-->

2014. augusztus 29., péntek

41. Rész

- É-én - dadogott össze vissza, majd krákogott egyet.
- Ki ne mond Harry! - szóltam rá, még mindig zokogva, a földön ülve. - Ki ne mond, hogy nem szeretsz! Tudod, hogy hányszor mondtad már nekem, úgy, hogy te nem is tudtál róla? Sokáig kételkedtem benne, nagyon sokáig. A viselkedésed alapján csak az szűrhető le, hogy utálsz, de azért néha jó velem szórakoznod.
- L...
- Nem Harry, most én beszélek! - szakítottam félbe, majd nagy nehezen felálltam, és a szemébe nézve folytattam. - Tudod szörnyű érzés, mikor valaki valahogy a tudtodra adja, hogy szeret. Aztán pedig úgy csinál, mintha semmi sem történt volna és újból egy bunkó seggfej lesz belőle. Ráadásul te ezt millió egyszer eljátszottad velem Harry! Volt, mikor annyira beleélted magad a színjátékodba, hogy rájöttem, én is érzek irántad valamit. Amikor pedig meguntad, akkor egy egyszerű pofonnal vagy egyéb dologgal elhitetted velem, hogy mégsem. De attól nekem még vannak érzéseim, hogy te egy beteg, szívtelen állat vagy! Hidd el nekem, sokkal könnyebb lett volna az első adandó alkalommal elszökni. Vagy egy késsel a hasamba döfni. De mégsem tettem. - egy nagy levegőt vettem, mert már azt hittem, hogy tényleg megfulladok. - És tudod miért nem?
Alig láthatóan megrázta a fejét.
- Mert az idióta színjátékod olykor túl lőtt a célon.
Teljesen értetlenül nézett rám.
- Szeretlek Harry, az istenért! - ordítottam, miközben még jobban kezdtek potyogni a könnyeim. - De utállak, amiért ilyen nagy faszfej vagy! Komolyan nem vagy képes a szeretetre? Tessék! Ez lesz belőle. Tönkreteszed az egyetlen lányt, aki bármilyen érzelemmel ment feléd.
- Liz, én...
- Gondoltam - szakítottam félbe, majd a vállába ütközve elmentem mellette.
- Végighallgatnál? - emelte fel a hangját és elém lépett, így elállta az utamat.
A könnyeimet törölgettem és szipogva megrántottam a vállam. Nem érdekel.
- Szeretlek, oké? - fogta az arcomat a kezei közé, de én kirántottam onnan.
- Csak ezt ne, oké? - utánoztam. - Nem veszem be az idióta színjátékodat. Ha szeretnél, akkor nem okoznál mindig fájdalmat. A nyomorult szabályokat se vezetted volna be. Nem kell, hogy ezt mond, csak hogy pár óráig boldog legyek, aztán megint elronthasd az egészet.
- Ez az igazság! - ordított. - Ne mondjam azt, hogy szeretlek? Hiszen Ez Az Igazság.
- Az igazság?! - ismételtem. - A te szádból csak hazugság jön. Eddig semmi mást nem hallottam tőled, csak süket dumát.
- Szeretlek Lizzie! Miért nem hiszel nekem?
- Mert nem adtál rá okot - mondtam a szemébe nézve.
Megint a kezeibe fogta az arcom, most viszont lassú voltam, így nem tudtam megállítani. Azt se, mikor ajkait az enyémre tapasztotta. Nem csókoltam vissza, eszem ágában sem volt. Ő viszont mindent bevetett, hogy ne csak szorosan, egy vonallá préselve tartsam a számat. Mindent megtett, viszont most már nem volt erőszakos.
Már több perce álltunk így, mígnem feladta és elhúzódott tőlem.
- Mit tegyek, hogy elhidd? - kérdezte mérgesen. - Eddig csak hazudtam? Jól van Liz, ígérem, hogy ezután soha sem fogok. Utálod a szabályokat? Eltörlöm őket. Az összeset. A saját szabályaid szerint élhetsz. Megbántottalak? Sajnálom! - kicsit levett a hang erejéből, majd folytatta. - Mi kell még Liz? Mit akarsz, mit tegyek, hogy bebizonyítsam?
- Engedj el - suttogtam.
- Rendben! - ordított, majdnem megsüketültem.  - Menj el, ha ezt akarod! Viszont ne csodálkozz, ha a második lépésednél megölnek. Menj csak el - ismételte. - Indulj!
Letöröltem az arcomról a könnyeimet, és mindent bátorságomat összeszedve kihúztam magam, és megigazítottam a ruhám...
- Miért nem mész már? - kiáltott.
Hirtelen a lábujjhegyemre álltam, majd a szájára tapasztottam az enyémet. - Ezért - újból a szájára tapadtam. Nyelvemet végighúztam az alsó ajkán, kissé kinyitotta azt, így gond nélkül csúsztathattam át nyelvem a szájába. Kezemet a nyakára vezettem, és lejjebb húztam, így már nem kellet lábujjhegyen állnom. Az ő kezei a csípőmet fogták, egyre jobban húzva magához.
Végül levegő hiányában elváltunk. Homlokát az enyémnek döntötte, a kezei még mindig a csípőmön voltak és szorosan a testéhez húzott.
- Elmész?
- Nem - suttogtam.
- Jó. Mert úgy sem engedtelek volna.
- Akkor lehet mégis - pattantak ki a szemeim, ő ijedten nézett rám.
- Akkor...
- Nem megyek el, te idióta  - mondtam. - Miért hagynám itt azt az embert, aki szeret engem?
Most ő csókolt meg. De úgy igazán. Visszacsókoltam, eszem ágában sem volt nem ezt tenni.
Mikor elhúzódtunk egymástól, mosolyra húzta ajkait, mire én is így tettem.

- Akkor ... - kezdte, kicsit elhalkult. - ez azt jelenti, hogy most már ketten is megfürödhetünk?
Rámosolyogtam. - Hát persze, hogy Nem!
A vigyor lehervadt az arcáról.  - Miért? - értetlenkedett.
- Kibaszottul véresre szívtad a nyakam! Dühös vagyok rád!
- Csak elragadott a hév - magyarázkodott. De azért bocsánatot nem kért volna.
- És mi van, ha nem állítalak meg? - korholtam tovább. - Lecsapolod az összes vérem, vagy mi?
Ahogy megrázta a fejét a nedves haja is rázkódott vele, és a víz cseppek egyenesen az arcomra kerültek. Kissé grimaszoltam.
Az arca egészen megbánó volt, de még mindig látni lehetett rajta, hogy milyen is valójában.
Szemei a sérülésemre tévedtek, amit ő okozott, mire egy nagyot nyelt.
- Nem fordul elő többet - ígérte.
- Nem lesz többet, Harry. Ez... ez volt az utolsó eset. Vagy ha nem, akkor a következő utánit már nem lesz kin csinálnod.
- Mi? - ráncolta össze a szemöldökét. - K-képes lennél...
- Azok után, amit átéltem? Ez lenne a legkönnyebb megoldás.
- Nem akarom, hogy itt hagyj.
- Akkor tegyél érte.





 Sziasztok!
Remélem tetszett ez a rész. Tudom, hogy a megszokottnál rövidebbre sikerült, de ha minden jól megy, akkor este felkerül a következő rész. 
Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, ki, hogy képzelte el ezt a részt, mit várt, hasonlók. :)
Hagyjatok magatok után nyomot, és élvezzétek ki a nyár utolsó napjait.
Ölelés, Doth Lee Xx
U.i.: Nagyon Boldog Szülinapot Liamnek!♥

23 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, ahogy írtam estére jön a következő rész ♥

      Törlés
  2. Nagyon aranyosak :) Gyorsan kövit ^.^

    VálaszTörlés
  3. Pontosan ezt vártam. Szinte láttam magam előtt már az elején, hogy egy hatalmas veszekedés keretein belül fognak rájönni, hogy mennyire is szeretik egymást, vagy legalábbis így fogják egymás tudtára adni. Nagyon szeretem ezt a blogot, a kedvenceim között van, ha megnyomom az 'o' betűt a keresőben, a blog URL címe az első, amit kidob.:D Ebből is látszik, hogy naponta megnézem. Imádom! Várom a folytatást, puszi: A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ezt vártad, remélem azért nem volt unalmas :) Hízelgő, hogy a kedvenceid között van a blog, ráadásul ez ugrik fel először az 'o' betűre. Tényleg nagyon jól esik!
      Puszi: Doth Lee

      Törlés
    2. Nem, egyáltalán nem volt unalmas! Imádtam. :)

      Törlés
  4. Végreee! Már vártam mikor vallják be egymásnak! :) siess a kövivel ♥♥

    VálaszTörlés
  5. Ennél jobb nem is lehetett volna! ♡♡♡♡ Annyira vártam már erre a pillanatra! :D

    VálaszTörlés
  6. Uhhh de jó rész lett !!! :) remélem még ma este feltudod tenni a kövi részt!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Fent lesz, viszont elég későn, remélem nem baj :)

      Törlés
  7. Hát, Doth Lee... kb a 3. résznél csatlakoztam a rajongótáborhoz és nagy örömmel tölt el, hogy egyre többen vagyunk! Bár "lelkes tagnak" nem mondanám magam, ugyanis ez az első komi amit egy rész alatt hagyok. Nagyon tehetséges író vagy, kimondottan tetszik a szóhasználatod, talán mert kicsit hasonlít az enyémre ;) Az ötlet és a kivitelezés is szuper! Minden nap epedve várom a folytatást. Imádom Harry karakterét úgy ahogy van. Ez a pillanat már egy ideje lógott a levegőben, gondolom pára számítottunk rá. De ahogy téged "ismerlek" nem lesz ennyire kézenfekvő a megoldás. Remélem még a 100. részt is veled ünnepelhetem, bár a történetből még rengeteg mindent ki lehet hozni. Gondoltam arra, hogy Harry és Zayn összevesznek Liz miat, mivel ugye Zayn utálja... ez az egy dolog ami remélem nem szerepel a terveidben főleg kiírni Zaynt mert ő is hozzá tartozik. Bár Liz reakcióit nem igazán értem egyes helyztekben, az emberek nem lennének ennyire bátrak. Bár lehet hogy csak engem rémiszt meg 5 terroristával egy légtérben lenni. Mindent összevetve imádom a blogot, valamint téged :) rémélem suli időben is a heti 3 részt tudod tartani, de nyilván ez tőled függ. További jó írást, xx Puszil: K

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem a kommenteddel hivatalosan is bekerültél a 'lelkes tagok' közé. Örülök, hogy tetszik az írásom, kíváncsi lennék a tiédre is ( már ha van blogod ), hogy tényleg hasonlít-e az enyémre. És jól gondolod, ebben a kezdődő 'kapcsolatban' sem lesz minden zökkenőmentes. Sőt! Hidd el, a 100. rész nemsokára itt lesz, talán még többet is kihozok a történetből. Liz karaktere kissé zavaros, ahogy olvashattátok az elején nagyon félénk volt, a családja társaságában is más volt a viselkedése, ahogy most is az. Kezd egyre bátrabb lenni, ráadásul ez a Mario és Kellan házában töltött pár nap is meghozta az eredményét, mivel ott kedve szerint viselkedhetett következmények nélkül. Ahogy írtam, nekik szinte testvéri kapcsolatuk lett, amiben ugye mindig benne van, hogy csipkelődnek vagy hasonlók, ezért is bátrabb Lizzie, mivel nehéz visszaszoknia.
      Iskolaidőben valószínűleg marad a péntek-szombat-vasárnap rész, mivel hét közben tanulnom kell :)
      Puszil: Doth Lee

      Törlés
  8. Végre végre végre végre végre végre végre végre vége végre bevallották egymásnak. Jesszusom annyira imádom ahogyan írsz valami fenomenális iszonyatosan szeretem a blogod ♡♡♡ Rengeteg blogot olvastam már ami Harryről szól, de te benne vagy egyértelműen a top 3 ban ♡♡♡ és nagyon boldog vagyok h rád találtam mert valami fantasztikusan tudsz írni egyszerűen IMÁDLAK ♡♡♡ Alig várom h fent legyen a kövi rész ♡♡♡
    Ui.: bocsi ha rövidre sikerült a komim

    Xoxo ~Zs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, köszönöm szépen :) Örülök, hogy tetszik a blogom, megtisztelés, hogy benne vagyok a top 3-ban!
      Nem sikerült rövidre a komi. A tartalma egyenesen egy napos boldogság receptje :P
      Doth Lee Xx

      Törlés
  9. OMG! :O Ez egyszerűen fantasztikus! Annyira vártam már mikor fakad ki Lizzie :D Imádom, imádom, imádoooom! ^-^
    Xx Adri ^-^

    VálaszTörlés
  10. ASZTA! *-*ez egyszeruen fantasztikus lett imadom!!*-* alig varom a kovi reszt siess!! *-* :*

    VálaszTörlés
  11. Fantasztikus rész! Imádom! Várom a kövit! :') :') ♥♥♥

    VálaszTörlés
  12. áááááááh *---* nagyon jóóó :33

    VálaszTörlés