-->

2014. szeptember 6., szombat

44. Rész

- Becky-hez jöttünk - informálta a pultos lányt Harry. Valamiféle szórakozó helyen voltunk, ahol már javában ment a buli, ugyanis elég késő volt, mire Richmond-ba értünk.
A férfiak száma jóval meghaladta a nőékét, úgy is, hogy a teremben szinte mindenhol pultos lányok mászkáltak alig takart testtel piával a kezükben. Volt pár box, aminek a közepén egy rúd volt, oldalt meg egy függöny. Volt egy ötletem, hogy miért is vannak azok ott, de inkább nem megyek bele a részletezésbe.
- Ő most elfoglalt - válaszolt a névtáblája szerint Cayla.
Harry összehúzta a szemöldökét, majd közelebb hajolt a pulthoz, ezért elengedte a kezem.
- Kicseszettül leszarom, hogy elfoglalt. Azt akarom, hogy itt legyen, méghozzá most.
- Harry Styles? - kérdezte a lány. Eléggé megijedt, bár nem is csodálom.
Bólintott.
- Máris itt lesz - hadarta, majd a 'belépni tilos' feliratú ajtót kitárva rohant be.
Harry újból összekulcsolta az ujjainkat, másik kezével pedig a fenekemet markolva húzott közelebb magához, és csókolt meg.
Nyelvemet végighúztam ajkain, és mire felfogta volna a helyzetet, már a szája minden egyes pontját felfedeztem. Összekulcsolt ujjainkat elengedtük, én a tarkójára helyeztem a kezemet és gyengéden húzogattam a haját, míg ő már két kézzel markolva a fenekemet, húzott magához még közelebb.
A szórakozó helyen sötét volt, csak pár helyről jött mindenféle piros árnyalatú fény. Sok csókolózó pár volt, így nem tűntünk ki a tömegből.
Végigcsókoltam a nyakát, végül a kulcscsontjánál állapodtam meg, olyan helyen, ami még bőven kilátszik a pólójából. Szívni kezdtem gyengéden, majd egyre erősebben, amennyire csak bírtam. Mindaddig észre sem vettem, hogy Harry kezei délebbre kalandoztak, míg végig nem simított rajtam nadrágon keresztül.
Élveztem és szinte fájt a gondolat, hogy megállítsam, de ez volt a helyes.
- Ne itt - húzódtam el.
- Szeretnéd inkább egy boxban csinálni? - suttogta rekedtesen. Csábító volt, nem csak a hangja, de az ajánlat is. Viszont az nem túlságosan, hogy Harryvel  tömérdek ember között, egy boxban feküdjek le először.

- Khm - az erőltetett hörgés a pult felől jött, így mindketten oda pillantottunk. Harry kezét a csípőmre tette, majd közelebb húzott magához. A keze lejjebb csúszott, így észrevétlenül simogatta a fenekem. Szerencse, hogy szemben álltunk a pultossal, aki így semmit sem látott a kis akciójából.
- Ő itt Becky - biccentett a lány felé. A haja szinte fehérre volt festve, annyira világos szőke volt, a világoskék szeme pedig teljesen feketére volt mázolva. A száján vörös rúzs díszelgett, a ruhája pedig annyira apró volt, hogy nem is nevezhető ruhának.

- Mi a neved? - kérdezte Harry. Semmi kéz fogás, vagy hasonló.
- Becky.
A göndörke idegesen megrázta a fejét.
- Arra a nevedre vagyok kíváncsi, amit nem nyögnek minden nap piás férfiak.
A lány szeme teljesen kitágult, majd miután a pultos, Cayla a fülébe suttogott valamit, a fájdalmasan szorosan felkötött copfján még egyet húzott és megszólalt.
- A nevem Perrie Edwards.
- Szeretnél beszélni a főnökkel? - érdeklődött Cayla.
- Arra semmi szükség - mondta Harry, közben félve rám pillantott. - Előre meg volt beszélve a dolog, szóval most már hivatalosan is a miénk vagy.


- Szóval Perrie, mivel foglalkozol? - kérdeztem tőle. Az úton visszafelé csak annyit tudtam meg ( vagy jöttem rá magamtól ), hogy őt Harryék Zaynnek vásárolták szülinapjára. Perrie elárulta, hogy tizenkilenc éves, én is elmondtam, hogy tizenhét vagyok, de másról nem igazán beszélgettünk. 
- Ne beszélj vele Lizzie, mert ha felveszi a stílusodat, akkor lőttek Zayn ajándékának - szólt be Liam. 
Perrie rá sem hederítve válaszolt. 
- Most hoztatok ki egy sztriptíz bárból. Mit gondolsz, mivel foglalkozok? 
Kikerekedett szemekkel néztem rá. Paraszt. Már értem, hogy miért van ilyen jóban Zaynnel. Mert szinte teljesen egyformák.
- Szóval, te vagy Zayn kurvája, vagy ...? - kérdeztem értetlenséget színlelve.
Most rajta volt a sor, hogy kikerekedett szemekkel nézzen rám. 
Bár kaptam pár szúrós pillantást, mégis úgy éreztem, hogy megérdemelte.


***


- Hol is tartottunk? - kérdezte Harry, a mondat után egyből az ajkamra tapadva. Éppen aludni készültünk, így ő csak egy boxerban volt, ahogy én is, viszont az egyik pólóját is megkaptam. 
- Ott, hogy nem az orrom előtt csináljátok ezt - morogta Niall.
- Még jó, hogy nem volt ott, mikor Richmond-ba csókolóztunk - suttogta Harry a fülembe, mire halkan felkuncogtam. 
- Ezt meg sem hallottam - masszírozta az orrnyergét a szőke fiú.
- Mit akarsz? - kérdezte egyáltalán nem barátságosan Harry, majd mögém lépett, kezeivel pedig átkarolta a derekamat. 
- Legfőképpen azt, hogy ne dugd meg a húgomat - mielőtt bármelyikőnk is közbeszólhatott volna, folytatta. - Perrie-t levittem Liz régi szobájába. Ott senki sem fogja keresni, majd viszünk le neki kaját. Kibírja vasárnapig. 
- Ok - bólintott Harry. 
- Jó alvást - lépett ki a szobából.
Harry az ajtóhoz sétált, és elfordította benne a kulcsot, majd a biztonság kedvéért megnézte, hogy tényleg bezárta-e az ajtót. 

- Álmos vagy? - kérdezte, már előttem állt, kezei pedig a fenekemen voltak.
- Nem.
- Azt akarom, hogy az legyél. Holnap Eleanorral egyedül lesztek itt, nekünk el kell intézni valamit. Szóval, minél tovább alszol, annál kevésbé fog feltűnni, hogy nem vagyok itt. 
- Egyedül? - kérdeztem vissza. Komolyan képesek itt hagyni. Az első dolgunk lenne elszökni. 
- Igen. A föld alatt, 200 méterrel.
Így már nem éppen.
- A hely, ahol lesztek teljesen be lesz rendezve. Fürdőszoba, konyha, nappali. Csak egy kicsinyített változatban. A tévé mellett van pár film, amit megnézhettek. 
- Miért nem lehetünk itt? - kérdeztem, majd körbemutattam a szobán. 
- Mert itt meghalhattok. 
- Mi? Miért? 
- Tudod, hogy mi az ára, ha valaki vezér akar lenni nem? - húzta fel a szemöldökét. 
Bólintottam. 
- Ha meghaltok, egy lépéssel közelebb állnak a vezérséghez...
- Oké, oké - állítottam meg. - Ehhez már túl késő van, szóval hagyjuk. Csak..
- Oké - suttogta, majd közelebb húzott magához. 

Homlokát az enyémnek támasztotta, így szinte egymástól vettük a levegőt. Nem csókoltuk meg egymást, bár láttam, hogy Harrynek ez komoly gondot okoz, hogy ne tegye. Beletúrtam a hajába, játszottam vele, míg végül meguntam és a nemrég okozott szívás nyomra tévedt a tekintetem. Harryre néztem, akinek az ajkai felfelé görbültek.
Több percig néztünk csak egymás szemébe. Harry arcáról leolvasható volt, hogy utálja ezeket a dolgokat és bármit megadna, hogy végre valami mást csináljunk. Én személy szerint szerettem az ilyen pillanatokat. Nem tudom miért, talán csak jól esett ez a csend. Az utóbbi időben annyi minden történt. Annyi infót hoztak a tudtomra, hogy már ezekre gondolni is fájt. 

 - Csak  tégy valamit, hogy elfáradjak - suttogtam.
Nem kellett kétszer kérni.

7 megjegyzés:

  1. Jajj mondd, hogy holnap hozod a részt!:)) ♥

    VálaszTörlés
  2. Waaa ur Isten *------*
    Holnap hozd a kovit pls:3
    Aaaaaaah siess ❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  3. nagyon jó rész lett és tök jó, hogy ilyen hamar vannak. :P
    puszi♥

    VálaszTörlés
  4. iiijjjjjáá nagyon jóóó!! imádoom!! váromm a köviit siess vele! ♥ ♥

    VálaszTörlés
  5. Egyszerűen PER-FECT! Nagyon várom már a kövit. Kérlek siess vele! ♥

    VálaszTörlés
  6. Ugye holnap hozod a kövi részt?? kérlek olyan jó lett ez IS!!!:)

    VálaszTörlés
  7. Iszonyat jo lett ez is mint a tobbi.hamar hizd a kovit!!

    VálaszTörlés