat a torna terembe és mielőtt ő is bemenne visszajön hozzám.
- Siess Liz - szól rám, de a hangja kedves. - Nem lenne ellenemre, ha te is enélkül tornáznál - mondja miközben meghúzza a melltartóm pántját.
- Köszi nem.
- Ugyan drága, láttalak már meztelenül is - húzza tovább az agyam.
- Ez nem jelenti azt, hogy meztelenül fogok tesizni.
- Egy próbát megért - rántja meg a vállát, majd megpaskolta a fenekem. Szerencsére ekkor lettem kész  az öltözéssel, így a perverz beszólásai miatt még gyorsan megtudtam ajándékozni egy tarkón csapással.

___________________________________________


Az utolsó órám megint matek, ahogy a hét napjain mindig. Most viszont egyáltalán nem örülök neki. Abby a mai napon máshoz van beosztva, így egyedül leszek ott, mivel rajta kívül nem ismerek senkit. 
Az órám ugyanott van és most tudom hova kell mennem, de mégis össze-vissza bolyongok a folyosókon. 
Mikor becsengetnek már az ajtó előtt állok, mégsem megyek be. A szívem a torkomban kezd dobogni, mikor a nyitott ajtóhoz jön Harry és körülnéz a folyosón, végül a szeme megállapodik rajtam. 
A terem felé mutat, én pedig elindulok és mikor mindketten bent vagyunk megszólal:
- Megtisztelsz minket a jelenléteddel? 
- Csak a többieket - morgom és tovább akarok menni, de a kezemnél fogva visszahúz. 
- Akkor akár ezzel a lendülettel mehetsz is kifelé - mondja. 
Kitépem magam a kezei közül és egy szabad padba ülök. 
- Azt hiszem túlélem ezt a 45 perces szenvedést. 
- Rendben - bólint és látom, hogy nagyon felhúztam. - De az ajtó nyitva áll. 

Én is bólintok, majd kirakom a cuccaim a padra. Próbálok nem figyelni az engem fürkésző pillantásokra. 
Miközben pakolok Harry összecsapja a tenyerét és beszélni kezd hozzánk. Nem különösebben figyelek rá, csak firkálok a füzetembe. 
- Fogalmam sincs - mondja egy nyávogó hang, ami kizökkent a gondolkodásomból. 
- Tegnap ezt tanultad korrepetáláson, Emily - mondja Harry nekem pedig majdnem megáll a szívem. Gombóc lesz a torkomban és fontolóra veszem, hogy elhagyjam az órát. 
- Határozottan emlékszem, hogy akkor mást vettünk -  nyávogja ezek szerint Emily. 
Most már a sírás határán állok és a könnyek miatt elhomályosodik a látásom.  Nem akarok és tényleg a lehető legjobban visszafogom magam, de nem bírom sokáig és hisztérikus zokogásba török ki.
Mindenki rám kapja a tekintetét én pedig még gyorsabban kezdek pakolni, de inkább csak rontok a helyzeten, ahogy a könyveim és a táskám tartalma a földön köt ki. 
- Minden rendben Miss Miller? - néz rám Harry és mikor nem válaszolok, akkor jön rá, hogy megint rohamom van.
Hosszú lépteivel átszeli a termet és még mindig tanárként viselkedve felállít a székről és kikísér a teremből. 
- 5 perc türelmet kérek - mondja a többieknek. 
Mikor a folyosóra érünk becsukja a teremajtót, aztán egyből megölel, de én ellököm magamtól. 
- Hagyd abba a hisztit Liz - mondja halkan. 
- T-te te l-lefeküdtél a-azzal a ri...
- Nem - vág közbe indulatosan. - Nem történt köztünk semmi. 
- Nem így hallottam...
- Nem én korrepetáltam! - mondja és a falba veri a kezét. - Nem feküdtem le vele!
- Pedig eléggé úgy tűnt - szipogom. 
- Minden lány ezt csinálja az órámon Liz! - mondja idegesen. - Mégsem feküdtem le velük. Mondtam, hogy nem vállalok korrepetálást. 
- És a tegnapi nagymellű lány? - ordítok. - Vele mi van? Huh?
- Vele sem feküdtem le.
- Nem, nála elég volt, hogy egész végig a melleit bámultad!
- Oh istenem! Te komolyan féltékeny vagy?! - kérdezi és hitetlenül elneveti magát. 
- Valószínűleg azért vagyok féltékeny, mert szeretlek, te idióta - ordítom, aztán elmegyek mellette, direkt a vállába ütközve. A teremben gyorsan bedobálom a táskámba a cuccaim, aztán kiviharzok onnan. 
A lábaim a tornaterem felé futnak, úgy tudom, hogy Liamnek lyukas órája van. Mikor elérek oda, boldogan látom, hogy jól tudtam. Nem látok senkit a közelben, így kopogás nélkül berontok az ajtón és Liamre vetem magam. Sírva ölelem át a derekát, ő pedig kételkedve karol át. A hátamat simogatja én pedig eláztatom a bőrét, amin nem tudom miért, de nincsen póló. Mikor kitisztul a látásom elhúzódok tőle és meglátom a kételkedésének okát. 
Újra sírni kezdek és sokáig bámulom Abbyt, aki meztelenül ül a széken. Nem hiszek a szememnek. Még mielőtt bármelyikük is magyarázkodásba kezdhetne kimegyek Liam tanári szobájából, hangosan becsapom az ajtót és futni kezdek. 


• • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • • •

 

Sziasztok!
Először is elnézést kérek az esetleges helyesírás hibákért, de valamilyen hibát ír ki a blogger, így nem tudtam ellenőrizni az írásom.
Remélem azért tetszett, köszönöm az előző részhez érkező kommenteket! Örülök, hogy ennyien visszajeleztetek, jó érzés, hogy ennyien olvassátok a történetem.
Puszi, Doth Lee Xx

Ps. Csatlakozz a facebook csoporthoz!

22 megjegyzés:

  1. Sajnálom Lizt :c Megértem hogy Harry pasi, de barátnője vaan!:O Nagyon izgalmas rész lett! ^^ Már várom a kövi részt, kíváncsi vagyok mi fog történni ha hazamennek ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy csak nekem tűnt fel hogy a képen természetellenesen vékony Harry lába? :'D

      Törlés
    2. Hát igen, ilyenek a férfiak :c Örülök, hogy tetszett :) Harry lába pedig nem természetellenes, hanem tökéletes :P ♥ Xx

      Törlés
  2. Ez nagyon jó lett! Liam és Abby huh. Nem tudom Liam mit fog mondani de ez akkor is brutál volt!! Nagyon siess a kövivel!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Úgy látszik nagyon erős lett a végén a Liam&Abby csattanó :P

      Törlés
  3. Azt a k*rva xd. Ez kemény xdd
    Hat ez nagyon jo rész: Dszwgeny Liz ❤
    Na mind1 xx koviiiiiit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :DDD Jövőhét pénteken lesz a következő rész ( de ha lesz szabadidőm, akkor hamarabb is )

      Törlés
  4. Nagyon nagyon nagyon jóóóó lett..:D Imádom a blogod!! Siess a kövivel..pls;D

    VálaszTörlés
  5. Vfijcyibfgj nwnem talalok ra szavakat!!!!!! Egyszeruen nagyszeru

    VálaszTörlés
  6. ahw imádom *----* egyszerűen tökéletes, siess a következővel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  7. Nagyon jó lett... egy napot még valahogy kibírtam, de hogy 5-öt hogy fogok?? Siess nagyon a kövi résszel lécci ♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Hidd el hamar eltelik az a pár nap :P ♥

      Törlés
  8. Úristen te lány!Te komolyan kikészítesz meg fogom ölni magam.Te egyszerűen olyan különleges és egyedi vagy! <3 Úristen annyira imádlak az írásodért,mindenedért.a legnagyobb kedvencem a blogod.Siess a kövivel mert belehalok drága! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm :) ♥ Örülök, hogy tetszik a blogom, megtisztelő, hogy ez a kedvenced! Sietek :P ♥

      Törlés
  9. Aztaasa.. De rohadt jo lett! Nagyon gyorsan a kovit.... Kivancsi leszek, hogy mi lesz lizivel.... Lehet, hogy megszökik??? Jo lenne... ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár percig gondolkodtam rajta, hogy kitöröljem a hozzászólásod, nehogy mások is lássák, hogy beletrafáltál a folytatásba :P De mindegy is, elárulom, hogy igen, lehet hogy ez lesz.
      Örülök, hogy tetszett ! :) Xx

      Törlés
  10. Nagyon tetszik a blogod, de miért zárt a facebook csoport?

    VálaszTörlés