-->

2014. október 23., csütörtök

II. Fejezet - 11. Rész

2014. Március 9. Vasárnap 


A nap szüntelenül süt, habár a hó után maradt pocsolyák még fel sem száradtak. A madarak csicseregnek és most már biztos vagyok benne: tavasz van.


A szobámba és a az egész házban csend van. Az itt töltött idő alatt tapasztalatból tudom, hogy a vékony falak miatt mindent lehet hallani. Legyen az egy sóhajtás vagy a madarak idegesítő ciripelése.

Ekkora hangzavarban nem tudok visszaaludni, így a lehető leghalkabban a nappaliba megyek. Bár valószínűleg az sem ébresztené fel a többieket, ha becsapódna valami a földbe. 


Bekapcsolom a tévét és végig böngészem az összes csatornát. Reggeli teleshopok, főző műsorok, időjárás jelentés, ... pornó csatorna.
Ezek határozottan nem izgatják a fantáziámat, úgyhogy berakom az egyik videót a lejátszóba.

Egy nagy feketeség után meg is jelenik Harry képe milliónyi adattal. Ez volt az első videó, amit Luke megnézetett velem. Bevallom őszintén, először nem tetszett. Sőt, utáltam. Gyűlöltem. De ahogy múlt az idő beláttam, hogy Harry és közöttem már soha nem lesz semmi. Valószínűleg nem is fogunk már találkozni, ráadásul az utálatom minden videó után egyre jobban nőtt iránta.
Így szinte olyanok lettek ezek a kisfilmek számomra, mint valami drog. Kétségbeesetten vágytam rá, bár tudtam, hogy semmi jó nem fog kisülni belőle. Általában mindig sírással, ordítással vagy hasonló dologgal végződött a nézése.
De mégis szükségem van rá. 


Ahogy egy másik képre vált a film, már kívülről fújom az előző adatokat. Hogy hol született Harry, annak a dátumát; a szülei, a nővére nevét; az előző foglalkozásait. Egyszóval mindent.

A film  végére folyik a könnyem és szipogok, ennek ellenére egy újabb kazettát rakok a lejátszóba.  Mélységesen gyűlölöm őt, de ami legrosszabb, hogy félek tőle.

- Minden rendben? - kérdezi Luke, miközben levágja magát mellém a kanapéra. Egy csókot nyom az ajkaimra én pedig undorodó arcot vágok a hideg piercingje miatt.  Elneveti magát én pedig gyengén a vállába ütök. 
- Megvagyok - mondom és befészkelem magam az oldalához, mire átölel. 
- Mit szólnál egy rendes filmhez? 
- Nem. 
- Azt hiszem, hogy kicsit túlzásba viszed ezt, Lizzie  - korhol le. 
- Leszarom - rántom meg a vállam és az ágyékába térdelek, mikor el akarja venni tőlem a távirányítót. 
- Te jó ég Lizzie, komolyan kellene valami mást is nézned - nevet és a hasába kuncogok.

Elég bonyolult a kapcsolatunk, mindezek ellenére felhőtlen. 

Azon a napon lettünk ilyen jóba, mikor lefeküdtem Ashtonnel. Nevezhettek ribancnak, lotyónak, vagy akárminek, de nem vagytok a helyzetemben, szóval nem érzitek át a dolgaimat.

/ Lizzie szemszöge, visszaemlékezés /

- Bejöhetek? - kérdezte Luke suttogva.
- Nem.
- Rendben - súgta, majd az ajtóban állva folytatta. - Csak szerettem volna bocsánatot kérni. Valószínűleg úgy sem fogsz megbocsátani,  de gondoltam egy próbát megér.  Oltári nagy farok voltam, hogy hazudtam neked, ráadásul mióta itt vagy állandóan megríkatlak. Tényleg sajnálom, és tudom, hogy ez nem jó kifogás, te csak a te érdekedben nézettem meg veled azt a videót, Lizzie. Szerettem volna, ha tudod, hogy nem érdemes olyanra pazarolni az idődet, mint Harry... hiszen láttad hogy viselkedett. Érthető, ha nehéz elfelejteni, de minden porcikámmal azon leszek, hogy ez sikerüljön - mondta. - ...Már ha te is így szeretnéd.
- Köszönöm - mondtam pityeregve.
Átvágtatott a szobámon és megölelt. A vállába sírtam és hálát adtam az égnek, amiért már este van és a sötétben nem látja az arcom. 

/ Visszaemlékezés vége / 


____________________________________

/ Harry szemszöge / 

- Kibaszottul elegem van - mondom és az asztalra csapok. - Már egy hónapja keressük, de semmilyen hír nincs róla. 
- Mi mindent megteszünk, hogy megtaláljuk - mondja Louis. 
- Hát nem úgy néz ki - kiabálok. - Leszarom, hogy már majdnem az összes csatlósuk meghalt. Nekem Liz kell, a francba is! 
- Talán ha azokat a helyeket is megnéznék, ahol szerinted ' kicseszettül nem lehet ', akkor hamarabb megtalálnánk - emeli fel a hangját Zayn. - Viselkedj már úgy, mint egy banda vezér, az istenért! Egy piás faszfej vagy, mióta Lizt elrabolták. Nem irányítasz senkit, semmit sem mondasz, csak hogy találjuk meg. Nem hogy segítenél - csap a kanapéra. - A kibaszott ágyban fekszel egész nap és piát vedelsz!
- Rendben! - kiáltottam. - Menjünk azokra a helyekre, ahol egész biztosan nincs. Pazaroljuk az időt, hátha közben megölik!


2014. Március 10. Hétfő

/ Harry szemszöge / 

- Te jó ég, bár egy órája bent vagy a fürdőben! - ordít be Perrie.
- Más emberek is élnek itt! - szól Niall.
- A fürdő nem az a hely, ahol az igényeidet kell kielégíteni Hazz - kiabál át Zayn is, mire hangosan felmordulok.
- Rosszabb vagy, mint Zayn! - mondja nevetve Eleanor és az ajtó mögött susogások kezdődnek.

Mikor már harmadszorra is beállítottam a hajamat, végül késznek nyilvánítottam magam és kicsaptam az ajtót.
- Harcolni megyünk, nem pedig divat bemutatóra - néz rám undorodva Perrie.
- Ami azt illeti, te és Eleanor nem jössz, szóval...
- MI?!
- ÉN MEGYEK! NEM DÖNTHETSZ HELYETTEM!

- Kuss legyen - emelem fel a hangom. - Nem jöttök, ennyi az egész. Srácok indulunk.

 Természetes, hogy ezután már senki sem szállt velem vitába. 
Egy kocsival megyünk, fontos, hogy együtt maradjunk. Majdnem egy hónap után sikerült megtalálnunk Lizt. És fáj bevallani, hogy az első megoldás volt a helyes.
Egy hónap után most látom utána azt a személyt, akit talán egyedül szeretek.

/ Lizzie szemszöge /

- Reggelt - mondom motyogva, majd az oldalamra fordulok. Luke végigpuszilja a nyakam és akaratom ellenére is felnevetek. Ez csikis.
Álmos vagyok és aludni akarok, de ő nem hagy. Hirtelen kezeket érzek meg a meztelen csípőmön, amik a magasba emelnek. Luke a levegőben tart én pedig kapálózni kezdek. Hideg van és félek, hogy elejt. Végül a mellkasához von és gyengén felnyög, mikor ráesek.
Egy csókot nyomok a szájára és feljebb csúszok rajta.
- Akarsz még egy menetet? - kérdezi mosolyogva.
- U-u - rázom meg a fejem. - Álmos vagyok, hagyjál Luke.
- Te csókoltál meg! - kiált fel felháborodást tettetve.
- Ez van - rántom meg a vállam, majd mosolyogva a mellkasához bújok és visszaalszok.

Az elmúlt dolgokról álmodok.
A napról, mikor Luke és a csapata elrabolt Harrytől. Utáltam őt és féltem tőle. Vissza akartam menni Harryhez, ahhoz az emberhez, akit szeretek. Sokáig ezt éreztem, nem bírtam, hogy megint elszakítanak attól aki szeretek. Nagyon nehéz volt.
De itt biztonságban voltam. Rendes életet éltem és kezdtem biztonságban érezni magam. A hajamat visszafestettük az eredeti színére. Új ruhákat kaptam, olyanokat, amilyenek nekem tetszenek.
Luke sok mindenről beszélt nekem. Az elhurcolásról, a bandákról, a One Direction-ről.
Nehéz volt, de megértettem, hogy amit csinálnak az rossz dolog. Ők rossz emberek, ráadásul hazudtak nekem.
Sok új hír is szárnyára kapott. Hogy Harryék itt is embereket kezdtek ölni, sőt, egész Európában. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, tényleg meggyűlöltem őket.
Aztán jött Luke. Nemcsak megvédett, de szeretetet is kaptam tőle. Tőle és a többi fiútól olyan szeretetet, mintha egy család lennénk. De Luke... ő adta nekem a legtöbbet, nem csak barátilag. Az elején elleneztem az egészet, a közeledését. Valamennyire még mindig vonzódtam hozzá. De ahogy telt az idő, egyszerűen elfelejtettem őt. Köztem és Luke között elcsattant  az első csók. Az első érintés. Az első közös éjszakánk. A napok, amiket együtt töltöttünk. A kapcsolatunk felhőtlen volt, soha sem veszekedtünk.
Jobban éreztem magam, mint életemben bármikor. A családomat is elfelejtették velem azzal, hogy helyettesítették.
Mindent megtettek, hogy boldog legyek.

/ Harry szemszöge /

Ahogy elérünk a házhoz, egyből kipattanok a kocsiból és az ajtóhoz sietek. Szétlövöm a zárat, aztán belököm az ajtót. Had tudják, hogy itt vagyunk. Ezek az emberek nem az erejükről híresek. Csakis a ravaszságuk miatt húzták ki ennyi ideig.

A házban egyenesen előre megyek és ahogy meglátok egy nekem háttal ülő, tévéző férfit, elsütöm a fegyverem. Telibe fejbe lövöm, és egyből a földre rogy.

A fiúk is határozottan mennek a házba. Én az emeletre indulok, közben több pisztoly dörrenést is hallok és tárgyak összetörését, de nem érdekel. Meg kell találnom őt. Meg kell találnom Lizt.

Az emeleten lévő összes szobának az ajtaját berúgom. Sehol nincs senki, de mikor a folyosó végére érek és meghallom Liz nevetését, még gyorsabban szedem a lábaimat.

Egy határozott mozdulattal belököm az ajtót és felemelem a fegyverem. Viszont szinte azonnal le is ejtem, mikor meglátom a helyzetet. Lizzie egy apró nadrágban, póló nélkül, Luke ajkaira tapadva.
Nagy léptekkel indulok feléjük, közben ők is észrevesznek és szétválnak. Luke nekem szegezi a pisztolyát, de én is ezt teszem.

- Öltözz fel - mordulok Lizre. - Elviszünk innen, minden rendben lesz.
- Nem akarom, hogy elvigyetek - motyogja és könnyek kezdenek kicsordulni a szeméből. Összeszorul a torkom és elindulok felé, de ő hátrál. Luke felé megyek, és messzebb tartja  a fegyverét, de nem izgat.
Mikor már csak pár lépésre vagyok tőle, megragadja Lizt  a hajánál fogva aki zokogni kezd. Most már az ő fejéhez fogja a fegyvert.
- Luke? - kérdezi remegve Liz. - Én-én azt hittem, h-hogy sz-szeretsz...
Még idegesebb leszek, ahogy ezt mondja.
- Ó fogd már be - mondja Luke. - Folyamatosan hisztizel. Nem unod még? Mégis hogy lehetne szeretni egy ilyen embert?
- É-én...
- Tudod mit szerettem benned? - kérdezi felhúzott szemöldökkel, mire Liz megrázza a fejét. - A testedet - mondja és végighúzza az ujját az arcán.
- Te rohadt.. - ordítom és a lábára lövök, hiszen csak ott nem takarja el Lizzie. Szinte azonnal ő is meghúzza a ravaszt, de elhúzom onnan Lizt, így csak éppen hogy súrolja a golyó. Baszd meg.

Luke a földön fekszik és a lábát fogja. Biztosra akarok menni, így egy golyót eresztek a fejébe is. Elteszem a far zsebembe a pisztolyomat, aztán pedig Liz felé fordulok, aki a már halott Luke felett térdel.
Megfogom a kezét és arrébb húzom, ő viszont egy tapodtat sem mozdul.
- Gyere ide Liz - mondom és kinyújtom a kezem. A szívem megszakad, ahogy egyre több könnycsepp folyik ki a szeméből. Közelebb lépek hozzá, de ő hátrálni kezd. - Kérlek Liz.
- Ne bánts, kérlek! - mondja és zokogni kezd. A földre ül és összehúzza magát, miközben átöleli Luke véres testét.

Ó, istenem, mi az isten történt, amíg távol voltunk?!

A kezemmel óvatosan megsimítom a hátát, mire megrázkódik és még hangosabban kezd sírni. 
- Hagy abba kérlek! - könyörgök neki. - Nem bántalak Liz. Esküszöm! Szeretlek! Emlékszel?
- H-ha szeretnél.... a-akkor... n-nem.... n-nem csaltál volna meg - sírja. 
Ezt nem hiszem el.
- Gyere haza velem, kérlek! - mondom. - A francba, Liz, szeretlek! Nem bántanálak soha, kérlek gyere haza.
- Nekem ez az otthonom - motyogja, miközben végigsimít Luke arcán. 
- Kérlek Liz, könyörgök - térdelek le elé. Egy könnycsepp buggyan ki a szememből és innentől már nincs visszaút, én is sírni kezdek. 

- Mi az isten... - mondja Zayn, miközben kinyitja az ajtót. Több léptet hallok, így biztos vagyok benne, hogy a fiúk is itt vannak. - Szállj le arról a hulláról Liz. Ne legyél nekrofil - neveti el magát. 
Azonban Zayn sem éri el a kívánt hatást. Ahogy Liz meghallja a hangját, sikítani kezd és a sarokba bújik.

• • • • • • • • • • • • • • • • •

Sziasztok!
Remélem tetszett a rész, és most is alaposan meglepődtetek :P
Ahogy láthattátok, ugrottunk egy kicsit a történetbeli időben, ez még elő fog fordulni,  de nem kell aggódni, még sokáig nem lesz vége a történetnek!
Ha tetszett a rész iratkozzatok fel, írjátok le a véleményeteket, pipálgassatok.
Aki még nem tette csatlakozzon a facebook csoporthoz.
Ha pedig valami újdonságra vágytok, akkor látogassátok meg a Role Reversal című blogomat, ami nemsokára indul!

16 megjegyzés:

  1. Huh... hát ez... wow.. megszólalni se tudok belém fagyott a szó az agyam lesokkolt.. ez valami eszméletlen és ****szott jó *-* Nagyon hamar hozd a következőt vagy belebolondulok! Valami eszméletlen :'o
    Puszil: Mesi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát **********************************************************szottul köszönöm :D Örülök, hogy tetszett! Puszi Xx

      Törlés
  2. Neeeee ez kínzás!:O Kérlek, kérlek siess a köviveel! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg holnap hozom a következő részt :) Xx

      Törlés
  3. Hat mindjart en is bogok :'(
    Szegeny Lizie, ugy sajnalom, elhiszem mennyire felhet.. Es meg is ertem...
    Orulok h vegre megtalaltak a fiuk, es h meghalt Luke :3
    Az elejetol fogva tudta h csak kihasznalja.. Szemet..
    am meg ki****ott joo ❤
    Kovit most ^3^
    Puszii xx ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez volt a célja Luke bandájának, hogy féljen Harryéktől :c Örülök, hogy tetszett! :) ♥ Xx

      Törlés
  4. Hűha és Liz még ennek ellenére is szerelmes Luke-ba, hogy megmondta neki, hogy nem is szerette. :O
    várom a kövit. :D
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény eléggé össze van törve, miután kb. két hónap alatt teljesen megváltozott az élete. Szüksége van a szeretetre és Luke-tól ezt megkapta - habár nem igazából...
      Puszi ♥ Xx

      Törlés
  5. Imááádoooom *-* ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés
  6. Wow..*.* Egy ilyen rész után mit lehet mondani?!?! Semmit.. csak azt hogy ez valami elképesztő volt;)) Azért kíváncsi leszek a fiúk hogyan akarják visszaszerezni Lizie bizalmát... Nagyon siess a kövivel pls!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Igen ez a dolog még rejt majd izgalmakat :P Xx

      Törlés
  7. Koviit*.....* imadom a blogod egyszeruen rabja lettem a blogodnak..�����
    �� remelem sietsz a kovetkezo resszel mert nem tudom nem olvasni a blogod.Nagyon jol irsz igy tovabb ��
    Puszii: Marcsi��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Holnap lesz fent a következő rész!
      Puszi Xx

      Törlés
  8. Istenem, ez iszonyatosan jó lett *-* hogy tudod ilyen jól érzékeltetni mind azt, ami történik?:D Ez tehetség:3

    Kövit gyorsan^^√

    VálaszTörlés
  9. JÉZUS ÚR ISTEN
    nagyon jól írsz
    ez huhh
    nagyonkemény ahogy letudod írni és már nekem rossz olvasni xd
    vagyis jó de uhh
    Gecijól írsz:o<3

    VálaszTörlés