II. Fejezet - 34. Rész

* Lizzie szemszöge *

 - Otthonos - vélekedett Harry a házról, miközben halkan rötyögött magában.
Miután Harry épségben megérkezett, Kellan egy kulcsot adott és megmutatta nekünk a leendő házunkat. A régebbi szokásoktól eltérően most külön lakott mindenki, ami csak annyira nyugtatott meg, amennyire fel is zaklatott.
A ház, ahova Harryvel - elvileg ideiglenesen - költöztünk, valójában unalmas volt. Kívül a fehér falai hasonlítottak a többi házra, ami itt volt. Belül pedig ugyanilyen színű falak határolták a csekély számú szobákat. Egy kis fürdő, egy vécével, egy aprócska konyha és két szoba. A hálószoba gyakorlatilag akkora volt, hogy a franciaágyon kívül semmi sem fért be.
Valójában mindenből annyi és akkora volt, mint ami kellett. Mégis furcsa volt, miután több hónapot töltöttem nagyobbnál nagyobb házakban, Harryék jóvoltából.
- Talán reklamálnom kellene Kellannél, hogy nekünk miért ekkora ház jutott. Az övéké vagy háromszor ekkora - mondta Harry, miközben egy poros lámpát vizsgált.
- Szerintem ez jó lesz kettőnknek - mondtam. - Olyan... családias.
Harrynek egy pillanatra ráncba futott a szemöldöke, ahogy meghallotta a család szót.
- Tudod...igazad lehet.
Elmosolyodtam, ahogy igazat adott nekem.
A kissé megkopott kanapéhoz mentem és lustán ledobtam magam. Egy alig látható porfelhő szállt fölém, amit a kezemmel próbáltam elhessegetni.


- Féltem, hogy nem találsz ide - suttogtam Harrynek, miközben mozogtam. Lovaglóülésben ültem rajta, a csípőmet lágyan ringattam. A nadrágom enyhén gátolt a mozgásban, de még így is élvezhető volt.
- Nem kellett volna izgulnod Liz - kisimította a hajat az arcomból - Mindig megtalálom a módját, hogy megtaláljalak.
- Annyira félek, hogy egyszer elveszítelek - elcsuklott a hangom a gondolatra, a csípőm megállt, ahogy Harry megfogott.
- Hé bébi, ez soha sem fog megtörténni. Amíg te itt vagy én is itt leszek. Már nem kell félned, itt biztonságban vagyunk. Senki sem tudja, hogy ide jöttünk. Pár évig itt leszünk és talán vissza is mehetünk Londonba. Vagy ha az tetszik itt is maradhatunk - halkan sóhajtott. - Már nincs banda. Csak te meg én. Valójában úgy van, ahogy te mondtad. Már egy család vagyunk, a többiekkel együtt.
- Sajnálom, hogy nem tehetted azt, amit szerettél volna. De örülök is, hogy így alakult. Ha tovább harcolunk, még többen sérülnek és abból katasztrófa lett volna.
- Annyira szeretlek, bébi - ellenem nyomta az ágyékát, miközben ezt mondta.
- Szeretlek - suttogtam a bőrébe, majd lágyan megszívtam.


- Jesszusom - Harry dörmögésére keltem. - Mi a faszból van a sötétítő, cérnából?
A napfény élesen sütött be a szobába, szinte vakító volt. És ha mindez még nem lett volna elég, döglesztő meleg volt.
- Mindjárt megsülök - lehúztam magamról a takarót és most az egyszer örültem, hogy meztelen vagyok. Felálltam és az ajtó felé indultam. Kissé sántán.
- A francba Harry, alig bírok járni - fájdalmasan nyögtem.
- Annyira sajnálom bébi - máris mögöttem volt és a karjaiba kapott. - Még mindig nehéz megszokni, hogy mennyire szűk vagy.
Az egész testem lángba borult.
- Az én is törékeny Lizziem - egyik kezével a lábam közé nyúlt. - Akit még mindig izgat a mocskos szám.
Ravaszul vigyorgott, mire a karjára csaptam.
- Utállak - morogtam.
- Hát persze bébi - még mindig vigyorgott, a boldogsága fertőző volt.


Egy hűsítő zuhany és egy kiadós reggeli után Harryvel a házban maradtunk és beszélgettünk. A hőség elviselhetetlen volt, így a lakásban lévő árnyékos helyekre húzódtunk, vagy a konyha csempe padlóján hűsöltünk.
Nem voltam benne biztos, hogy ezt az időjárást bármikor is megtudom majd szokni. A szőke hajam és a szinte fehér bőröm nem a negyven fokos melegnek és a tűző napsütésnek lett kitalálva. A homlokom gyöngyözött a melegtől, egy nedves törülközővel próbáltam segíteni magamon. A gyomrom kavargott és tudtam, hogy ha még melegebb lesz, mindent ki fogok adni magamból.
Harry a padlón szunyókált egy boxerben. Láthatólag őt is kikészítette a meleg, de ő jobban viselte mint én.
A fürdőbe siettem, hogy egy újabb zuhanyt vegyek. A melltartómat és a bugyimat ledobtam - csak ez volt rajtam. Beálltam a tusoló alá és a leghidegebbre állítva a zuhanyt, megnyitottam a csapot. Megugrottam a hirtelen hőmérséklet változás miatt, de a pillanatnyi kellemetlenség után eufória járta át a testem.
Megmostam a hajam és bőséges szappannal átmostam a testem. Ilyen melegben még a dezodorok is felmondták a szolgálatot és már magamtól is éreztem, hogy nem egy kellemes a szagom.
- Csatlakozhatok?
Hary állt mögöttem, boxer nélkül, így már meg is válaszolta magának a kérdést.
A keze bejárta a testem, újra beszappanozott.
- Tökéletes vagy - súgta a fülembe.
Kezével a lábam között járt és már épp belém nyomult volna, ha nem húzódok el.
- Várj Harry - megfordultam, hogy szembe legyek vele. A kezemet a mellkasára raktam, enyhén eltoltam magamtól. Szinte láttam, ahogy darabokra hullik az egója. - Tudod miután megjött a menstruációm...
Nem volt túl kellemes pont most és pont neki a védekezésről beszélni.
- Görcsölsz? - aggódva kérdezte.
- Nem, egyáltalán nem. Nekem most nem... én most.. most nem vérzek Harry, viszont szükségünk lenne óvszerre vagy...
- Óvszer? - úgy mondta ki, mintha valami szitokszó lenne.
- Tudod ha nem akarjuk, hogy teherbe essek kellene valami...
Láthatólag meglepődött, miután eddig még nem nagyon használtunk semmi ilyesmit. Az arcára undor ült ki, de felfogta már ő is a helyzetet.
- Francba - morogta. A kezébe fogta a merevedését és fájdalmasan zárta össze a szemét. - Tegnap este sem használtunk semmit.
- Igen, épp ezért gondoltam, hogy ideje szólnom neked. Nem akarom hogy.. a fenébe, már lehet hogy én...
- Minden oké - puszilta meg a fejem tetejét. - Talán majd egyszer eljön az ideje, hogy erről beszélgessünk, de nem mikor még ilyen fiatal vagy, Liz. Tudod néha bolond vagyok, de nem vagyok ennyire felelőtlen, hogy még mielőtt felnőnél teherbe ejtselek.
- Sajnálom, én csak annyira furcsán érzem magam és nem biztos de lehet, hogy arról van szó... Nem akarlak megijeszteni. Idióta voltam, hogy nem szóltam előbb. Nekem kellett volna erről gondoskodnom.
- Ne hülyéskedj - Harry kissé dühbe gurult. - Ez mindig a férfiak feladata. Mindent megfogok tenni, hogy elmenjünk egy orvoshoz és megbizonyosodjunk róla, hogy nem vagy terhes. Ez nem csak a te dolgod Liz.
Óvatosan elmosolyodott, majd lassan lemosta magáról a szappant. Viszont se a beszélgetésünk, se a hideg víz nem segített, Harry totálisan fel volt spannolva. Már éppen kilépett volna a zuhany alól, mikor visszahúztam.
- Tudod, ettől függetlenül, még talán tudok rajtad segíteni - rákacsintottam, ahogy ő szokott rám. A ravasz vigyora azonnal eljött. Az arca szinte leírhatatlan volt, mikor meglátta, hogy letérdelek elé.
- Úgy látom hiányoztam - mondtam önelégülten.

II. Fejezet - 33. Rész

* Lizzie szemszöge *


Egy életre való boldogsághormont termelt, hogy a szüleimmel tölthettem egy kis időt. Harry udvarias volt és amint bekísért a házba felajánlotta, hogy magára hagy a szüleimmel. Persze egyből elfogadtam, nem azért mert nem szeretem Harryt, a társasága sem zavar, viszont szerettem volna csakis a szüleimre koncentrálni. És, nos tudjuk Harry milyen, mikor védelmező kedvében van.
Sok mindenről beszéltünk. Az eltűnésemről, arról, hogy ez milyen érzést váltott ki belőlem és a családomból. Elmeséltem nekik, hogy mi történt velem - egyes részeket persze kihagyva - beszámoltam arról is, hogy az utóbbi időben egyre nehezebb volt nélkülük de Harry kitűnő támaszt nyújtott.
Anya és a nővérem kismilliószor megölelgetett, beszámoltak róla, mennyire megterhelte őket a hiányom. A szüleimen meglátszott: Anya, az én drága Édesanyám, a gyönyörű mosolyával és a hihetetlen jókedvével, ami mindig is volt neki, lenyűgözte az embereket. Mára viszont semmi sem maradt belőle. A szemei beesettek voltak, sötét karikákkal alatta - még sminket sem rakott fel, hogy eltüntesse. Ha jól láttam fogyott is néhány kilót, a haja pedig enyhén zsíros csomókban állt egy copfban, a feje tetejére kötve. Apa, akinek eddig folyamatosan duzzadó izmok díszítették a testét, mostanra kissé megpocakosodott, a szeme táskás volt és neki is enyhén lila. Viszont úgy láttam kettőjük közül ő volt az, aki az evésbe fojtotta a bánatát.
A nővérem is más lett. Mielőtt elhurcoltak volna, be nem állt a szája, folyamatosan beszélt, okoskodott, próbált a lelkemre hatni. Most viszont egyszerűen csak Anya mellett ült szorosan, karjukat egymásba fonva. Ő nem fogyott le, nem is hízott el, sőt azt kell mondjam, hogy talán megerősödött. Más lett a teste, a póló, ami rajta volt, alig takarta a kezdődő izmokat a kezén. A haja hosszabb lett és úgy tűnt, mintha festve lenne.
Ettől függetlenül örültem, hogy láttam őket. Még mindig iszonyúan hiányoztak, úgy, hogy ott ültem mellettük, úgy, hogy egymással beszélgettünk. Számtalanszor megígértük egymásnak, hogy találkozunk még, nem megyek el örökre. Elmondtam nekik, hogy boldog vagyok. Nem úgy, ahogy régen: mikor semmi gondom nem volt. De talán ha ez az egész nem történik meg, akkor soha sem találom meg ezt a fajta boldogságot.
Biztosítottam őket arról, hogy biztonságban vagyok. Abban voltam és ezt senki se tudta megkérdőjelezni. Harry néha úgy bánt velem, mint egy porcelán babával, de ha ő nem is volna elég, ott volt rajta kívül több, mint 4 fiú, hogy biztonságban tartsanak.
Láttam Apa szemén, hogy aggódik. Nem nagyon hitte el, amit mondtam. De nem kérdezett semmit én pedig nem is akartam részletezni semmit. Anya csak ült és néha üveges, néha pedig ragyogó szemekkel hallgatott, volt, hogy bólogatott. Örült, hogy megtaláltam a boldogságot, még ha egy kis szenvedés árán is. A nővérem furcsa volt, mintha egy másik bolygón lett volna. Kicsit aggódtam miatta, de nem mertem rákérdezni, mi történt vele. Talán csak megviselte a hiányom.
Harry türelmes volt, majdnem négy órán át várt a kocsiban, majd erőteljes kopogással megzavarta a beszélgetésünket. Anya volt az, aki ajtót nyitott. A tőle telhető legudvariasabban kért elnézést, majd felém címezve mondta, hogy indulnunk kell. Sajnáltam elmenni, de tudtam, hogy egy nap hazatérek. Vagy ki tudja, a családom jön el majd talán meglátogatni. Búcsúzásképp mindenkit megöleltem, megpuszilgattam. Anya és Apa fülébe biztató szavakat suttogtam, megmondtam nekik, hogy szeretem őket. A nővéremnek is ugyanezt mondtam, ahogy öleltem a hátát simogattam. Remegett a karjaim között és most először törékenyebbnek éreztem őt, mint valaha. Elmorzsolt egy könnycseppet, mikor elváltunk, én pedig biztatóan rámosolyogtam.
- Boldog vagyok - mondtam. - szeretném, ha te is az lennél. Hiányozni fogsz.

Harry csendben vezetett vissza a kocsihoz. Amíg pityeregtem, nem indította el a kocsit, hanem a karjába vont és ezerféleképpen elmondta, mennyire szeret.
Jó érzés volt ezeket hallani és hihetetlenül romantikus. Eddig nem tudtam, hogy erre is képes, hogy ilyeneket mondjon.
- Sajnálom, hogy el kellett jönnünk - törölte le egy könnycseppemet. - Biztonságban akarlak tartani, de ez itt nem megy.
Aprót bólintottam, az ajkamat lágyan hozzáérintettem az övéhez. A csókunk nedves volt a könnyemtől, de hamar felszáradtak azok és éhség lépett a helyébe. Harry megfogta a derekamat és az anyósülésről magára húzott, óvatosan léptem át a váltót. A teste meleg volt és izgató, a kezeimet a pólója alá vezettem és végigsimítottam a mellkasán, apró mintákat rajzoltam rá. Az ő keze a csípőmmel játszott, benyúlt a farzsebembe és megszorította a fenekem, miközben közelebb húzott magához. Az érzés több volt mint kellemes, többet akartam. A mellkasomat kidomborítottam és Harryéhez nyomtam, ami kemény volt, mint a kő. A csípőmet a kezével ringatni kezdte az ágyéka folyamatosan mozgott az enyém ellen. Halkan felnyögtem, mire morgott. Most az egyszer sajnáltam, hogy egy feszes farmernadrág volt rajtam, nem pedig egy laza szoknya. Harry kigombolta a nadrágomat, lehúzta a cipzárom és meleg kezével a bugyimba nyúlt. A szemeim fennakadtak és éreztem Harryt megfeszülni.
- Ki tett ilyen nedvessé? - mohón csillogtak a szemei.
- Te - sóhajtottam, miközben próbáltam előrébb billenteni a csípőmet, hogy valami súrlódást eredményezzen.
Aztán hirtelen egy lövést hallottam, bár talán csak a gyerekek játszottak a parkba a kisboltban kapható ördögpatronnal. Harry azonban úgy húzta ki a nadrágomból a kezét, mintha megégették volna. Majdnem visszalökött az anyósülésre, ahogy felegyenesedett.
- Csatold be az övedet és rendezd el magad - szigorúan mondta, ellentmondást nem tűrő hangon. Még mindig kába voltam az előző jelenettől, alig fogtam fel, mit mondott. Azonban ahogy eljutott a tudatomig máris csináltam.
Mire megigazítottam a nadrágomat, a motor már járt és egyenesen a házunk felé mentünk. Harry jóval túllépte a sebességi korlátot, ahogy hazafelé hajtott, azonban jobbnak tartottam, ha most nem említem meg. A környék egyre ismerősebb lett, ahogy megérkeztünk. Harry kipattant a kocsiból, én pedig esetlenül próbáltam magam kikötni, mielőtt kiszállok. A bejárati ajtónál várt rám, amíg becsuktam a kocsi ajtaját, majd a kulcsával bezárta az.
- Mi a fenéért ez a nagy sietség? - kérdeztem. - Lehet csak a gyerekek játszottak Harry, ne légy paranoiás.
- Menj és pakolj össze. Szólj a többieknek is - a szemei jéghidegek voltak, figyelmen kívül hagyva a mondandómat, utasított.
- Hát persze mester - morogtam halkan, majd elindultam befelé.



Egy sporttáskába dobáltam a cuccaimat - csak a legfontosabbakat. A sok estélyit sajnáltam itt hagyni, de be kellett látnom, hogy arra egyáltalán nem lesz szükség egy majdnem lakatlan szigeten. Miután kész lettem, a szekrényben egy másik táskáért kutattam, majd Harry ruháit hajtottam bele. A többieknek még ezelőtt szóltam, hogy pakoljanak. Nem mintha túlságosan komolyan vettek volna: egyedül Eleanor volt az, aki felállt a tévé elől és a szobájába ment, remélhetőleg pakolni.
Harry azóta is kint volt valószínűleg, mivel nem találkoztam vele. Az ablakhoz léptem és elhúztam a függönyt. Harry az autóban ült és telefonon beszélgetett, láthatólag nagyon el volt foglalva, erőteljesen hadonászott a kezeivel, a szemöldökét ráncolta.
A világ csaknem megállt körülöttem egy pillanatra, mikor egy lövést hallottam - olyat mint amit nemrég a kocsiban. Nem láttam ki volt az, egy ideig csak a postaládát néztem és a tátongó lyukat rajta. A függöny visszahúztam, a táskákat úgy ahogy volt, becipzároztam majd a vállamra kaptam. A nappaliba rohantam, egyenesen a többiekhez.
- Lövéseket hallottam - mondtam idegesen.
- Mi semmit nem hallottunk Liz. - legyintett Liam. - Ne légy paranoiás.
Ideges voltam, hogy nem hittek nekem.
- Egy lyuk van a kurva postaládában Liam! Nem hiszem, hogy paranoiás lennék - szinte sikítottam. 
Aztán hirtelen mindenki rám nézett, majd elkezdődött egy igazán hosszú lövéssorozat.
A ház megremegett, ahogy golyókat lőttek be rajta, a falon lyukak képződtek. Mario a karjába kapta a táskáimat és olyan gyorsan futott fel a lépcsőkön, hogy alig bírtam követni. Kellan a nyomomban jött, a többiek pedig eszeveszetten kerestek valami megoldást, hogy mehetnének el. Egyre több lövést kaptunk, a lyukak a falon szinte már új bejáratot vájtak. Kellan végül a karjába kapott és úgy futott velem tovább, egyenesen a tetőre, ahol még nagyobb volt a veszély.
Egy pillanatig azt hittem, hogy megőrültek. Talán megakartak ölni. Aztán pedig megláttam Mario kezében a kulcsot és a helikoptert - ami eddig nem szúrta ki a szememet. Ahogy beszálltunk, ami valljuk be nem egy könnyű feladat, csak úgy záporoztak ránk a golyók. Egy szinte súrolta a karomat, annyira közel volt hozzám. A szívem vadul vert és csak a túlélésre gondoltam. A lábamat és a kezemet is beütöttem, ahogy beültem, de nem érdekelt. Mögöttem Kellan és a másik oldalon Mario szállt fel a gépre.
A szívem valamivel kevésbé vert gyorsan.
- Az üvegek golyóállók - mondta Mario. - Nincs miért aggódnod.
Aztán elindította a helikoptert. Ahogy a magasba szálltunk, láttam a házból kiszáguldó kocsikat, a feketét is, amiben nemrég én ültem Harryvel.
- Istenem - suttogtam. - Harry! Vissza kell mennünk érte.
- Megoldja - mondta Kellan. - A repülőtérre megy, onnan pedig egyenesen a szigetre, ahova mi is tartunk. Semmi baja nem lesz.
- Nem fogják elkapni, az a kocsi gyakorlatilag sebezhetetlen. Harry gyors, talán mire mi odaérünk, ő már ott is lesz - folytatta Mario.
- És a többiek? - az aggódásom nem ért véget.
- Mind felvoltunk erre készülve. Tudtuk, hogy egyszer, valamikor a közeljövőben eljön ez a nap. Liam hülye volt, hogy nem hallgatott rád, ahogy a többiek is.
- De ki fog nekik segíteni?
- Több lehetőséget is átbeszéltünk, hogy juthatnak el a szigetre. A házból nem csak a bejáraton lehet kimenni - mondta Kellan. - Több menekülési útvonal van. Amíg a ház egyben van, nincs miért aggódnod.
- Annyira lazán veszed ezt az egészet - gorombán szóltam vissza neki.
- Mindenki saját magára vigyáz Liz - egy cseppet idegesebb lett. - Te figyelmeztettél mindenkit, hát mit segítettünk, hogy ne maradj ott egyedül. Harry nem tudott volna úgy megmenteni, hogy te a házban vagy, ő meg a kocsiban. Izgulok a többiek miatt. Remélem, hogy mindenki éppségben oda jut, de már nem volt időnk mindenki összeszedni. Lásd be Liz, ha egy perccel is tovább maradunk a tetőn, akkor most nem repülnénk itt.
A beszélgetésünk megszakadt, ahogy a telefonja csörögni kezdett.
- Mond.
Összeráncolt szemöldökkel bólogatott a személynek, akivel beszélt. A hangulata szemmel láthatóan egyre rosszabb lett, a telefont köszönés nélkül tette le, majd erősen a műszerfalra vágott.
- Mi van veled Kellan? - Mario is kezdett ideges lenni, látva Kellan hangulatváltozását.
- Edna - sziszegte. - Éppen a kurva kertben gyönyörködött mikor golyózáport kaptunk.
A szívem egy pillanatra kihagyott, ahogy rájöttem mit is akar mondani.
- El tudod te ezt hinni? - már ordított. - Azt a szart kellett néznie, ahelyett hogy inkább bent tévézett volna.
Mario felüvöltött és olyan erővel ütött a kormányba, hogy megremegett a gép.
A szemem megtelt könnyel és halkan sírdogáltam, nem akartam zavarni a lányos viselkedésemmel őket. Kellan egyenesen bámult ki az ablakon, egy pillantásra sem méltatott minket. A kezei szorosan voltak összeszorítva, az ujjbegyei kezdtek elfehéredni. Mario sokáig vezetett anélkül, hogy rám nézett volna. Később, talán egy fél óra múlva, mikor még mindig megállás nélkül pityeregtem, akkor nézett felém. Az arca megenyhült egy pillanatra, a szemében együttérzés játszott. A kezével végigsimított az arcomon, majd megpakolta a combomat.
-Ne sírj hercegnő - halkan mondta, láttam ahogy az ő szeme is könnyben úszik, de nem engedte el magát. Végigsimítottan a kezén, majd gyengéden megütögettem a lábát. Aztán az ülésbe fészkeltem magam, majd lassan elfogott az álom.


Nem ébresztettek fel, ahogy megérkeztünk. Mario óvatosan tette le a gépet, nehogy felkeljek. A csomagokat Kellan hozta, ő pedig a karjában cipelt. Meleg volt, itt már tombolt a nyár. Ahogy a ház felé vittek párszor felébredtem a karjában, de nem tudtam a szigetet sokáig csodálni, mindig visszaaludtam.
Később már egy ágyban keltem fel, bár én friss voltam, itt még csak most kezdett sötétedni. Óvatosan felkeltem, kinyújtóztam. A kezem be volt kötve egy pólóval, vagyis inkább csak köré volt csavarva.
Miközben kimentem a szobából akkor vettem észre.
- Hé, Mario, ez meg mi a... - a mondat félbemaradt, ahogy a rászáradt vért megláttam a karomon.
- Nehogy levedd - túl későn hallottam a figyelmeztetését, szinte már éreztem ahogy kezdek megszédülni.
- Megvagy - Kellan hangja mögöttem szólt, miközben szorosan tartott, nehogy elájuljak. - Nincs semmi gond. Csak súrolta egy golyó a kezedet, viszont kicsit vérzett, de nem akartunk felébreszteni. Mario éppen zuhanyzik, de ahogy hallom kész van. Mindjárt ellátja a kezedet.
Még mindig kissé kótyagos voltam, ahogy a fürdőbe vezetett. Mario derekán csak egy fehér törölköző volt, amitől annyira éber lettem, mint egy pohár kávétól sem.
- ülj csak a kád szélére - mondta.
- Tudod Harry m-még mindig eltörheti a nyakadat ha bármivel p-próbálkozol - figyelmeztettem.
Vigyorogva bólintott. - Semmi gond Liz. Bántottalak én valaha?
Halkan morogtam, miközben a kezemet tisztogatta egy kendővel.
- Különben is, hol vannak a többiek? - kérdeztem.
Egy pillanatra megállt a kezében a kendő, felnézett rám. - Még csak Louis és El érkezett meg. Pár órával ezelőtt. A többiekről semmit sem tudunk.
Fertőtlenítőt rakott a sebemre, ami égetni kezdte a karomat.
- Hisz úgy volt, hogy Harry hamarabb ideér. Hol a fenében van?
A lábam remegni kezdett, ahogy arra gondoltam, talán nem ér ide.
- Minden rendben Lizzie - Mario a combomra rakta a kezét. Ne idegeskedj.
A karomat fáslival tekerte körbe, miután egy jókora sebtapaszt rakott rá.
A könnyeim eleredtek, már megint túl érzelmes volt.
- Ne sírj, Hercegnő - mondta, majd a karjába zárt, én pedig ott sírtam ki magam.

* Harry szemszöge *

Már fél órája a parton sétáltam, a megfelelő házat keresve. Úgy látszott itt a házszám ismeretlen fogalom. A türelmem egyre csak fogyott, míg végül megláttam egy szőke srácot ez ház ablakában.
Hála égnek. Még egy fél óra és talán a tengerbe vizelek.
Az ajtóhoz álltam és kopogtatás nélkül benyitottam. A nappaliban egy vörös nő volt és éppen azon gondolkoztam, hogy ez meg ki a fene, mikor megláttam egy őszülő férfit, aki előtt térdelt. Szinte azonnal vágtam be az ajtót. Hát ez téves.
Elég ironikus volt: pont egy ilyen házba kellett benyitnom. Mindenesetre nem Niall volt az, aki az ablakban állt.
Tovább mentem a parton, de közben megálltam, hogy levegyem a cipőmet. Elegem volt a homokból ami belement, idegesen ráztam ki belőle.
Cipő nélkül mentem tovább, a homok égette a talpamat, attól függetlenül, hogy már kezdett sötétedni. Jó volna ha megtalálnám azt a szerencsétlen házat, mielőtt még a parton kell aludnom, perverz vörösökkel körülvéve.
A nap már teljesen lement, mikor találtam egy házat, amin házszám volt. Szinte éreztem, hogy ez lesz az, de nem akartam kockáztatni: kopogtam.
- Ki a fasz kopog ilyenkor - morgást hallottam a házból. Az ajtó nemsokkal később kinyílt és Kellan állt előttem teljes Ádám kosztümben.
Idegesen ráncoltam a szemöldököm.
- Kurvára nehéz lenne valamit magadra kapnod, ember? Remélem Liz nem látott így különben egyesével tépkedem ki a hajszálaidat.
- Én is örülök neked, Harry - vigyorgott.
Becsaptam az ajtót magam mögött és a kanapéról egy párnát vettem fel, hogy Kellanhöz vágjam.
- Idióta - morogtam.
Gyorsan szedte a lábait, miközben nevetett és bezárkózott egy szobába.
- Nem kell féltékenynek lenned haver - ordított vissza.
- Hidd el, arra ami neked van senki sem lenne féltékeny.

Körülnéztem a házban, próbáltam egy mosdót keresni, már tényleg szükségem volt rá, hogy használjam. Rengeteg szobába benyitottam, csaknem az egész házat felfedeztem. De az az idióta mosdó még mindig nem volt sehol. A folyosón az utolsó ajtó volt minden reményem. A víz halkan csorgott a csapból, ezt már innen hallottam és felkészültem arra, hogy csúnyán kiküldjem azt, aki bent van.
Egy határozott mozdulattal lenyomtam a kilincset, szinte berontottam. Sok minden történt egyszerre:
Láttam Mariot, ahogy egy törülközőbe áll, ami csak a csípőjét fedte. Láttam Lizt, ahogy - szerencsére - ruhában áll, viszont sír. Egyenesen Mario karjaiban. A helyzet vicces volt: tudtam, hogy Liz nem csalna meg és azt is tudtam, hogy Mario nem feküdne le vele. Mindig is tudtam, hogy van benne egy kis hajlam - ha értitek mire gondolok - a Kellan, Edna, Mario hármasukból ítélve. Egyszer rákérdeztem, persze határozottan tagadta. Majdnem felnevettem, ahogy visszaemlékeztem. Mario ezután csaknem egy hónapig próbált győzködni hogy rosszul hiszem. A próbálkozásai nevetségesek voltak.
- Látom hiányoztam - vigyorogtam.

II. Fejezet - 32. Rész

/ Harry szemszöge /

- Scott Miller? - kérdezem.
- A felesége vagyok, Eva - válaszol az ajtóban álló nő, idegesen végigsimítva a haját. - Esetleg segíthetek valamiben ... ?
- Harry Styles - nyújtom a kezem, de Eva lefagy és egy pillanat alatt hulla fehér lesz, aztán nyöszörögni kezd.
Kiköpött Lizzie.
- Scott! - kiabál a házba kétségbeesetten.
A férje pár másodpercen belül már a küszöbön áll, védelmezően az asszony előtt.
- Tűnj innen, mielőtt rád hívom a rendőrséget - morogja olyan ellenségesen, hogy átfordul az agyamon: félnem kéne tőle.
- Ez nem túl jó ötlet, tekintve, hogy a lányuk velem van - mondom.
- Hol? - kérdezi a nyakát nyújtogatva.
- Lizzie?! - ordít Eva, közben próbál kiszabadulni a férje fogságából.
- Az utca túloldalán lévő Range Roverben ül - mutatok az autóra. - Az ablak kívül-belül sötétített, tehát sem maguk, sem ő nem lát semmit.
- Azonnal hozd ide! - kiabál velem Scott. - Nem hallod?! Azt akarod, hogy betörjem a fejed?
Leküzdöttem a vágyat, hogy visszakiáltsak rá. Igazából nem sokon múlt, hogy én váltsam be rajta az ígéretét, a saját kezemmel.
Nagyon sóhajtottam, hogy levezessem a növekvő feszültségemet.
- Ez nem ilyen egyszerű.
- Dehogynem! Ide hozod a lányunkat, te pedig élve hazamehetsz, fiam.
Megrázom a fejemet.
- Pénzt akarsz? Váltság díjat? Valaki mást helyette? Mit akarsz? Mond és megadjuk, csak hozd őt vissza - fogta könyörgőre Eva.
- Egy ígéretet szeretnék - mondtam, mire kifújták a levegőt.
- Miféle ígéretet?
Most jön a neheze. Mély levegő, kibírod.
 - Azt akar...szeretném, hogyha megígérnék: a lányuk velem élhet a továbbiakban. És ha véletlenül Lizzie magukkal akarna maradni, maguk biztatnák őt, hogy ne tegye ezt.
Eva zokogásban tört ki, Scott pedig egy határozott nemmel válaszolt.
Valahogy meg kell ezt oldanom, mert képtelen vagyok tovább hallgatni, ahogy Lizzie sír. Ha jobban belegondolok szinte teljesen olyan, mint az anyja. Még a sírásuk is megegyezik, ami nem könnyít a helyzetemen, ugyanis a szívem megszakad ettől a hangtól. Mintha valami hülye kínzási módszer lenne.
- Választhatják ezt, vagy a nehezebb megoldást. Magukon múlik.
- Mi a másik megoldás? - kérdezte az asszony hüppögve.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem akarja tudni - mondtam, majd az órámra néztem. - Nos, jobb ha mielőbb döntenek.

Eva halk pusmogásából már tudtam, hogy nyert ügyem van. Okos asszony.
- Láthatnánk a lányunkat?
Aprót biccentettem.
- Feltéve, ha a megegyezés áll.
- Miért akarnád elvinni? - kérdezte Scott.
Hangosan sóhajtottam.
Ő már nem olyan könnyű eset.
- Legyen elég annyi, hogy így lehetősége lesz egy boldog életre.
Scott szeme kidülledt a meglepetéstől.
- Te rohadt szemétláda! - ordított az arcom felé csapva. Eva a mellkasánál átkarolva húzta hátrébb a férfit.
- Kérlek, drágám - súgta neki.
- Szeret engem - rántottam meg a vállam. - és határozottan szenvedne, ha itt hagynám magukkal. Senkinek nem bocsájtaná meg, ha örökké elhagynám. Nem lesz képes mást szeretni és rémálmai lesznek attól, amit eddig látott. Mondják, ezt akarják?!
Scott szólni készült, de nem hagytam neki.
- Szeretném, ha boldog lenne. És ha ő az akkor én is az leszek. Értik? Ne tegyék tönkre két ember boldogságát, a sajátjuk érdekében. A lányuk él és virul. Viszont ha itt maradunk, ez nem marad így sokáig. Minden gyerekük egyszer kirepül a házból. Valamikor ez bekövetkezett volna, csak talán később. Szóval arra kérem magukat, hogy engedjék el Lizzie-t.
Aztán csak később eszméltem fel, hogy túlságosan belemélyedtem a mondanivalómba. Olyannyira nagyon, hogy csak későn csatoltam, mikor Scott jobb keze az arcomba csattant.
Idegesen felmorogtam és az orromhoz kaptam, ami enyhén vérzett. A járomcsontom lüktetett, a türelmem pedig most veszett el.
- Rendben - sziszegtem, majd a farzsebemben lévő pisztolyért nyúltam és Scottot a mellkasánál hátrébb tolva neki szegeztem. - Egyetlen kibaszott percet adok, amíg eldöntik mi lesz. Világos?!
Eva most sápadtabb lett, mint korábban, és nem tudom miért, de megesett rajta a szívem.
- Eva... szólíthatom így ugye? - költői kérdés volt, bár bólintott. - Hozna nekem egy zsebkendőt, kedves? Nehogy itt elájuljon nekem. Addig én elbeszélgetek a férjével.
Motyogott magában valamit, aztán végigsimított Scott hátán és elment.
- Scott, úgy látom nem értettél meg engem teljesen - mondtam halkan.
- Te nem értettél - háborgott. - Talán túl finom volt a jobb kezem?
- Túléltem ennél már durvábbat is - mondtam lazán. - Elvégre bandavezér voltam. Az egész város az enyém volt, hát nem emlékszel?!
- De már nem vagy.
- Nem, tényleg nem. Ezért is kell elmennünk innen, Scott. És maguknak is ezt tanácsolom. Talán még nem találkozott a város új vezetőjével. A szabályok durvábbak lesznek, mint eddig bármikor voltak. Kíváncsi az igazságra?! - kérdeztem. - Hát tessék: üldöznek minket. Folyamatosan támadnak ránk és ez alól a lánya sem kivétel. Ha itt hagyom ő lesz a legfőbb célpont. Ezért megyünk hát el. Egy jobb élet reményében.
Nem úgy tűnt, mint aki megenyhült. De nem érdekelt. Nem volt választása, tudta, hogy pár másodperc és itt hagyom.
Felsóhajtott, majd a kezét végigszántotta a haján.
- Miért kellene hinnem neked? - kérdezte.
- Nem tudom - rántottam meg a vállam. - Magára bízom. Viszont ha nem dönt azonnal, mielőtt még a felesége visszaérkezne én elmegyek innen és viszem magammal Lizzie-t is. Minden búcsú nélkül, öregem.
Scott szemöldöke magasba szökött a megnevezés hallatán. Egyre jobban fogyott a türelmem és nehéz volt már megállni, hogy egyetlen káromkodás vagy bármi durvább elhagyja a számat.
Nem volt nekem való, ez a jópofizós cucc.
- Nem.
- Rendben - vágtam rá. - Ez esetben ne várjon képeslapot.
Aztán elfordultam és köszönés nélkül elindultam az autóm felé.
- Harry?! - Eva volt az, aki utánam kiabált.
Elvigyorodtam, de semmitmondó arccal fordultam vissza. Nyert ügyem volt.
- Eva?
- Igen. Szeretnénk látni a lányunkat.
- Benne vannak? - húztam fel a szemöldököm, majd elkezdtem feléjük sétálni.
- Ez az egyetlen esélyünk, nem igaz? - nevetett fel keserűen, majd felém nyújtotta a zsebkendőt, amiért elküldtem.
Kivettem a kezéből, majd az orromhoz tartottam és addig tisztogattam, amíg Eva egy bólintással jelzett, hogy tiszta vagyok.
Aztán elfordultam és újból az autóm felé indultam. Menet közben előhúztam a farzsebemből a kulcsot de mielőtt kinyitottam volna a kocsit, megkocogtattam az ablakot.
Lizzie pár másodperccel később letekerte azt.
- Minden oké, bébi - simítottam végig az arcán.
Duzzadt ajkait mosolyra húzta, majd az ablakon át kihajolt és egy gyors csókot nyomott a számra.
Mielőtt még észhez térhettem volna, tekerte is vissza az ablakát és kissé arrébb lökve engem, kinyitotta az ajtót és kiszállt.
- Félsz? - kérdeztem.
- Csak izgulok - rántotta meg a vállát.
- Mindent elrendeztem, Liz. Nem kell izgulnod - mondtam, majd összekulcsoltam kezem az övével. - Addig maradunk ameddig szeretnél.
- Komolyan? - gyakorlatilag kint volt az egész fogsora, annyira vigyorgott.
- Feltéve, ha nem akarsz itt maradni az életed hátralévő részében - mondtam, majd rákacsintottam és a kezénél fogva a szülei házába vezettem. 

II. Fejezet - 31. Rész

~ Egy hónappal később ~

/ Lizzie szemszöge /

- El kell mennünk - mondja Harry. - Túl sok támadás ér minket, itt már nem biztonságos.
- Úgy érted, hogy mi ketten? - kérdezem reménykedve.
- Úgy érti nélküled - mondja gúnyosan Zayn. Egy koktél paradicsomot vágok az arcába. A meztelen mellkasát találja el és gurulni kezd lefelé, de az asztal alatt Niall megfogja és a szájába teszi.
Szent szar. Ez undorító.
- Úgy értem együtt, heten elmegyünk - folytatja Harry.
- Azt hiszem ez nem túl jó ötlet - rázza a fejét Liam. - Mármint oké haver, de két lány, öt fiú, ez nem jó fel...
- Idióta! - csapja tarkón Louis.
- Szerintem Zayn Ednával is ellenne - rántom meg a vállam kuncogva.  Liam velem nevet, ahogy Niall is.
- Csendet! - kiált fel Harry.
Összerezzenek a hangja miatt és kicsire húzom magam. Nem szoktam hozzá, hogy ordibál.
- Görögországban, Naxosz szigete alig 20 ezer fős. Szinte az országhoz sem tartozik, nem törődnek vele, hogy ott mi történik.
- Jó jönne egy kis barnaság - néz végig magán Louis.
- Mario és Kellan nemrég végigjárták a terepet. Tökéletes lenne, senki sem találna meg minket.
-Tudod, már nem vagy a főnök, hogy te parancsolgass - mondja Zayn.
Mindenki értetlenül néz rá.
- Talán van jobb ötleted? - kérdi Louis hidegen.
- Még nincs - rántja meg a vállát. - De majd ha lesz is, akkor azt nélkületek valósítom meg. Nyugodtan elmehettek nélkülem, srácok. Már semmi szükségünk egymásra.

_______________________________________

/ Harry szemszöge / 

Zaynnek reggel részben igaza volt és ez elég lehangoló. Nem vagyok már főnök, bár rajta kívül mindenki így tekint rám. Még. Valószínűleg nem sok kell ahhoz, hogy Zayn Liamet és akár Niallt is magával csábítsa. Egyedül Louisban bízok feltétel nélkül, na meg a segítségem nélkül valószínűleg a készülődő családja sem élne túl sokáig. 

És ha már családnál tartunk, ott van Lizzie is. Őszintén szeretem és magammal akarom vinni Görögországba. De biztos vagyok benne, hogy amíg nem láthatja a szüleit, addig egy tapodtat sem menne innen. Főleg nem költözne egy világ végén lévő apró szigetre. 

Néha kínoz a gondolat, hogy mi lenne, ha elvinném a családjához elbúcsúzni. Valószínűleg meggondolná magát és velük maradna. A hideg kiráz ettől a lehetőségtől. Viszont attól is, mikor egy gyengébb pillanatában a szülei miatt sír.

Valahol megértem, hogy hiányoznak neki. Már egy fél éve nem látta őket és be kell valljam, meglep, hogy eddig bírta. Más már az első hónapban az elszökéssel próbálkozott vagy megölte magát. Ezért nem nagyon erőltettem ezt a 'tartsuk meg az elhurcoltakat' dolgot. 

- Harry? - nyöszörög Lizzie az arcomba. Ha ezt más tenné, már rég az ajtó túloldalán lenne. 

- Liz? 

Megremeg az ajka és már ebből tudom, hogy sírni fog. Szívesen kisétálnék az ajtón, de tapasztalat, hogy ez csak egy mindent romboló hisztivel végződne. 

- Nyugalom, Liz. Itt vagyok, minden rendben - súgom a fülébe és a hátát simogatom. 

- Harry, én...

- Mi a baj, Liz? - kérdezem halkan, továbbra is simogatva. 

- A szüleim... - szipog, mielőtt folytatná, de nem hagyom neki. 

- Kérlek Liz, ne kezdjük ezt megint előröl. Elmondtam, hogy nem szeretnélek oda visszavinni, nehéz ezt megérteni? - észreveszem, hogy felemeltem a hangomat, így halkabban folytatom. - Tudod mennyit őrlődtem ezen, Liz? Minden nap ezen gondolkozok, hogy mit tegyek. És soha sem jutok dűlőre. Mi van ha visszaviszlek a szüleidhez és te meggondolod magad?! Ott maradsz én pedig... te jó ég, még belegondolni is fáj, hogy mi lenne velem nélküled. Ne nehezítsd meg ezt Lizzie, kérlek. Hidd el, továbbra is gondolkozni fogok, hogy rájöjjek mi erre a megoldás. Még mielőtt elmegyünk, találkozni fogsz velük, ígérem. De hagyj gondolkozni és fejezd be a sírást, kérlek. Utálom, amikor sírsz és nem segíthetek rajtad - mondom neki alig hallhatóan. 

Letörlök egy könnycseppet az arcáról, majd az ajkára nyomom a sajátomat. Közelebb húzom magamhoz, hozzápréselem a mellkasom és tovább csókolom, de ő hirtelen összerándul és elhúzódik. 

- Mi a baj, Liz? - kérdezem a szemöldökömet ráncolva. 

- Ez fájt - mondja. - Túl durván nyomtál magadhoz. 

- Tessék? 

- Lüktet a mellem a kemény mellkasodtól, Harry - motyogja sírva. 

- Hé, Lizzie. Ne sírj, kérlek. Alig értem hozzád, édes. Mond, mi a baj? 

A kezével letörli a könnyeit, egy véres csíkot hagyva maga után. 

Mi a franc?

- Mi a fene, Lizzie? - kapom el idegesen a kezét. - Mit tettél?! - felhúzom a pulcsiját, hogy lássam az alkarját. Sehol egy vágás.
Mi van?

- Mi ez, Lizzie? - kérdezem idegesen. Honnan a fenéből jön ennyi vér?!

- Nem tudom - nyöszörgi hulla fehéren. 

- Hé, el ne ájulj itt nekem - mondom egy fokkal kedvesebben. - Gyere ide és derítsük ki, hogy honnan a fenéből jön ez a vér - simítok végig az arcán. 

Lehúzom a cipzárt a pulcsiján és leveszem róla, majd a földre dobom. A másik vastag felsőt és a pólóját is eltávolítom, míg végül teljesen meztelen lesz felül. Alaposan végignézem mindkét kezét, a vállát, a hasát és az oldalát. De sehol semmi. Végül a melleire vezetem a szemem. 

- Fáj? - kérdezem. 

Nem válaszol, csak bólint. 

Végigsimítok a melle alatt a bőrén, figyelve a reakcióit. Nem mozdul, így kissé megnyomom, mire hátraugrik. 

- Rendben, rendben - nyugtatom, majd a kezénél fogva visszahúzom. - Nem akartam fájdalmat okozni. Sajnálom. 

Folytatom a tapogatást, a melle felső részét simítom végig. 

- Ez ugyan olyan - motyogja. 

A bimbóját két ujjam közé fogom és nagyon óvatosan megnyomom. 

- Á! - sikít és sírni kezd. - Ez nagyon fájt, Harry. Istenem.

- Nyugalom, édes - mondom. - Megtennéd, hogy leveszed a melegítődet? 

Bólint, majd letolja a nadrágját. 

- Oh - mondom tágra nyílt szemekkel. - Azt hiszem megtaláltuk a hunyót. 

A vérrel áztatott fehérneműjére néz és fülig elpirosodik, de közben meginog a saját lábain. Odalépek hozzá, hogy megtartsam. 

- Liz, menstruálsz - inkább kérdezem, mint mondom.
- De én... én nem... - dadog sírva. - Én... nem lehet, hogy... vérzek.
Úgy ejti ki, mintha valami szitok szó lenne.
- Minden nő vérzik, Liz. Ez teljesen normális - mondom furcsán.
- De én nem. Én nem vérezhetek - motyogja. - Nem.
- Minden rendben, Liz. Gyere, menjünk el fürdeni - fogom meg a kezét és a fürdőbe vezetem.

A bugyijáért nyúlok, hogy levegyem róla, de megfogja a kezem.
- Ne - mondja. - É-én megfürdök egyedül.
- Egészen biztos, hogy nem foglak ilyen állapotban egyedül hagyni, Liz. Nyugodj meg és hagyd, hogy megfürdesselek - mormogok.
Lehúzom róla a fehérneműjét és óvatosan megpaskolom a lábát, hogy kilépjen belőle.
- Uram isten, Harry - nyöszörög, miközben eltakarja kezével az arcát. - K-kérlek... had csináljam e-egyedül.
- Shh - nyugtatom. - Nyugodj meg, édes.
Lassan felemeli a lábát és kilép a bugyijából.
Vizet eresztek a kádba és amíg megtelik Lizziet ölelem.
- Szállj be - súgom a fülébe, majd a derekánál megfogom és beemelem a vízbe. Elzárom a csapot és a tusfürdőért nyílok.
- Kérlek, Harry - suttogja gyengén, miközben a vértől elszínezett vizet piszkálja.
- Nem, Liz. Kérlek, hadd segítsek!
Összedörzsölöm a kezemben a szappant és a nyakától kezdve átmosom az egész testét.
- Állj fel - mormogom.
Segítek neki, a kezénél fogva felhúzom és a hátát is megmosom. A fenekébe masszírozom a tusfürdőt és mikor a lába közé nyúlnék, összezárja a lábait és megállítja a kezem.
- Ne - nyöszörög.
- Liz! - szólok rá. - Nyisd szét a lábad és hagyd, hogy megmossalak. Rosszabb dolog is járt már ott, mint a kezem, bébi.
Fülig vörösödik, de végül szétnyitja a lábát.
- Miért nem vérezhetsz, Liz? - kérdezem, próbálom elterelni a figyelmét arról, hogy mit is csinálok.
- Még mikor fiatalabb voltam, az orvos megállapította, hogy... p-petefészek nélkül születtem - motyogja. - Semmilyen orvosi eljárással nem lehetett ezt... megoldani.
Bólintok, hogy lássa, figyelek.
- É-én még... én s-soha sem vé-véreztem.
Idáig.
- Mm, oké, nos én... - dadogok. Nem pont erre vártam. - Azt hiszem kérhetek pár dolgot Eleanortól, hiszen neki már úgy sem kellenek.
Bólint.
- Maradj itt addig - mondom, majd törülközőbe csavarom a tiszta testét és egy csókot nyomok a homlokára.


/ Lizzie szemszöge /

- Liz! - nyit be az ajtón Harry. A pultra rak egy zacskót, majd kipakolja. - Ezeket adta Eleanor. Viszont én...
- Innen megleszek, Harry - mormogom kedvesen. Te jó ég, ez annyira kínos.
- Kiálts, ha segítségre van szükséged - mondja, majd kimegy az ajtón és végre egyedül hagy a fürdőszobában.


Miután végeztem, visszamegyek a szobánkba és az ágyra fekszek, Harry mellé.
- Köszönöm, hogy vigyázol rám - súgom.
- Bármit megtennék érted, Liz - csókol a hajamba. - Bármit.
 

II. Fejezet - 30. Rész

/ Harry szemszöge /

- Csórók leszünk? - kérdezi ijedten Niall.

- Fogd már be! - morog Edna.

- Nem lesz annyi pénzetek, mint most – mondja Mario. - De abból amit kapni fogtok, megtudtok majd élni.

- A lényeg tehát – szól közbe Kellan, miközben egy összegyűrt papírra szegezi a tekintetét. –, többet nem kell megjelennetek semmilyen rendezvényen, illetve az elhurcolás sem a ti feladatotok lesz. Nincs irányítás, parancsolgatás és fenyegetés másik bandának és civilnek.

- De egymás között lehet – vág a szavába Zayn. Sokkal inkább állítás, mint kérdés.

Kellan a szempilláját rebegteti, nekem pedig mielőtt még eljutna a tudatomig, a buzi szó hagyja el a szám. - Hát persze, hogy lehet, Zayn – mondja. - Szóval kurvára ne vágj a szavamba!

- Tulajdonképpen úgy kellene élnetek, mint egy csapat normális embernek – folytatja Mario. - A fegyver megengedett, de kizárólag önvédelem céljából. Jól figyeljetek fiúk, ha valakit kedvetek szerint megöltök, már nem fog segíteni egy banda sem, hogy eltüntesse a nyomokat. Vége a gyereknapnak.

- Kellan és Mario egy gyors válogatás alapján új vezetőket választ – szól Edna. - Mivel nektek már ahhoz sincs jogotok, hogy utódot válasszatok.

- Miért csinálták ezt? - sipít Louis.

- Mert ilyen felelősségteljesek voltatok – mondja ironikusan Edna. - A bandák közös kérvény nyújtottak be, hogy az összes jogotokat elvegyék.

- Szemetek – morog Zayn.

- Nincs más választásotok – rántja meg a vállát Mario. - Vagy ez, vagy a halál.

- Tehát mennyi lesz a fizetésünk? - kérdezi Liam. Láthatólag nem tetszik neki a második választás.

- Ez egyénenként változó – válaszol Kellan. - Harminc és kilencvenezer font között lesz havonta.

_______________________________________

- Most akkor elköltözünk, vagy mi? - kérdezi reménykedve Liz.

- Nem szeretsz itt lenni?

Kissé csalódott a hangom. Nem szívesen hagyom itt a többieket, de nem akarom, hogy Lizzie rosszul érezze magát. Az elmúlt két napban nem igazán mutatta jelét, hogy ne szeretne itt lenni. Eltekintve a Louis - Eleanor incidenstől.

Várok pár pillanatig, de nem válaszol. A fejét a mellkasomba fúrja és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

- Liz? - kérdezem s csókolgatni kezdem a nyakán puha bőrét. Hátraveti a fejét, hogy jobban hozzáférjek és bár az volt a célom, hogy a szemembe nézzen, nem bírok ellenállni neki.

Magam alá gyűröm és erősebben csókolom a nyakát, a fogamat végighúzom a kulcscsontján és erősen megszívom a bőrét.

Hangosan nyüszít, így folytatom, ahol csak helyet találok csókolom és szívom felváltva a bőrét.

A lábát a derekamra kulcsolja, sarkával a nadrágomat próbálja letolni, kevés sikerrel.

- Nyugalom – lihegek a szájába és a csípőmet felemelve kigombolom a nadrágomat, majd hagyom, hogy letolja a sarkával.

Lehúzom magamról a pólómat és a szoba másik végébe dobom, aztán ugyanezt teszem az övével is. Felnyögök ahogy meglátom, hogy nincs rajta melltartó. Meztelen felsőtestemet az övéhez nyomom és az ajkaira tapadok. Kezével a boxeremért nyúl lehúzza rólam, lábával az ágy végébe löki.

- Mi történt az én visszafogott, érzékeny drágámmal? - kérdeztem, miközben a fülébe haraptam.

- Találkozott az ördöggel – súgja, majd csípőjét az enyémhez nyomja.

Teljesen megbolondít a viselkedése és mint egy őrült, úgy veszem le róla az utolsó ruhadarabokat.

A kezem a lába közé siklik, az övé pedig az enyémhez, mire halkan felkuncog.

- Viccesnek találod? - mormogok a fülébe, s onnantól a nyakáig végighúzom a nyelvem a bőrén.

- Csinálhatnánk egyszerre – súgja és rászorít kezével a merevedésemre, majd izgatni kezdi a rákulcsolt ujjaival.

Hörgök a kellemes érzés miatt és azon gondolkodom, átadom magam az érzésnek. De így nem tudok koncentrálni Lizre, így fontolóra veszem az előbbi mondatát.

- Állj – mondom, majd fordítok a helyzetünkön. Rajtam fekszik és újból megfordítom, így most a feje a lábam felé néz. - Tökéletes – mormogom magamnak.

Liz kételkedve hátrafordítja a fejét.

- Talán így kényelmesebb – vigyorgok. - Te kérted.

A combjánál fogva közelebb húzom magamhoz és széttárom a lábait, majd a nőiességére nyomom az ajkam.

/ Lizzie szemszöge /

A férfiassága a kezemben van és esetlenül húzogatom rajta a kezem. Nem tudok koncentrálni úgy, hogy közben a lábam között van a feje.

Egyre hangosabban sóhajtok és a kezemben lévő tagját a számba veszem, hogy elnyomjak egy hangos nyögést.

Te jó ég, itt van egy csomó ember, mi pedig elvonultunk szexelni.

Mi ütött belém?

Kissé öklendezni kezdek, mikor Harry elmegy a számban. ő kitartóan nyal, amíg el nem élvezek és ahogy megtörtént, újból maga alá szorít és szétfeszíti a lábaimat.

Még jó, hogy hajlékony vagyok.

- Harry – nyüszítek. - Csináld már.

- Óvszer – morog és szemével kutatni kezdi a szobát.

- Nem kell – mondom lihegve. - Kérlek, Harry.

- Nem akarom, hogy…

- A francba, Harry! - mondom idegesen. Miért csinálja ezt? - Nem vetted még észre, hogy már többször is csináltuk óvszer nélkül?!

- Tablettát szedsz - állapítja meg.
Nem szedek, de nem akarom, hogy most ezen fennakadjon, ezért bólintok.

Egy hirtelen mozdulattal már bennem is van és mozog.

- Még? - kérdezi.

- Igen – mondom. Újból döf, de megint megáll, hogy kérdőre vonjon. - Nem fáj.

Felfelé billentem a csípőmet és a mozgásához irányítom magam, ösztönözve, hogy folytassa.

- Liz – hörgi és gyorsít a mozgásán. Az ágy velünk együtt mozog, minden egyes lökésnél a falnak ütközik, így nem csak a másik szobába, hanem az egész házban rájöhetnek, hogy mit is csinálunk.

A kezét közénk vezeti, ahol összeérünk és a legérzékenyebb pontomat kezdi simogatni.

- Élvezz, Lizzie – mondja, a szavait csak nehezen értem meg, mikor a fellegekbe visz a mozgásával. Pontosan utánam ő is elélvez, és újból vált a helyzetünkön, így már én fekszek rajta, miközben fáradtan lihegünk. Nem húzódik ki belőlem, így fekszünk pár percig.
A pár percből talán egy fél óra lesz, mikor érzem, hogy újból megkeményedik bennem. Mocorogni kezdek az érzés miatt, mire felmordul.

- Mi történt veled? - kérdezi vigyorogva. Hogy velem mi történt?! Hiszen ő okozza a frusztrációmat.

- Megfertőztél – kuncogok, majd a mellkasára hajtom a fejemet.

II. Fejezet - 29. Rész

/ Harry szemszöge /

- Most nem érek rá, Louis – mondom idegesen.

- Egészen biztosan ráérsz Harry. Ugyanis az előbb támadtak meg minket. Szóval tedd be a csinos kis segged az autódba és gyere ide.

Aztán mielőtt még válaszolhatnék, kinyomja.

A francba!

- Liz, drágám – mondom, miközben a hátát simogatom. Elhúzódik. Összeszorul a szívem, amiért kerüli az érintésem. - Lizzie, nem bántalak.

- Vigyél haza – sírja.

- Ezt már megbeszéltük, Liz. Kérlek, megtennéd, hogy abbahagyod a sírást? Valami fontos dolgot szeretnék mondani.

Megkerülöm az ágyat, hogy szembe legyek vele és leguggolok a földre.

- Amit lent láttál… ez lesz, ha a dolgok elfajulnak. Több, mint egy hónapja ebben a házban vagyunk, kihagytam megbeszéléseket, elhurcolásokat.

- El kell mennem? - kérdezi szipogva.

- Nem, Drágám, nem kell. Csak ezt valahogy meg kell oldanunk. Most viszont fontosabb dolgunk van: Louist és Eleanor megtámadták a közös házunkban. Eleanor ki van akadva. Megtennéd a kedvemért, hogy velem jössz? Szüksége van rád, Liz.

- I-igen igen. Megyek.

____________________________________________

/ Lizzie szemszöge /

- Eleanor Louissal van. A folyosó végén a legutolsó szoba – súgja a fülembe Harry, majd egy csókot nyom a nyakamra.

Elindulok és hallom ahogy Harry veszekedni kezd a többiekkel. Ahogy távolodok tőlük az ordibálás egyre halkabb lesz, viszont Eleanor annál jobban hallatszik. Hallom, ahogy Louis csitítja, de a nyöszörgése nem marad abba. Többször hangosan felzokog és ezek után nem bírom tovább, futva rontok be a szobába.

De azt hiszem kicsit félreértettem a helyzetet.

- Uh…é-én azt hiszem… bocs – mondom és azzal a lendülettel indulok is ki a szobából.

Magam mögött még hallom Louis szitkozódását és Eleanor bocsánatkérését, de nem törődök vele.

A konyhába szaladok, ahol a többiek veszekednek. Az érzelmek itt is csak úgy dőlnek mindenkiből, a düh helyét viszont a meglepettség veszi át, mikor sírva Harry karjaiba vetem magam.

- Liz? - motyogja a hajamba. - Mi a baj ?

Próbálom én is feldolgozni a látottakat és mikor újra lejátszom magam előtt, hogy mi történt, a szám önálló életre kel.

- Én láttam Louis meztelen hátsóját és…

- Hát nem csodálom, hogy sírsz Liz, én is ezt tenném, ha látnám Louist meztelenül – mondja a hátam mögött Liam, majd halkan kuncog a saját viccén.

- Minden rendben? - kérdezi Harry.

Gyengén megrázom a fejemet és erősebben ölelem őt magamhoz.

- Visszavigyelek a házamba? - érdeklődik.

- Nem mész te sehova, Harry – mondja Louis. Elfordítom a fejem és egyből rákvörös leszek, amikor meglátom, hogy éppen a nadrág gombjával babrál. Újból magamhoz ölelem Harryt és mellkasába fúrom az arcomat.

- Miután most okoztál a barátnőmnek egy kiheverhetetlen traumát, nagyon is elfogok menni – mondja Harry.

- Nem, nem mész el. Ez már nem csak rólad szól. Mind meghallhatunk, ha így folytatjuk ezt az egészet – magyaráz Louis.
Harry lazít az ölelésén, végül elenged és maga mellé húz.

- Ne merd azt mondani, hogy miattam támadtak meg titeket!

- Nem mondom! - kiált Louis idegesen. - Viszont egyedül a te hibád az, hogy nem jelentél meg az elhurcoláson. Vagy a megbeszéléseken. Szólhattál volna nekünk, hogy épp most szeretnéd élni a szerelmi életed és menjünk el mi a kötelező rendezvényekre. Egyszerűen meglehetett volna oldani és így nem fenyegetted volna egyikőnk életét sem.

- Kötelező rendezvény! - ordít Harry. - Azaz nektek is az. Egy dolog, hogy én hiányzok, de egy elég fontos ügyet kellett elintéznem. Nektek, négyőtöknek kötelességetek lett volna ott megjelenni. Ti hol voltatok? Mit csináltatok? Ne mondjátok, hogy az én hibám, mert az Isten sem venné észre, ha párszor hiányoznék. De ti szartatok az egészre és egészen biztosan tudom, hogy semmi fontos dolgotok nem volt.

- Fontos dolog? - néz értetlenül Louis. - Neked az fontos ügy, hogy a barátnődet kell kefélni egy hónapon keresztül. Elvonultál vele isten tudja hova és ti ketten szinte megszűntetek létezni.

- Ne beszélj nekem a kefélésről Louis, pont te ne beszélj! - ordít Harry és fenyegetően intve Louis felé indul. - Végülis, nem nekem sikerült felcsinálnom Eleanort, nem igaz? Mond, ezt hogy is tervezted?! Majd felneveled a legnagyobb életveszély közepén a gyerekedet? Nekem te ne magyarázz erről!

- Ezért is hívtalak titeket ide – mondja Louis kínosan. - És azért is, mert Ringo is megkeresett.

- Miért? - kérdezi Zayn.

- Mert a helyzet minden órával csak romlik. Már nem javasolja, hogy sűrű bocsánatkéréssel jelenjünk meg a következő elhurcoláson dupla áldozattal.

- Hát mi a fenét akar? - faggatózik Zayn. Kétség kívül már neki sincs túl jó kedve. Pedig ahogy észrevettem rendkívül szórakoztatónak tartotta Harry és Louis vitáját. - A ti hibátok, hogy elrontottátok ezt az egészet, de én ezért nem akarok rábaszni.

- Te jó ég, tudnál figyelni a rohadt szádra? - kiált Liam.

- A mi hibánk? Mond Zayn, mit csináltál az elmúlt egy hónapban? Mikor annyira elfoglalt voltál, hogy nem tudtál elmenni a rendezvényekre – érdeklődik Harry.

- Neked kellett volna összetartanod minket. Te vállaltad el ezt az egész szarságot. Nem emlékszel milyen lelkes voltál, mikor Louis átadta a helyét? Talán azt vártad, hogy majd mi szolgálunk téged, mintha valami isten lennél, miután elvállaltad a vezér szerepét?! - morog Zayn.

- Ne térj ki a válasz elől.

- Perrie – kiabál Zayn. - Őt kerestem. Tudod nem csak neked vannak gondjaid, hanem másoknak is. Rohadék.

- Éppen erről beszéltem az előbb – mondja Louis. - Csak valaki félbeszakított.

Gyilkos tekintettel pillant Liamre, aztán folytatja.

- Ringo szerint át kell adnunk a helyünket.

- Öljenek meg, de soha az életben nem fogom önszántamból átadni a helyünket – idegeskedik Zayn.

- Ez is egy lehetőség – néz rá Louis. - De tekintve, hogy van kiért élned, nem ajánlom. Már szinte mindannyiunknak van olyan jelentős oka, amiért ezt fel kell adnunk. Muszáj lesz ezt megtennünk.

- Folytathatnánk és bevezethetnénk szigorúbb szabályokat – veti fel az ötletet Liam.

- Nem, nem tehetjük ezt. Már csak egy lehetőségünk van életben maradni – szól közbe Louis. - Ha véget vetünk a bandának.

II. Fejezet - 28. Rész

~ 2 hét múlva ~

/ Harry szemszöge /

- Te komolyan ennyire idióta vagy, vagy csak megjátszod? - ordít Mario, Kellanel az oldalán, aki úgyszintén nagyon mérges. - Két hete telefonáltam, hogy szedd össze magad. És te mit csinálsz?! Semmit!
Mielőtt válaszolnék az ölemre nézek: igen, ez az ordibálás határozottan lelohasztja az izgalmam, miután Lizzel egész nap az ágyban voltunk.
Aztán mikor már kész lennék a beszédre, Mario egyszerűen feltépi az ajtót és Kellannel belép rajta és újabb kioktató monológba kezd. És ha ez még nem elég, Liz is megjelenik, egy szál szürke, túlságosan is átlátszó ingben. Az enyémben.
Elpirul az arca, ahogy mindenki őt bámulja.
- Cs-csak lejöttem mert én... mert nagy volt a... hangzavar - dadogja.
- Helló Hercegnő - enyhül meg Mario arca és vigyorogva elindul felé, majd megöleli. Liz habozik, de később kapcsol és ő is átkarolja azt az idiótát.
Mario elfelejtkezik rólam, miközben Lizzel beszélget, viszont mielőtt menekülhetnék, Kellan megszólal.
- A tegnapi volt a harmadik elhurcolás, amit kihagytál - mondja, bár közel sem olyan dühös, mint Mario. - És ne hidd azt, hogy csak te. Louis Eleanorral van elfoglalva, így ő sem jött el, ahogy Niall sem, bármit is csinál.
Felhorkanok, mire folytatja.
- Te vagy a vezér Hazz, te vállaltad el. Neked kellene összetartanod a csapatot.
- Nem vihetem őt vissza - mondom Lizre utalva. - Látnod kellett volna, mikor visszahoztam milyen állapotban volt. Nem hagyom, hogy megint összeomoljon miattam.
- Ez rossz kifogás. Megoldhatnád, hogy ne kelljen rémeket látnia - mondja. - És te is eltudj jönni a rendezvényekre.
- Mégis hogyan? - kérdezem idegesen.
- Vidd át valakihez, amíg te távol vagy. Ott a családod, ott van Eleanor. Lehetnének együtt, amíg a banda elhurcoláson van. 
- Úgy mondod, mintha ez annyira egyszerű lenne.
- Ha pedig semmi sem jön össze, rászólhatnál a banda többi tagjára, hogy nélküled rendezzék le a dolgot. Megértenék.
Mielőtt megszólalhattam volna, már folytatta is.
- Mindegy, nem azért jöttem, hogy kioktassalak. Csak egy videót akartunk mutatni, amit tegnap az elhurcoláson rögzítettek.

Mario szerencsére lehiggadt, miután talákozott Lizzel. 
- Rakd a lejátszóba - mondom, mikor Kellan előveszi a cédét. Liz az oldalamhoz bújik én pedig átkarolom és megpuszilom a feje búbját.
Mario elveszi a távirányítót az asztalról és teljesen otthon érezve magát elindítja a felvételt.

Az egész egy nagy feketeséggel kezdődik.
Aztán egyből a bemutató következik. A hatalmas teremben világos van és rengeteg ember. Majd hirtelen megjelenik Edna, Kellan és Mario, a tömeg pedig felordít.  Mindenki üvölt, egyesek golyót eresztenek a plafonba, valaki pedig egy üvegpoharat dob a színpadra, Ednáék felé. Nem találja el őket, de egy másik pohár olyan gyorsan jön, hogy kikerülni sem lehet és egyenesen Edna arcába talál.  Az üveg több darabra törik, és vérrel keveredve hullik a földre. Edna felzokog, Mario pedig idegesen felemeli a fegyverét és ordítva húzza meg a ravaszt, oda célozva ahonnan az üveg jött. A férfi, aki dobta, holtan esik össze.
Ekkor szabadul el a pokol: több golyó repül Marioék felé, mint azt elképzelni lehet, ők viszont hamar kapcsolnak és a bőrkabátjukkal védve magukat futnak le a színpadról.
Aztán egy másik videót vágnak be, ahol pincér ruhás és elhurcolt lányokat ráncigálnak be a mosdóba. Ahol.. nos, ahol a bandatagok egy átmeneti bordélyházat alakítottak ki.

Ó, a francba!

- Menj innen! - kiáltok Liznek, aki megszeppenve néz fel rám könnyes szemeivel. - Menj az emeletre, a francba is!
Mikor nem mozdul, a kezénél fogva rántom fel és  viszem fel az emeletre, a hálószobába.

________________________

/ Louis szemszöge / 

- Segíthetek? - kérdezem a fickótól, aki épp kést fog a nyakamhoz. 

- Hogy segíthetsz-e? Épp meg akarlak ölni, te idióta! - visít. 

- Akkor meg mi a fenére vársz? - kérdezem lazán. 

- Megnehezíted a dolgomat - morog. 

- Egy egyszerű mozdulattal végig kellene húznod azt a szart a bőrömön - vigyorgok. - Nem nagy ügy. Megtegyem helyetted? 

Hátrébb lépek és a kezem a kés felé nyújtom, mire kissé megremeg és a kezemen vágást ejt. 

Erre Eleanor felsikolt és pisztollyal a kezében a srác mögé lép. A koponyájához szorítja a fegyvert, miközben a másik kezével a könnyeit törölgeti. 

- Te meg ki vagy? - vonyít a fickó. 

- Tedd le, El, drágám. Ez nem tesz jót a gyereknek - mondom halkan. 

- Tessék? - sikít. - Az nem tesz jót, ha meghalsz!

- Nem fogok meghalni - mondom mosolyogva, fél szemmel az ismeretlen srácra nézve. - Csak tedd le a pisztolyt, kérlek, Eleanor. Rakd a földre és rúg el jó messzire. 

- Nem - mormogja és erősebben nyomja az idegen fejéhez. 

- Dobd el, Eleanor. Kérlek szépen. 

- Nem! - ordít és kész meghúzni a ravaszt, de mielőtt megtehetné, elhúzom onnan a férfit.
Kicsavarom a kezét, így a kés már az ő nyakánál van. Felordít a fájdalom miatt, így el tudom venni tőle a kést. A lábába szúrom és a mellkasánál fogva ellököm. 

Újból felordít, immár fülsiketítően és sírni kezd, mikor ömleni kezd a vére. 

Nem törődök vele, hanem Eleanorhoz sietek. 

- El, édesem, rendben vagy? - kérdezem halkan. A földön fekszik és megállás nélkül zokog. Nem vártam mást, de még ez is jobb annál, mintha megölte volna. 

- M-megöltem? - kérdezi. 

- Nem, szívem nem ölted meg. Nem halt meg. Még él. 

Magamhoz ölelem, hogy befejezze a sírást. Pár percig így ülünk, de közben eszembe jut a nappaliban szenvedő ember. 

- Eleanor, van egy kis feladatod, rendben? 

Pityeregve bólint. 

- Fogd meg a telefonom és hívd fel Liamet. Mond neki, hogy jöjjön haza a többiekkel együtt, szólj neki, hogy megtámadtak minket. Ha kész vagy, akkor pedig menj fel a közös szobánkba, bújj be az ágyba és aludj egy kicsit. Rendben? Nem akarom, hogy ezt lásd, drágám. 

Újból bólint, majd megtörli a szemét. 

Felállok és segítek neki is felkelni a földről. A kezébe nyomom a telefont, ami már tárcsázza Liamet. 

/ Eleanor szemszöge / 

- L-liam? - kérdezem zihálva. 

- Eleanor? 

- H-haza kell jönnöd, Louis kérte - mondom sírva. - A-Azt szeretné, ha a többieket is magaddal h- hoznád.

- Mi a baj, Eleanor? Mi történt?

- M-megtámadtak minket, Liam.

II. Fejezet - 27. Rész

Harry testével ellök, mire szétterülök az ágyon. Párat pattanok a rugók miatt, de teste a matracba présel.
Orrát végighúzza az arcomon, a nyakamon és a dekoltázsomon.
- Kezdek türelmetlen lenni - mormogom.
- Ez az ára, ha romantikus filmnek álcázott pornót nézel - mondja pimaszul, arcán levakarhatatlan vigyorral.
- Idegesítő vagy.
- De azért várod, hogy megdugjalak, hm?
- Pimasz dög - hergelem tovább.
- Ki az idegesítő? - kérdezi és a nyakamat kezdi csókolgatni. Helyben vagyunk.
- Te - motyogom. - Egy idegesítő, pimasz dög vagy.
- De azért szeretsz - néz fel rám. 
- De nem jobban, mint te.
- Hát persze, hogy nem - érzem a vigyorát a bőrömön.  Ficánkolni kezdek, amiért még mindig nem csinál semmit. - ... Meg is mutatom mennyire.
Hirtelen az ágy szélére húz, a lábaimat széttárja a kezével. Fel sem fogom, annyira gyorsan csinálja.
A másik pillanatban már nincs rajtam ruha se, és a fejem a lábam között jár.
- Nem szeretem, ha felhergelsz - motyogja a combomba, aztán belekap a fogával. Hangosan felsikítok.
- Nem szeretem, ha megvárakoztatsz.
- Sajnálom - mondja, egy pillanatra felnéz, de az arca egyáltalán nem bűnbánó. Mit is vártam?
A gondolkodásomat a nyelve szakítja meg, ott. Nyögök és feljebb emelem a csípőmet, kétségbeesetten keresve még több kapcsolatot az ajkával.
Ujjait a combomon futtatja végig, egészen a nőiességemig. Ott meg is áll, simogatni kezd a nyelvével már őrült tempót diktál. Aztán ahogy csatlakozik hozzá az ujja, teljesen elvesztem a fejemet.
Ficánkolok az ágyon, hol a lepedőbe, hol a hajába markolok.
- Elég! - kiáltom, mire megtántorodik és felnéz rám. Ahogy meglátom a zilált haját és piros arcát, nem sok kell, hogy azt mondjam: folytasd! - Magamban akarlak, most!
Elvigyorodik és lerántja magáról a nadrágot, közben feljebb mászok az ágyon, Harry pedig fölém támaszkodik.
- Máris kedvesem - súgja, miközben a lábaim közé ékeli a csípőjét. 
Aztán egy erős lökéssel már bennem is van és úgy mozog, mintha az élete múlna rajta.
Lehúzom magamhoz egy csókért, de annyira gyorsan mozog bennem, hogy képtelenek vagyunk csakis az orrunkon levegőt venni.
Egymás szájába lihegünk, Harrynek a haját tépem, míg ő guminőnek képzelve engem, angol spárgában tartja a lábaim.
- Annyira szeretlek - morogja a fülembe. Megrándul bennem, mire méggyorsabb tempót vesz fel. Kétségbeesetten nézek fel rá, mire kezét oda vezeti, ahol összeérünk és dörzsölni kezdi a legérzékenyebb pontom.
- Te jó ég, Harry. Én is szeretlek - egy érzékenyebb pontot talál el, mire felsikítok. - Imádlak!
Az ágy háttámlájába kapaszkodva folytatja a mozgást. A nyakamat kezdi csókolgatni, de leginkább csak lihegés lesz belőle, amitől libabőrös a bőröm.  Nem bírom tovább és már gondolkozni sem tudok. A nyakánál fogva újra magamhoz húzom és kicsikarok belőle egy rendes csókot, de mire eljutnánk odáig, hörögve elélvez és nem kell más, én is elmegyek.

_______________________________

/ Eleanor szemszöge / 

 

- Soha többet ne hazudj nekem - motyogom, miközben megsimítom Louis arcát. A kanapén fekszünk, egymással szemben.
- Annyira sajnálom, bébi - mondja. Lehunyom a szemem, hogy ne lássam, ha megint sírni kezd. - Nem ezt érdemled, nem lett volna szabad ezt átélned. Nem neked, El. Én azt hiszem...
Felnyitom a szemem. Most szakítani fog? Kérlek, ne.
- ... nem tudom elégszer megköszönni, hogy visszafogadtál. És annyira önző vagyok, hogy nem tudlak elengedni. Hihetetlen, hogy mekkora szíved van.
A szememből kibuggyan egy kövér könnycsepp. Louis letörli a hüvelykujjával és megcsókolja a homlokom.
Egyre több könny jön elő, mikor eszembe jut, hogy a vallomásával még nem lett minden szép és jó.
- Terhes vagyok, Louis - mondom szipogva.
- Tudom, bébi.
- Én...
- Hé - a kezei közé fogja az arcomat. - minden rendben lesz, oké? Terhes vagy és lesz egy gyönyörű gyerekünk. Felneveljük és mindent megadunk neki. Boldogak leszünk.
- Ez nem ilyen könnyű - sírom.
- Dehogynem. Csak próbáld meg élvezni. Ne úgy fogd fel, mint egy terhet, mint amit rád raktak...
- De hát az! - kiáltom.
Vékony vonallá szűkül a szája és remegni kezd a felső ajka. Egy csókot lehelek rá, nehogy megint sírni kezdjen. Egész biztos, hogy nem élném túl. Túl fájdalmas egy férfit sírni látni.
Beletúrok a hajába, még mindig csókolom az ajkait. Gyorsabban veszi a levegőt és nagyot sóhajtva elenged.
- Túl sokan vagyunk a házban.
Elpirulva bólintok.
- Annyira fiatalok vagyunk még - motyogom, miközben a hajában turkálok. - Túl fiatalok egy gyerekhez. Hisz még mi is azok vagyunk.
- Ne rágódj ezen annyit.
- De hisz annyi mindent kell majd tennünk miatta! Orvoshoz kell majd járnom, drága gyógyszereket szednem, oltásokat kapnom, ahogy a kicsinek is. El is  kell költöznünk, Louis.
- A pénz nem számít, bébi. Akár a világot is a lábaid elé tudnám rakni. Bármit, amit kérsz.
- Hogyan? Még munkád sincs. Én sem dolgozok, de még ha akarnék se tudnék, mivel kilenc hónap múlva gyerekem lesz.
- Gyerekünk lesz, az istenért, Eleanor! Tudod te, hogy mennyi pénzt kapunk pusztán azért, mert irányítjuk az elhurcolást és a bandákat? Rengeteget. Annyit, amennyire már a milliomosoknak sem lenne szüksége.
Kábultan nézek fel rá.
- Ne haragudj, hogy kiabáltam - mondja halkan.
Megrázom a fejem.
- Mi lesz a gyerekünkkel, Louis? Ő is részt fog venni az elhurcoláson? Izgulhatunk minden hónapban, hogy elviszik és minden munkánk, a szeretetünk odavész?
- Nem! Ez természetes, hogy nem. Megfogjuk őt védeni. Bármi áron.
- Hogyan? Bandatag lesz? Gyilkolni fog és uralkodni mindenki és minden felett?
- Normális élete lesz, El. Nem ilyen elbaszott, mint a mienk.
- Annyira féltem őt. Még csak meg sem született. Még annyira távoli, de annyira féltem.
- Minden rendben lesz - motyogja. - Bármit megteszek, hogy így legyen.
- Bármit, Louis? Mi van, ha fel kell a családodért áldoznod a bandát? Megtennéd?
- Megtenném. Érted, értem: kettőnkért. A családunkért.

 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Sziasztok!
Remélem tetszett a 27. rész. Ha igen, iratkozzatok fel, írjátok le a véleményeteket és pipálgassatok. Ha még nem tettétek, lépjetek be a facebook csoportba, ahol már az új blogom frissítéseit is követhetitek!
Csók, Doth Lee Xx

II. Fejezet - 26. Rész

/ Eleanor szemszöge /

- El te hova... - Louis az ajtó előtt áll, mikor le akarok lépni.
- Hazamegyek, Louis. Nem bírok itt maradni, sajnálom.
- De én...
- Nem, Louis a francba! Ne magyarázkodj, hogy jól megvagyunk, hogy szeretjük egymást! Te talán jól megvagy, de én borzalmasan érzem magam! Átvertél és akaratom ellenére ejtettél teherbe. Eljutott az agyadig, hogy ez az egész - mutatok a hasamra. - Mennyi felelősség? Egy idióta bandát sem tudtok rendben tartani, gyerekes könnyedséggel szöktünk el tőletek. Hogy az istenbe vigyáznál így egy gyerekre?!
- El, nyugodj meg - simít végig a karomon.
- Fel kell őt nevelned, Louis. Nem dobhatod el, mikor meguntad. Nem lehetsz olyan szívtelen, hogy mikor már nem érdekel, egyszerűen kint hagyod az utcán. Nem verheted, ha nem viselkedik. Ez... ez rohadt nagy felelősség!
- Együtt megoldjuk - mondja nyugodtan.
- Nem, már nincs olyan hogy együtt. Hát nem érted?! Azok vannak együtt, akik szeretik egymást. Ha ez az érzés kölcsönös. Tudod mi az a szerelem, Louis? - nem hagyom, hogy válaszoljon. - Ha tudnád, akkor megbíztál volna bennem és nem hazudtál volna.
Az ajtó felé indulok, de Louis teste elém áll, nem hagyja, hogy egy lépéssel is távolabb menjek.
- Hagyj elmenni - mondom, miközben a könnyeimet törölgetem. - Kérlek, ez már nem fog menni.
- Szükségem van rád - súgja a fülembe Louis. - Sajnálom, hogy hazudtam, oké? De annyira szerettelek, hogy nem bírtam volna elviselni, ha erre az egészre nemet mondasz.
- Ha annyira szerettél, miért hazudtál? Megbízhattál volna bennem!
- Kérlek El... én... - és ekkor kezd könny csorogni az arcán.
- Ne sírj Louis - motyogom és zokogva magamhoz húzom. Komolyan sikerült megsiratnom egy fiút?
- Ne hagyj el - kérlel, miközben a mellkasomba bőg. - Ne hagyj el.
- Itt vagyok - súgom. - Nem megyek el, csak ne sírj.

/ Lizzie szemszöge /

- Imádlak, te ezt akkor sem teheted meg - mondja Harry.
- Kérlek. Kérlek, kérlek, kérlek.
Vigyorogva megrázza a fejét.
- Nem.
- Csak egy óra, Harry. Igazán megérdemlem, miután egész nap a hülye sci-fi filmjeidet néztük - mondom és mérgesen nézek rá.
- Elüthetnénk valami mással az időt. Már kicsit tényleg unalmasak a filmek.
Ahogy a keze a pólóm alá csúszik, rájövök mit akar.
- Csak egy órás a film... kérlek!
A zsebében rezegni kezd a telefon és ekkor már tudom: nyert ügyem van.
- Mire visszajövök, nézd végig!
- Mégis hogyan? - sipítok. - Gyorsítsam fel az időt, vagy mi a franc?!
De ekkor már nem is figyel, hiszen a telefon a fülénél van.

/ Harry szemszöge /

- Mivan?
- Neked is szia, Harry - köszön egy férfi hang a telefonba.
- Ki a halál vagy?
- Az az ember, akinek köszönhetően pár éve bandát alakítottál.
- Mario. Mit akarsz?
- Egy kis tiszteletet, ember - mondja.
- Zavarsz.
- Nem kérdeztem, hogy zavarok-e. Amúgy sem érdekel.
- Elmondanád végre mit akarsz? Pazarlod a drága időmet.
- Látom nagyon elfoglalt vagy mostanában - sóhajt. - Ezzel csak az a gond, hogy a többi banda kevésbé. Egy elhurcolással tartoztok. Kettőre el sem jöttél, Harry. A bandák idegesek, amiért te csettintésre mindent elvársz tőlük, te pedig a hurcolásokra sem vagy képes eltolni a seggedet.
- Majd bepótoljuk - mondom. - Ígérem.
- Ez fontos, Harry. Ne vedd félvállról.
- Megértettem, a francba!
- Remek! Akkor ha lenyugodtál, folytatnám.
Hangosan sóhajtok, mire beszélni kezd.
- Az legtöbb banda le akar titeket váltani. Azt mondják, hogy nem végzitek a munkátokat és ha ez így folytatódik, nem egyszerű leváltásról lesz szó. Hatalom átvételről. Tudod mit jelent ez, nem igaz?
- Intézkedek.
- Reméltem is. A következő elhurcoláson háromszor annyi gyereket várnak tőletek. Ne okozz csalódást.
- Nem fogok, Mario.
- Hey, Hazz.

/ Lizzie szemszöge /

- Minden rendben? - kérdezem Harrytől. Már rég vége a filmnek és ha még sokáig nem jön, egy újabbat is megnéztem volna.
- Nem, nincs - sóhajt fáradtan.
Ahogy leül mellém, az ölébe fészkelődök és egy puszit nyomok a szájára.
- Segítened kell nekem - súgja a fülembe, miközben a nyakam csókolgatja.
Kezei a csípőmet simogatják az ingem alatt. Szembefordulok vele, így ülök az ölébe és oldalra hajtom a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz.
- Mit?
- Van egy kis gondom - morogja, közben felfelé döf a csípőjével.
- Nem hiszem, hogy ezt a gondok közé kellene sorolni - motyogom az ajkára.
Egy pillanatra elszakadunk egymástól, míg lehúzom róla a felsőt ő pedig rólam az inget.
A csípőmet előre hátra ringatom rajta, közben azon gondolkozom, hogy le kellene vetkőznünk. De nem bírok elszakadni tőle.
Kezemmel végigsimítok a hasán, egészen az ágyékáig. Kicsatolom az övét és egy rántással széthúzom, mire felnyög.
- Háló - mondja.
Feláll, miközben még mindig az ölében vagyok. Kapaszkodok belé, mintha egy majom lennék, közben minden lehetséges helyen csókolgatom.
Kezei a fenekemet fogják, hogy le ne essek. Szorosan tart, de ahogy megy, minden egyes lépésnél összecsapódik a testünk és mire felérünk a hálószobába már szinte sikítok az érzés miatt.
- Ilyen jó hatással vannak rád a romantikus filmek? - kérdezi suttogja. - Máskor talán többet kellene azt néznünk.
- Te vagy rám jó hatással - mondom, majd megcsókolom.

____________________________

Remélem tetszett a rész! Ha még nem tetted lépj be a facebook csoportba és látogass el a legújabb blogomra!
Doth Lee Xx

II. Fejezet - 25. Rész

/ Lizzie szemszöge /

- V-visszavinnél... visszavinnél a lakásomba? - motyogom könnyes szemekkel.
- Nem én...
- Csak... vigyél vissza - vágok közbe.
- Nem az történt, amire gondolsz - lép közelebb hozzám. Megrázom a fejem, a könnyeim szétrepkednek.
- A nővérem volt itt, Lizzie, az övé az amit fent találtál.
Undorodva még egyet hátralépek, már a falba nyomom magam.
- Gusztustalan vagy -  mondom.
Egy pillanatnyi értetlenkedés után megvilágosodás futja át a tekintetét.
- Nem velem volt itt, az istenért! A barátjával, oké? Én téged kerestelek, amíg ők itt voltak.
- Visszavinnél, kérlek?
- Nem Lizzie, a francba! Hinned kell nekem, ez az igazság.
- Nem baj Harry én... én... csak v-vigyél vissza a lakásomba.
- Felhívjam, hm? Akarod, hogy ő mondja el neked, azok nem más ruhái? Itt a telefonom Lizzie, felhívom és megtudod mi az igazság.
Az érintő képernyős kütyüjét kezdte el nyomogatni, pár másodperc múlva pedig idegesen beleszólt.
- Gemma, itt a rettentő ideges öcséd. Megtennéd, hogy felvilágosítod a barátnőmet, azok a ruhák a tieid az ágyban és...
Hirtelen abbahagyja a beszédet, halk motyogást hallok a telefonból.
- Igen, van. Nem, csak mond meg neki. Szia. - ezzel a fülemhez nyomja a készüléket.
- Halló, itt Gemma - sikít egy izgatott hang. - Itt vagy?
- Mmm, szia - motyogom.
- ÚRISTEN! - ordít, de a hangtól recseg a telefon én pedig hirtelen arrébb húzom a fejem. - El sem hiszem, hogy a kis Harry talált magának egy barátnőt! Találkoznunk kell a közeljövőbe, mindenképpen be kell iktatnunk egy csajos napot, Harryvel. Ő általában imádja ezeket, tudod: vásárlás, kávézás, fecsegés. Néha be sem áll a szája, de gondolom ezt már te is tapasztaltad. Soha sem értettem, hogy egy ilyen nyitott ember hogy nem talál magának senkit, de biztosan csak rád várt. Istenem, biztosan gyönyörű vagy, ha elcsábítottad az öcsémet! Mindig válogatós volt, gimiben kizárólag vörösökkel randizott. Ó tényleg, neked milyen színű a hajad? Te is vörös vagy?
- Umm, én...
Harry elkapja a fülemtől a telefont és mérgesen beleszól:
- A. Lényeget. Gemma.
Halk beszéd a túlsó oldalról, aztán újból megszólal.
Ez van... dugulj már el Gemma! Egyetlen dolgot kell neki elmondanod, aztán pedig mehetsz a dolgodra. Körülbelül húsz perce fecsegsz, pedig egy perc alatt ledarálhattad volna, amit kértem tőled. ...Hát persze. Én is szeretlek, de most már fogd be.
Újra odaadja a telefont, de most már a kezembe. Habozva a fülemhez tartom.
- Igen?
- Sajnálom, hogy ott hagytam a ruháimat Harry ágyán. Hidd el az az enyém, nemrég a barátommal ott voltunk pár napig és olyan sok ruhát vittem... arról azt hiszem elfelejtkeztem. Bocsáss meg neki, kérlek, Liz. Ne mond neki, de tudom, hogy szeret téged.
- Én is tudom - mondom halkan.
- Rendben - megkönnyebbülten sóhajt. - Csak szeresd és boldogok lesztek. Harry különleges ember, vigyázz rá, kérlek!
- Rendben - mondom. - Szia, Gemma.
- Hey, Liz.

Nem rakom le a telefont - fogalmam sincs hogyan kell -, hanem Harry kezébe nyomom.
Kérdően néz rám.
- Hazavinnél ? - kérdezem. Teljesen elfehéredik a kérésem miatt.  - A lakásom mellett van egy jó kis pláza. Tudod: kávézó, cukrászda meg minden. Úgy hallottam szereted - mondom, kissé kuncogok a mondatom végén.
- Gemmának fogalma sincs róla, hogy mit beszél. Az egyik barátnőmnek azt mondja, hogy nyitott vagyok, a másiknak, hogy zárkózott, a harmadiknak pedig, hogy csak a vörösöket szeretem. Teljesen őrült a nővérem.
- Örülök, hogy ennyi barátnőd van, Harry. Akkor talán kihúzhatjuk a plázát és simán hazavihetnél - morgok idegesen. A jókedvem hirtelen elszáll.
- Visszahívjam?  - mutatja fel a telefonját.
- Csak arra lenne szükségem, hogy te elmond mi az igazság és mi nem. Nem kellenek a hülye kifogásaid, sem a családod magyarázkodása! Mond el te, az istenért!
- Rendben - sóhajt. - Mire vagy kíváncsi?
- Mindenre.

______________________________________________

Végül kiderült: Harry nem hazudott a ruhákkal kapcsolatban. Tényleg a nővére cuccai voltak és ha más, kétértelmű dolgot találok az is hozzájuk tartozik. Hiszen Harry több hónapja nem járt ebben a házban. Egyedül azért hozott ide, mert tudta, hogy kényelmetlen lenne visszamennem a többiek közé. Zayn tényleg utál, bár ezen meg sem lepődök és az érzés kölcsönös. Liam mélységesen haragszik rám, amiért elszöktem, de ennek ellenére még mindig szeret, bármit is csinálok. Louis el van foglalva Eleanorral, Niall pedig... Nos ő elég bonyolult. Harry szerint az, hogy nem a bátyám, még mindig úgy szeret, mintha az volna. Ő egész végig tudta, hogy nem az, de valamivel el kellett simítani a fürdőszobás ügyet.
Harry beszélt az elhurcolásról is: a lényege a dolognak számukra a pénz. A rendőrségnek pedig a város rendben tartása. Minden hónapban el kell hurcolniuk két embert, hogy megfélemlítsék az embereket, így azok nem fognak semmilyen illegális dolgot elkövetni. Szóval ebben az egész dologban részben a rendőrség is benne van.
,, - Az illegális cuccokról nem tudnak - mesélte Harry. - De ha mégis, nem szólnak miatta. Most már nagyobb hatalmunk van, mint nekik. Ezért nem engedhetjük, hogy rossz kezekbe kerüljön. "
Az elhurcolt emberekről is szó esett: a fiatal fiúkat általában magán oktatásban valamiféle ' zsenivé ' nevelik, hogy ne csökkenjen az életszínvonal. Az idősebbeknek pedig szakmát tanítanak, a rátermetteket talán  egy bandába is beveszik. A fiatal és az idős lányok pedig mind egy sorsra jutnak: eladják őket.
,,- Talán furcsán hangzik - vakarta meg a tarkóját.- De nem szex rabszolgává válnak. Színvonalas körülmények között felnevelik őket és mikor eljön az ideje gazdag vállalkozókhoz adják őket.
- Akkor mégiscsak rabszolgák lesznek, nem? - kérdeztem.
- Nem. A nőkkel ugyanúgy bánnak, mint minden rendes emberrel. Csak ők abban különböznek, hogy nem ismerik ezeket a férfiakat tetőtől talpig, így elkerülhető az, hogy házasság után a vállalkozók összes pénzét elvigyék a nők."

- És velem mi van? - kérdezem hátradőlve a kanapén. - Miért nem adtatok el valami gazdag vállalkozónak?
- Tudtommal gazdag vagyok - rántja meg a vállát Harry. - És ha úgy vesszük vállalkozó is. Emberekbe fektetek.
Összehúzott szemöldökkel, a lehető legcsúnyábban nézek rá. Elneveti magát. Istenem, hogy ez milyen gyönyörű hang.
- Tetszettél nekem, mikor elhoztunk. Azóta is tetszel. Aztán jött Niall azzal a kanos...- megköszörüli a torkát. - Minden elrontott. Egyszerűen azt akartam, hogy fenyegessen meg, amiért olyan szemtelen voltál. Ne pedig a szüzességed vegye el. Ó istenem, ez az én feladatom lett volna! - kiált mérgesen és a karfára csap.
Nem tudom, hogy szégyenemben elássam magam, vagy elbújjak az egyik sarokba sírni.
- Mikor megtudtam, hogy Luke elrabolt... én nagyon ideges lettem. A mai napig nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ez történt. Ha jobban vigyázok rád, talán még mindig...
- Szeretlek, Harry - vágok közbe halkan. Ezt most tényleg kimondtam?
Több másodpercnyi kínos csend lebeg közöttünk és már kész lennék valami mással elterelni a témát, mikor válaszol.
- Szeretlek.