-->

2014. november 29., szombat

II. Fejezet - 22. Rész

/ Harry szemszöge / 

- Tulajdonképpen mit akarsz tenni?

 - Egyszerűen elhozom onnan, ahol most van - rántom meg a vállam.

- Ehhez igazából nincs is jogod - motyogja Louis.

- Szarok a jogokra, Lou. Eddig te is ezt tetted, szóval nem értem mi a bajod.

- El szerződése már nem létezik, ennyi az egész. Nem kötelezhetem, hogy velem jöjjön.

- Komolyan?! Eddig lazán behúztál annak, aki az utadban állt, most pedig egy nő miatt parázol. Nem ettől a Louistól vettem át a banda vezető szerepét.

- Talán vissza kellene vonulnunk - mondja, mire felhúzom a szemöldököm. - Komolyan Hazz, már több éve csináljuk ezt, mint kéne. Talán lehetne még normális életünk.

- Normális élet?! Erre vágsz?

- Mondd azt, hogy te nem örülnél, ha úgy élhetnél Lizzel, mint egy normális ember. Tudod: semmi gyilkosság, fenyegetés, rendőrség, bandák és elhurcolás. Semmi illegális.

- Hát persze, hogy örülnék! - mondom. - Csak az nem élet. Nem az enyém, Lou.

- Márpedig én erre vágyok! - csap a műszerfalra. Gyilkos pillantással nézek rá. Halkabban kezd beszélni. - Én ebbe születtem. Nem volt választásom, hogy mi is leszek, helyettem döntöttek. 

/ Lizzie szemszöge /

- Lefeküdtél Tommal?

- Nem, még szép, hogy nem! - védekezik Eleanor.

- Hé - simítottam végig a hátán. - Nyugodtan elmondhatod.

- Nem feküdtem le vele.

- Ki kell zárnunk a lehetőségeket - mondom.

- Akkor Tomot kizárhatjuk, mivel nem feküdtem le vele.

- Egészen biztos?

- Istenem Liz! Hát persze, hogy biztos! Ellentétben veled én nem fekszem le az első pasival akit...

- Hát persze, hogy nem - motyogom, aztán felállok és a kabátomat magamra kapva kirohanok a lakásból.

Egyetlen egy ember volt, akiben megbíztam. Jelenleg egy sincs.


___________________________________________


Este nyolc óra van, az egyik kivetítő szerint. Valahol a belvárosban bolyongok, de hogy hol, arról gőzöm sincs. Az eszem és a testem is visszahúz az új lakásunkba. Viszont a szívem határozottan azt akarja, hogy ne menjek vissza Eleanorhoz.

Hirtelen egy forgalmasabb útra kerülök. A járda szélén megannyi taxi áll, így nem tudom visszafogni magam: az eszem győz.

Beülök a sárga autóba és bediktálom a ház címét. Útközben azon gondolkozom, hogy talán vissza kellene mennem a családomhoz. Minden könnyebb lenne: újból otthon érezném magam, biztonságban. Végre nem kerülgetne naponta a sírás a honvágy miatt.

Aztán eszembe jut, hogy  Harry és a bandája egészen biztosan ott keresne először.

- Hölgyem?

- Hölgyem?

- Tessék? - kérdezem, visszatérve a valóságba. Az autó már a járda szélén áll, a lakásunk előtt.

- Tíz font lesz - mormogja, miközben a tenyerét hátra tartja. Bunkó.

Pontosan ennyit nyomok a kezébe, nem törődök a borravalóval. Egy ilyen ember nem érdemli meg.

- Viszlát - mondom, aztán kiszállok a kocsiból és becsapom az ajtót. Ahogy elhajt csak egy felmutatott középső ujjat kapok búcsúzóul. 

Éljen a kedvesség. 

 A kapuhoz sétálva lenyomom a régi, rozsdás kilincset. Nyikorogva nyílik ki az ajtó és mielőtt még becsukódna a kapcsolóhoz rohanok, felkapcsolom a lámpát. A fénye gyenge, de még mindig jobb a korom sötétnél. 

Lassan ballagok fel a félemeletre. Elfordulok jobbra, majd a lábtörlő alatti kulcsot használva kinyitom az ajtót. Jobban mondva, kinyitnám, ha belülről nem lenne benne a rendes kulcs. 

Kopogtatni kezdek, mire a lámpák felkapcsolódnak bent, s pár perc múlva kinyílik az ajtó. 

- Sírtál? - kérdezem Eleanortól, a küszöbön állva. - Nem kellett volna miattam sírnod. Tényleg rossz döntés volt lefeküdni Beauval. Sajnálom, amiért azt feltételeztem, hogy Tomtól vagy terhes. 

Ami azt illeti, fogalmam sincs miért mondtam ezt ki. Talán csak megvisel a látványa, Eleanor kisírt szemeinek. 

Nem mozdul, csak mereven rám néz, aztán suttogni kezd.

- Fuss el. Menj el innen!

- Mi? Miért mondod ezt?

- Ó drágám, erre semmi szükség - csicsergi egy ismerős hang. Louis. - Fáradj beljebb. 

A saját házamban terelget. Mintha valami idegen lennék. 

A nappaliban Harryvel találkozik a tekintetünk. Az enyém üres, értetlen. Az övé pedig...dühös. Nagyon, nagyon dühös. 

-  Foglalj helyet - mutat a matracra Louis, aki a megszeppent Eleanort öleli. 

Pár másodpercig csendben ülünk. Már ha Harry ideges lihegését, Eleanor szipogását és Louis dobogását lehet annak venni. Végül Harry robban:

- Ki az a Beau? 

- Mi van?!

- Válaszolj! - ordít és feláll. Felém közelít, a kezei ökölbe szorítva lógnak maga mellett. 

- E-egy férfi...

- Lefeküdtél vele?! - sziszegi. 

- Én... E-ez...

- Hadd halljam Lizzie! - kiált. - Kibaszottul szexeltél vele, nem igaz?!

Eleanorra pillantok, aztán a földre szegezem a tekintetem. 

- I-igen. 


5 megjegyzés: