-->

2014. augusztus 7., csütörtök

34. Rész

A hangja komoly volt, semmi játékosság nem csengett benne. Feszengve ültem le a fotelba és próbáltam helyrehozni rendezetlen légzésem. 
Niall a kanapéra ült, ott még volt egy hely a fiúk mellett. Mindannyian fenyegetően néztek rám, ezért lehajtottam a fejem.
Pár percig csak néma csendben ültünk, de aztán Harry megszólalt.
- Beszélgettünk kicsit az engedetlenségedről - nagyot sóhajtott. - és arra jutottunk, hogy bevezetünk még pár szabályt.
A francba.
- Nézz ránk, ha hozzád beszélünk! - szólt rám dühösen Zayn.
Egyből felkaptam a fejemet és könnyes szemekkel figyeltem a fiúkat.
 - Az elhurcolásodkor felállított szabályok megmaradnak - folytatta Harry.
Az első: nem próbálsz megszökni.
A második: ha kérünk valamit azt azonnal megteszed.
A harmadik: nem tehetsz magadba kárt semmilyen módon.
Bólintottam.
- Viszont ezt még bővítjük. Negyedik szabály: nem szólhatsz vissza. Ötödik: A banda tagjaival semmiféle verekedést nem kezdeményezhetsz, vagy folytathatsz.
- A hatodik - folytatta Niall Harry monológját. - Nincs érzelmi zsarolás.
Szívesen a fejéhez vágtam volna, hogy ezt pont ő mondja. De hát az a hülye negyedik szabály...
- A hetedik - szólt Zayn. - Nincs sírás. A nyolcadik: nem beszélhetsz a bandán kívül senki mással. 
- A kilencedik - mondta Liam. - Nem ellenkezhetsz . És az utolsó - ekkor Harryre pillantott és megforgatta a szemeit. - Nem lehetsz a tagokkal semmilyen nemi viszonyban.
- Kivéve velem - vágott közbe Harry.
Megáll az eszem. Ez most komoly?
- Világos? - kérdezte Louis.
- Igen.
- De ha bármelyiket is megszeged - folytatta. - annak fájdalmas büntetés lesz a vége.
Egy hatalmasat nyeltem, és előre letöröltem a kitörni készülő könnyeimet.
- A mai akciód miatt pedig nem jössz velünk a szilveszteri partira, hanem velem maradsz itt - tájékoztatott Harry, amitől még rosszabb kedvem lett, már ha ez lehetséges.


***


Délután 4-kor végre megkaptam a mai első ételemet. Azt mondták nem fognak éheztetni, de ez a mutatványuk eléggé úgy nézett ki, mint azt akarnák. Hogy lehet elfelejteni enni? Vagy valakit megetetni? Szánalmas. Ráadásul, ha már úgy döntöttek, hogy csak úgy kedvük szerint fogva tartanak, akkor gondolhatnának olyanra, hogy napi háromszori étkezés. Vagy valami hasonló.
Mindegy, most nagyobb gondom is van.
 Ugyanis ma és holnap egész végig egyedül leszek Harryvel a palotában. Most éppen a szobájában, az ágyon ülünk és meredünk a semmibe. 
Aztán egy unalmas pillanatban Harry felpattant az ágyról a földre támaszkodott és fekvőtámaszozni kezdett. 
- Te meg mit csinálsz?  -  kérdeztem idétlenül. 
- Nem látod? 
- Miért csinálod? 
- Az idő pénz - nézett fel rám. - főleg a mi esetünkben. 
- Ezt meg hogy érted?
- Minden egyes percért, óráért és napért pénzt kapunk az uralkodásunk alatt. 
- Azért kaptok pénzt, mert ti vagytok London vezérei? - értetlenkedtem.
Még mindig folytatva tökéletes fekvőtámaszait bólintott egyet. 
- M-mennyit? - kíváncsiskodtam. 
- Nem illik ilyet kérdezni Liz - korholt le. 
- Szerintem pont te ne beszélj az illedelmességről. 
- Ejnye-ejnye Lizzie - kelt fel a földről és magasodott fölém. - nem figyeltél mikor a negyedik szabályt mondtuk el neked? Nincs visszaszólás. 
Francba. 
- S-sajnálom - motyogtam lehajtott fejjel. 
- Szerencséd van - ült le mellém. - Hogy ma már az összes ötletemet kimerítettem rajtad.
Hát szerintem nem volt szerencsém.
- De nyugi - simította meg a hátam. - használom majd a fantáziám, hogy a ma estéd és a holnapod se legyen unalmas.
- Juhé - mondtam teljesen érzelem mentes hangon.

- Azt hiszem, van egy ötletem, mitől lehet jobb kedved - vigyorgott rám, majd fejével az enyémhez közelített.
Elegem volt már a perverz játékaiból.
Gondolom a szám volt a cél, viszont csak az arcomra tudott adni egy csókot, mivel mikor már nagyon közel volt hozzám, hirtelen elfordultam.
- De úgy nem fog menni, ha te még csak nem is próbálkozol - biggyesztette le az ajkait. - Szóval kezdetnek ez elég lesz: csókolj meg.
- Úgy érzem, ez most csak a te örömödre szolgál.
- Jaj Liz, tudom, hogy élvezed, mikor csókolózunk. Ne hazudj ma...
Végül megcsókoltam. De csak azért, hogy végre befogja a száját.  A maximumot akartam kihozni magamból, hogy ne csak a csókunk közben, hanem utána is csendben maradjon. A nyelvemet úgy, ahogy ő szokta erősen átdöftem ajkain. Belemosolygott a csókunkba, majd azt nem megszakítva elém állt és az ágyra kezdett támaszkodni.
Kezdett, de én nem hagytam, hanem hátrébb húzódtam, aztán ellöktem magamtól.
- Azt mondtad van egy ötleted, mitől lehetne jobb kedvem - töröltem meg a számat.
Erőltetett nevetése mellett megvakarta a tarkóját, majd határozott léptekkel kiviharzott a szobából.

Valószínűleg megsértődött. De nem érdekel. Nem vagyok holmi tárgy, amin kiélheti az igényeit. Nekem is vannak érzéseim, amit valljuk be az elmúlt időben teljesen leszartak.
 Sőt, Zayn még ügyelt is rá, hogy mindig rosszul érezzem magam.  Na meg, ha Zaynnél tartunk, akkor arról is be kell számolnom, hogy Harry elvette a pisztolyomat, azzal az indokkal, hogy még szeretné egy ideig megtartani az öt tagú bandáját.  Nem mintha céloztam volna rá, hogy ki akarom nyírni. De valószínűleg a vak is látja, hogy izzik köztünk a levegő. Nem jó értelemben.


***


Mindjárt éjfél van és még mindig Harry szobájában ülünk. Vagyis nem nevezném az ülésnek, amit csinálunk, ugyanis túl vagyunk egy fél üveg vodkán, amit együtt ittunk meg. Most éppen pihenünk, ami annyit takar, hogy Harry az ágyon fekszik, felhúzott lábakkal, én pedig ugyan így, hasán a fejemmel.
Bámulunk ki a fejünkből, néha pedig beszélgetünk, leginkább olyan dolgokról, amikre józanul még csak gondolni sem mernék.
- Rád feküdhetek? - néztem Harryre boci szemekkel. - Kemény a hasad.
Meg sem vártam a válaszát, nagy nehezen felültem, majd felé támaszkodtam, de a kezem kissé megingott, így telibe ráestem.
- Tetszik ez a póz - nevetett idiótán miközben csuklott egyet.
- A fejed konkrétan a melleim közé szorultak - nevettem fel én is. - hogy ne tetszene?
Az nem kifejezés, hogy be voltam rúgva.
Harry elkezdett a pólójával babrálni, míg végül sikeresen levette magáról, bár fogalmam sincs miért, mivel ebben a szobában sokkal hidegebb van, mint máshol.
- Most te jössz - kacsintott rám, de közben böfögött is egyet, mire kuncognom kellett.
- Mikor döntötted el ezt magadban, hogy most vetkőzni fogunk?
- Jól van - csúszott feljebb az ágyban, így én a csípőjén ültem. - Játszunk. Ha teljesíted azt a feladatot, amit kérek, akkor én vetkőzök, viszont ha nem tudod, akkor te.
Vigyorogva bólintottam, bár nem tudom miért, ugyanis már a fejem mozgatása is nagy erőfeszítésbe került.
- Állj meg egy helyben egy percig.
- Jó - mondtam magabiztosan, majd kimásztam az ágyból, de ahogy felálltam volna összecsuklott a lábam és a földön végeztem. - Áú!
- Vetkőzz!
Szenvedve levettem az egyik zoknimat, majd nem tudom miért, de vigyorogva visszamásztam az ágyba.
- Egy percig maradj csendbe!
- Okkk.
Magamba számoltam a másodperceket. Talán már csak pár másodperc hiányzott, mikor csuklott egyet, és tágra nyílt szemekkel megszólalt.
- Hey Liz! Miért vagy ilyen csendben?
- Vetkőzz!
- Ennyire megvadultál, kiscica? - nézett rám féloldalas mosolyával.
- Te mondtad, hogy aki nem tudja megcsinálni a feladatot az vetkőzik!
- Én? - nézett rám meglepődve. - Dehogy mondtam.
- Aj! Utállak Harry. Miért csinálod ezt?! - hisztiztem.
- Bla, bla, bla, ja, persze, utálsz - ingatta a fejét. - Biztosan azért csókoltál az előbb olyan szenvedélyesen.
- Én nem!
- Nem baj Liz, nem szégyen - legyintett.
- Mégis mi?
- Hogy szeretsz.
- És miért is nem? - értetlenkedtem.
- Mert én is szeretlek.



Sziasztok :D
Remélem tetszett ez a rész. Nem fűznék most hozzá túl sokat, mivel elég eseménydús napom volt és szinte már elalszok a gép előtt.
Köszönöm a díjakat, amiket most már tényleg fel fogok rakni! :) Már 55 rendszeres olvasóval büszkélkedhetek, amit nagyon köszönök nektek. Imádlak titeket.
Ha tetszett a rész, iratkozzatok fel, pipálgassatok, írjátok le a véleményeteket!
Csók: 1DGirl

18 megjegyzés:

  1. Waaa :3 borzalmasan Perfie ez a rész is mint a többi :33
    Roberta xx

    VálaszTörlés
  2. Huu csak harryvel ez kicsit durva xD
    Remélem azért majd liam még próbálkozik :D
    Hamar kövit !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akarom lelőni a poént, de annyit elmondhatok, hogy lesznek itt még bonyodalmak a szerelem terén :P

      Törlés
  3. Imádom!*-* Ez a kedvenc blogom :33
    Hamar köviit ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Nagyon kedves vagy ♥

      Törlés
  4. Imádom.. mond hogy gyorsan hozod a kövit...... már most könnybe làbad a szemem ha arra gondolok hogy egyszer vége lesz.. de remélem nem mostanában. Ugye nem? Nagyon ügyesen írsz! Csak így tovább...
    ~egy rajongód~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, ahogy tudom, hozom a részeket. A vége miatt pedig ne izgulj, még sokáig nem tervezem abbahagyni a blogot :) Köszönöm szépen a biztatást!

      Törlés
  5. IMÁDOM!! Ez az első szó amit el tudok mondani róla! Remélem még sokáig fogod írni a blogod és lesz vali ,,nyílvánosabb,, is Harry és Liz között!Tudom hogy mindenki ezzel zargat de azért én is megkérdezem hogy mikoraa hozol új részt!Sajnálom hogy eddig nem nagyon komiztam, de nem mindig volt időm de feliratkoztam!
    Puszi_Móni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Emiatt nem kell aggódnod, még hosszú ideig olvashatod ezt a blogot. Rész ma, vagy holnap estére várható! Köszönöm a feliratkozást és a kommentet is.
      Puszi: Doth Lee

      Törlés
  6. Drága Doth Lee!
    Nahát, ismételten nem okoztál csalódást a résszel! Nagyon tetszenek a szabályok, amelyeket a fiúk újonnan állítottak fel Liznek, s bevallom kicsit azért sajnálom a lányt :) Rettentően izgalmas fejezet volt, és hát ilyen befejezéssel lezárni... utálom a függővégeket:D Imádom Harrynek ezt a pimaszságát, meg ahogyan játszadozik Lizzel.:P
    Izgatottan várom a folytatást!

    <333
    Cher Brooks

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Cher Brooks!
      Örülök, hogy tetszenek a szabályok, próbáltam nem sablonos dolgokat írni :) A végét pedig mindig próbálom úgy megcsinálni, hogy epedezve várjátok a következő részt :P

      ♥♥♥
      Doth Lee

      Törlés
  7. Uram Istenem! *o* Nincs olyan smiley/emoji ami most kifejezi, hogy mit érzek! Egyszerűen tökéletes és annyira izgi és nem volt szép, hogy itt hagytad abba! :( Mindenre számítottam ebben a részben csak arra nem, hogy +7 új szabály lesz (de bevallom sejtettem, hogy ez az érzelmi zsarolás benne lesz valamilyen formában), és, hogy Harry kivételesen nem egyből letámadta Liz-t, hanem jól leitatta (ezen nagyon nevettem). Fantasztikus rész egy fantasztikus írótól!
    Csak így tovább csajszi! :)) <3 xx
    Millió puszi: Mesi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)
      Próbáltam valami új dolgot belevinni a részbe, amitől még az embereknek jó kedve lehet, így született a leitatás, köszönöm a pozitív visszajelzést. Na meg ezt nem írtam le, de sejteni lehetett, hogy Lizzie még nem ivott, hiszen még csak 17 éves. Ezért hamar be rúgott, amit a viselkedéséből is le lehetett szűrni, mivel nagyon közvetlen volt Harryvel. :)
      Örülök, hogy tetszett :)
      Millió puszi: 1DGirl ♥

      Törlés
  8. Eszméletlen! <3<3 új részt!! Egyszerűen te született írónő vagy. :)))))) Csodálatos.! <3 *-*Legnagyobb rajóngója vagyok a blogodnak,te tényleg nagyon imádom*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, hogy ilyeneket írsz ! :) Örülök, hogy ennyire rajongsz a blogomért ♥

      Törlés
  9. Ma kezdtem el olvasni a blogot, de annyira magával ragadott a történet, hogy ki is olvastam az eddig megírt részeket. Folytatááást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, gyorsan kiolvastad:) Ma este lesz rész !

      Törlés