-->

2014. május 24., szombat

9.rész

 2013. December 20. Péntek

- Ó milyen pontosak vagytok Harold. Hogy történhetett ez? - kérdezte vigyorogva egy rekedt hangú, öreg férfi miközben a társával felállt a boxból, és felénk jöttek köszönteni minket.
- Jó látni Cliff. A többiek? - fogott kezet a férfival, akinek a neve ezek szerint Cliff.
- Csak Phil tudott eljönni, a többieknek programjuk akadt.
- Szevasz Phil - üdvözölték a fiúk.
Egyet biccentett, majd rám vetette a szemét, és lassan végigmért minden egyes centimétert rajtam.
- Be sem mutatod ezt a gyönyörű hölgyet, akit magaddal hoztál? - érdeklődött.
- Bocs haver. - mosolygott Harry - Ő itt Lizzie Miller.
Nem láttam még őt így mosolygni.
- És neki nincs nyelve? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Mutatkozz be szépen Lizzie - morogta a fülembe Harry.
- A nevem Lizzie Miller - Halkan mondtam, a hangom teljesen más volt, mint általában. - És te be sem mutatkozol? - próbáltam utánozni a hangját.
Erőltetetten nevetett, míg Harry mellettem fenyegetően nézett rám, és kicsit megszorította a csipőmet.
- Phil Rudd vagyok, az AC/DC tagja. 
- Kellan Lutz vagyok, a hurcolás egyik főszervezője - a bejárattól hallottuk, hogy valaki ezt ordítja, mire mind odakaptuk a tekintetünket. 
Lazán felénk sétált, az összes férfival kezet fogott. 
- Hogy hívnak gyönyörű? - kérdezte rám kacsintva. 
- Pattanás van öreg - nézett rá ellenségesen Harry. 
- Nyugi öcsi, csak a nevét kérdeztem - tette fel  védekezően a kezeit.
- Lizzie Miller - válaszoltam a kérdésére. 
 - Mért nem ülünk le? - szólt közbe Cliff. 


Elindult a box felé, az ősz haja lágyan lobogott utána. Enyhén undorító volt. A teste pipaszagot árasztott, így egy vonalat húzva maga után, miközben ment.
Kissé lemaradva indultunk utána, majd az ülésrend szerint helyet foglaltunk. 


- Itt is vagyooook - tipegett hozzánk Edna, majd beült Cliff mellé. - Mizukaa?
Férfi létére női hangon beszélt. Tényleg furcsa volt, ha nem ilyen lenne a hangja, talán még azt is mondanám, hogy helyes. De így körülbelül úgy viselkedik, mint az összes korombeli lány, mikor a plázában vannak. 

- Mario megint késik. - sóhajtott Phil az órájára nézve. - Na mindegy. Rendeljünk!
Ahelyett, hogy illedelmesen feltartotta volna a kezét, hogy intsen a pincérnek, csak lazán bedugta két ujját a szájába és fütyülni kezdett, mire egy hölgy, és egy férfi jött ki étlapokkal a kezükben. 
- A-a - rázta a fejét Cliff. - Külön tálat rendeltünk 12 személyre. 

A pincérek bólintva visszamentek, és később tányérokkal a kezükben jöttek vissza.


- És mondjátok, miért tartottátok meg Lizziet? - kezdeményezett beszélgetést Kellan. 
Niall, Liam, Zayn és én nem beszélhettünk magunk akarata szerint, szóval megkönnyebbülten sóhajtottunk fel, hogy nem kell erre a kérdésre válaszolnunk. 

Harryn látszott, hogy gondolkozik, mit válaszoljon, hogy ne áruljon el minket. 
- Kellett egy nő a házba - válaszolt lazán Louis.
- Azt hittem erre a feladatra Zayn is megfelel. - vigyorgott Kellan.
- Khm.pöcsfej - morgott az orra alatt az említett. 
- Hogy mondod? - húzta fel a szemöldökét.
- Hellóóóóóóóóóó embereeeeeeeeeeek - lépett be az ajtón egy tényleg nagyon izmos fiú. Korunkbeli lehetett, a haja fekete volt, kicsit felzselézve. 
 - Casas - mondta gúnyosan Phil. - Meg sem lepődök, hogy több, mint negyed órát késtél.
A fiú semmibe véve Phil mondatát teljesen nyugodtan Leült az előttem lévő székbe. 
- Mi a helyzet Mario? - kérdezte barátságosan Zayn. Úgy látszott, hogy ők jóban vannak.
- Ki ez a dögös nőci? - nézett rám.  Automatikusan a szemeimet forgattam a szavaira.
Komolyan minden fiú kinéz magának? 
- Semmi extra - legyintett. - Csak egy hülye ribanc. 
- Ne merd leribancozni a húgomat te szemétláda - ripakodott rá Niall.
A fejemet ráztam, és próbáltam minél jobban összehúzni magamat a székben. Pont ez volt az, amit el akartunk kerülni. Hogy megtudják, kije is vagyok Niall-nek.
- Nem megmondtam, hogy kussoljatok? - ordított Harry. 
Óriási hangzavar keletkezett az étterembe, pedig csak mi voltunk ott.  
- Csendet ! - teljesen nyugodt hangon mondta Edna, de mégis mindenki rá figyelt. - Jól értettem Niall, hogy azt mondtad : Nem merd leribancozni a húgomat? 
- Öhm.. én..  - dadogott. 
Szerencsére pontosan ekkor hozták ki a tálakat. Jól néztek ki, bár én nem szoktam húst enni.
Harry meg sem kérdezte, hogy mit szeretnék enni, egyszerűen csak rádobta a tányéromra az egyik csirkeszárnyat, és egy adag sült krumplit. 
Az evés csendben folyt, néha a többiek egy-egy vicces sztorit meséltek el. 

- Edd meg a csirkét - nézett rám a göndör. 
- Nem eszem húst. 
- Leszarom, akkor is megeszed. Úgy nézel ki, mint egy anorexiás. 
Hát ez kedves volt. Köszönöm Harry. Magamban dühöngtem, miközben idegesen tologattam, vagy szurkáltam a villámmal a húst. 
- Edd meg, vagy én dugom le a torkodon. - Szólt bele az evésembe Zayn is.
- Ha így beszélsz hozzám, akkor én neked máshova fogom dugni - vágtam rá.
Mindenki jóízűen röhögött, kivéve Zaynt, és Harryt. 
Az utóbbi hirtelen felállt az asztaltól, hangosan hátralökve a székét, majd felém fordult.
- Elnézést, de meg kell hogy tanítsam Liz-t, hogy mikor kell befogni a csinos kis száját. 
- Hagyd már szegényt haver - mondta Niall.
- Ja hagyd Harry - helyeset Mario - Majd én megtanítom, hogy mikor beszélhet.
- Azt hiszem én is megtudom mutatni neki. 

Harry illedelmesen betolta a székét, majd engem is felráncigált, és a mosdó felé hurcolt. 

 
Sziasztok! Megérkezett a 9. rész. Remélem tetszik :) Holnapra is tartogatok a részt, de lehet még ma felrakok egyet, ha nagyon belelendülök. Ha tetszett iratkozzatok fel, pipálgassatok, írjatok kommenteket!
By.: 1DGirl

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jo ugyi vagy.Am meg uj vagyok es azt szereznem kerdezni hogy minden nap vannak reszek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Általában péntek, szombat, vasárnap vannak részek, mivel hét közben fő a tanulás. De most, hogy nemsokára itt az év vége, a könnyebb napokon próbálok hét közben is hozni részt, nyáron pedig biztosan sokkal sűrűbben lesznek részek :D

      Törlés
  2. Léci ma ragd fel a 10. részt! Kérlek! :)

    VálaszTörlés
  3. Sziia:))
    Nagyon tetszik a blogod(:
    Remélem gyorsan hozod a következő részt:33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :D Köszönöm szépen ! Már fent is van c:

      Törlés