-->

2014. július 9., szerda

29. Rész

2013. December 30. Hétfő


- Bevittük a szobákba a csomagokat, most már te is gyere Lizzie - szólt rám Niall, miközben a kocsiban ültem. Semmi kedvem nem volt felállni. A repülőút most sokkal rövidebb volt, talán 3 óra alatt visszaértünk Londonba. Bár nem különösebben foglalkoztam vele, ugyanis az egészet végigaludtam. 
- Beviszel? - kérleltem. - Légyszíves.
- Ha jól tudom már látsz rendesen - fürkészte a szemeimet.
Igaza volt. Mikor leszálltunk a repülőről, akkor jött vissza teljesen a látásom. 

De ő ezt vajon honnan tudta?
- Kérlek - néztem rá boci szemekkel.
- Egye fene - sóhajtott, majd menyasszony stílusban kiemelt az autóból és bevitt a palotába.
Ez így elég nyálasan hangozhatott, de igazából semmi ilyesmi nem volt benne. Ugyanabba a lekoszlott, régi szobába vitt Niall, és ugyanúgy rosszul éreztem magam, amiért be vagyok zárva.

- Mivel hétfőn Liammel vagy beosztva, ezért nemsokára lejön érted, hogy tudjatok tanulni - tájékoztatott Niall. - Addig is jó étvágyat.
Ezzel kivett a zsebeiből két becsomagolt szendvicset, egy almást és egy fél literes (!) vizet. Hogy férhet ennyi cucc a zsebébe? Te jó ég.
- Ühm köszi Niall. - mosolyogtam rá. Elkezdtem kibontani a szendvicset, majd egy jókora adagot haraptam belőle. - Niall?
- Hm? - fordult vissza az ajtótól.
- Itt maradsz, amíg Liam ide nem ér? - kérdeztem elpirulva. - Tudod elég nyomasztó itt egyedül.
Mosolyogva bólintott, és a mellettem lévő fotelba ült.
Igazából nem beszélgettünk. Én csak ettem, Niall pedig nézte. Azért mégis jobb volt, mintha egyedül kellett volna ott maradnom.

- Hey Liz - nyitott be az ajtón Liam. - ...Niall?
- Megyek haver - ütött a vállába az előbb említett, majd kiment a szobámból.
- Mit fogunk csinálni? - néztem rá, miközben lenyeltem az utolsó falatot.
- Te fogsz edzeni. Öltözz át valami kényelmes ruhába. Két percet kapsz.
Már előre láttam, hogy ez borzalmas lesz. Rosszkedvűen léptem a szekrényhez és halásztam ki pár ruhát és egy cipőt. A hajamat szoros copfba fogtam.
- Kész vagyok.
- Vettem észre - mért végig. A suliban soha sem néztek fiúk, vagy legalábbis tudtommal nem. Nem érdekeltek, - ez nem azt jelenti, hogy a lányokat szeretem - de ha valamelyik úgy legeltette volna rajtam a szemét, mint ahogy most Liam, biztosan pofán vágtam volna.
Szemöldökömet ráncolva ráztam meg a fejemet és az ajtó felé indultam.
 - Felmész a lépcső tetejéig, aztán vissza. Ugyanezt megcsinálod ötször, és megyünk tovább. - az órájára nézett Liam. - Van rá 5 perced.

Gyorsan kezdtem el lábammal a lépcsőkön lépegetni. Talán ez volt az a dolog, amit a legjobban utáltam. Mindig féltem, hogy leesek, legurulok, orra esek vagy hasonlók.
A harmadik körnél már csöpögött rólam az izzadság, a lábaim pedig olyannyira kifáradtak, hogy remegtek.

- Kész vagyok - dobtam le magam a második lépcsőfokra. A fejemet a lábaim közé hajtottam és szaporán vettem a levegőt.
- Így még rosszabb lesz - szólt rám. - Állj fel, nyújtózkodj ki és úgy fújd ki a levegőt.
Nagy nehezen felnyomtam karjaimmal magam, majd lelépegettem a lépcsőről és próbáltam valami hasonlót csinálni, mint amit az előbb Liam kért.
- Remek - csapta össze a tenyerét. - Most pedig irány az edzőterem.
Sóhajtva kezdtem el megint lépegetni a lépcsőkön. Liam mögöttem jött és ha kicsit lemaradtam, mindig rám szólt, hogy kapkodjam magam.

- Volt már a kezedben súlyzó? - kérdezte, miközben elém rakta az említett tárgyat.
- Ühm.. egyszer.
- Remek. Akkor vedd fel, rakd a nyakadba és csinálj tíz guggolást.
Alulról megfogtam a súlyzót, majd szépen lassan felemeltem. De addig sajnos a harmadik próbálkozás után sem jutottam el, hogy a nyakamba tudjam venni.
- Ez túl nehéz - lihegtem. 7
- Jaj ne nyávogj már - ráncolta a homlokát. - Akkor súlyzó nélkül száz guggolás. Rajta.
Uhh. Lehet a súlyzós változat jobb lett volna.
Mindegy, a a guggolás nem jelentett olyan nagy problémát.
Talán a felénél jártam, amikor a lábaim remegni kezdtek és megint patakokban folyt rólam a víz.
- Gyerünk, gyerünk - tapsikolt Liam. - Még van 40 guggolás.

***

- Használhatod - mutatott a fürdő felé Liam. Milyen nagylelkű, hogy egy szadista edzés után felajánlja ezt. Ha nem fürdenék talán még akkor is azt hinném, hogy tiszta vagyok, ugyanis az izzadság szinte csöpögött rólam. 
Elindultam a fürdőszoba felé, az ajtót pedig becsuktam magam után. Gyorsan kikötöttem a cipőmet, levettem a felsőmet, majd a nadrág kötőjével kezdtem babrálni. 
- Nem gond ha csatlakozok? - nyitott be Liam.
- De! - ordítottam, miközben elfordultam, hogy ne lásson. 
- Liz, nem tanított meg Niall, hogy nem szabad visszabeszélni?- egyre jobban közeledett felém. - Se baj, én is megtaníthatlak. 
- Kérlek had fürödjek egyedül - néztem rá boci szemekkel. 
- Tudod még mindig nem engedhetem, a karácsonyi incidens miatt. 
A kád széléhez sétált, és ráült. Én bosszúsan vetkőztem tovább, próbáltam magam takarni, hogy minél kevesebbet lásson belőlem. 
- Már legalább kétszer láttalak meztelenül - tájékoztatott. - Nem kell takargatni magad. 
- Hát akkor harmadszorra nem fogsz - mérgelődtem. 
A hajamat a fejem tetejére kötöttem egy kontyba, hogy ne legyen vizes, majd egy tiszta törülközőt vettem ki a szekrényből. 
- Te meg mit művelsz? - sipítottam. - Told ki a segged a kádból, most én fürdök. 
Hogy lehet ennyire bunkó, hogy miközben én vetkőzök, ő gyorsan lekapja a ruháit és beül a kádba? Nem hiszem el. 
- Van elég hely kettőnknek is - kacsintott. Mérgesen megráztam a fejem. - Gyere be Liz, vagy én megyek ki érted.
Teljesen vörös fejjel léptem be a kádba, majd gyorsan levettem magamról a törülközőt és a vízbe merültem.
Liam mellkasát a hátamnak nyomta, kezét pedig a csípőmön tartotta.
- Mond, hogy van rajtad valami - suttogtam idegesen.
- Nincs. De ha ilyen gonosz vagy, akkor nemsokára te leszel rajtam.
Ez teljesen megőrült.
- Azt mondtad, hogy csak fürdünk - fordultam hátra, hogy a szemébe nézhessek.
- Tudod szerintem te is élveznéd, ha nem csak fürdenénk. - húzta végig jobb kezét a nőiességemen. A hirtelen érzésbe beleremegtem. Nem volt benne semmi erőszak, ezért tetszett. De próbáltam ezt nem a tudtára hozni.
Újra végigsimított rajtam, másik kezével erősen fogta  a csípőm és még közelebb húzott magához.
- Hagyd abba - nyöszörögtem, majd elvettem onnan a kezét.
- Maradj csöndben és élvezd - csókolta meg a nyakam.
Keze újra visszatalált a lábam közé, finoman simogatta testem legérzékenyebb pontját. Ajkai a kulcscsontomat kényeztették, miközben ágyékát egyre jobban nyomta a fenekemhez.
Felnyögtem, mikor megéreztem hátsómnál a kemény domborulatot.
Jobb kezén az ujjai a csiklómat masszírozták, míg a bal keze a bejáratomhoz merészkedett, majd mutatóujját lassan felhelyezte.
- Li-Liam - nyögtem fejemet vállára hajtva.
- Igen Liz? - zihálta a fülembe.
Az agyam minden egyes másodpercben azt vetítette elém, hogy ez nem helyes, könyörögjek, hogy hagyja abba. Viszont a testem mást akart. A csípőm önkéntelenül feljebb emelkedett, még többért könyörögve, a számból pedig egyre hangosabb nyögések távoztak.
Ujjához még egy csatlakozott, így már kettővel kényeztetett. Ütemesen mozogtak bennem, be és ki pumpálta, majd körözött egyet.
A víznek hála semmiféle fájdalmat nem éreztem, de valószínű, ezt Liamnek is köszönhettem. A fiúkkal szerzett szexuális élményeim többsége nem volt valami kellemes, sőt, egyenesen borzalmas volt. Egyedül Liam volt az, aki a makacsságom ellenére is úgy bánt velem, mintha egy törékeny porcelán lennék.
- Csókolj meg - válaszoltam kérdésére.
Maga felé fordított, így az ölébe ültem, de az ujjait még mindig bennem tartotta.
- Biztos vagy benne? - húzta fel a szemöldökét zihálva.
Úgy csinált, mintha azt kértem volna, hogy vegye el a nemlétező szüzességem. De talán helye is volt a kételyeinek. Ugyanis mindketten tudtuk, ha megcsókol valami elkezdődik és az nem a barátság extrákkal lesz. Vagy talán mégis? Egyáltalán létezik barátság elhurcolt és elhurcoló között?
A következmények ellenére is egy aprót bólintottam, mire ajkait keményen az enyémre tapasztotta. Óvatosan haraptam alsó ajkába, mire egy férfias nyögés jött a torka mélyéről. Incselkedve húzta végig nyelvét az én számon, majd ugyanazt a választ kapta, amit én az előbb. Az ajkaimat lassan szétnyitottam, nyelve pedig szinte észre vehetetlenül kelt felfedező túrára a számban. Úgy mozgott a szánk és a nyelvünk, mintha egymásnak teremtettek volna minket. Teljesen összeillettek testrészeink.
- Liam - nyögtem.
Közel voltam már, és ezzel ő is tisztában volt. Ujjaihoz még egyet hozzáadott, másik kezével pedig a mellemet masszírozta. Talán ez volt az, ami betette nálam a kiskaput. Egy hangos nyögéssel élveztem Liam ujjai köré.
Kihúzta azokat belőlem, majd kezeit a hajamba vezette és szenvedélyesen megcsókolt.
Kissé féltem, hogy majd ő is viszonzásra vár. Vagyis sokkal inkább arra, hogy nem viszonozom az előbbi gesztusát, akkor később mikor már talán megkedvelem a szememre hányja.
Úgyhogy kissé félve és erősen remegve nyúltam le kettőnk közé, majd simítottam végig ágyékán.
Végig az arcát néztem, de ahogy egyre lejjebb haladtam összeszaladt a szemöldöke. Elvette a kezét onnan.
- Csak szeretném visz...
- Nem azért tettem - szólt közbe, majd egy puszit nyomott a kezemre.
Megkönnyebbülve mosolyogtam rá. Kedvesen megcsókolt, ezután pedig kezébe vette a tusfürdőt és megtisztított. A kezei nem kalandoztak el, semmilyen fájdalmas vagy erőszakos érintést sem tett felém.
Ezért volt talán az, hogy most az egyszer egyáltalán nem bántam azt meg, amit az előbb tettünk. Tudtam valahol, hogy talán ezért még mindketten kapunk, de nem érdekelt.

Miután mindketten megfürödtünk, Liam egy törülközőt terített körém, majd maga köré. Gyorsan megszabadítottam magam a vízcseppektől és a ruháimért nyúltam. De sajnos azok úgy néztek ki, mintha velem együtt fürödtek volna. Izzadságtól és víztől ázott volt mindenem, talán csak a nadrágomat lehetett az elviselhető kategóriába sorolni.
- Adok ruhát - simította meg a hátamat Liam, majd kiment a fürdőből.
Nemsokára egy fekete boxerban tért vissza, kezében egy szürke pólót és egy fekete alsónadrágot tartott.
A kezembe nyomta a ruhadarabokat, én pedig gyorsan belebújtam azokba. A póló majdnem combközépig ért, a 'rövid ujjai' pedig a könyökömig lógtak.
- Köszi - mondtam, majd egy puszit nyomtam a szájára.
- Jól áll - kacsintott.
Pirulva sütöttem le a szemem és mentem ki a fürdőből. Mosolyogva figyeltem, ahogy utánam jön kezét a csípőmre teszi és közelebb húz magához.


Sziasztok :D
Először is szeretnék bocsánatot kérni a csúszásért. Eléggé be voltam táblázva, na meg az ihlet sem jött igazán. Szerintem legalább háromszor kezdtem el újra megírni ezt a részt. Végül is, azt hiszem egy olvasható kis dolgot hoztam össze :D
Ha tetszett iratkozzatok fel, pipálgassatok, írjátok le a véleményeteket. Ha pedig kérdésetek van nyugodtan írjatok.
Remélem tetszett a rész, nemsokára hozom a következőt, konkrét dátumot még nem tudok mondani.
Puszi: 1DGirl

22 megjegyzés:

  1. Hogy ez milyen édes volt. Imádtam*0* Izgatottan várom a folytatást! :) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :D Nemsokára hozom a folytatást :) Xx

      Törlés
  2. Ez is nagyon jó lett... erre màst nem lehet mondani:TÖKÉLETES♡
    imádom :)

    VálaszTörlés
  3. Imádtam ^^ Gyorsan kövit <3

    VálaszTörlés
  4. Hopp megegy varatlan fordulat :) na en erre vegkepp nem szamitottam, de ez a resz is csodalatos lett :D az igazat megvallva en Harry-nek drukkolok.. igaz h megbuntte Lizzie-t, de valahogy nekem Harry szimpatikusabb :)) mar nagyon varom a kovetkezo reszt,reszeket:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! Ehhez a drukkolás dologhoz most nem írok semmit, mert akkor lelőném a poént :D Ahogy tudom, hozom a következő részeket :)

      Törlés
    2. Harry mint ahogy írtam, már.

      Törlés
  5. Imádom a blogodat :) Nagyon jó csak így tovább ;) már várom a következő részt <3 Xx

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszett!Akkora tehetség vagy, hogy az hihetetlen.Örülök, hogy ezt megmutatod mindenkinek.Ritka ilyen tehetségekkel "találkozni".Így tovább és a közeljövőben is számits a kommenteimre.Hajrá :D ♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Nagyon aranyos vagy, hogy ilyen szépeket írsz. Az ilyen kommentek mindig feldobják a napom♥

      Törlés
  8. Elképesztöen hihetetlen vagy! <3 Imádom a blogodat imádlak téged! <3 és nagyon,de nagyon várom a kövit! :))) puszi. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :D Én is imádlak ♥ Sietek a következővel! Puszi ♥

      Törlés
  9. Imádom :3 Gyorsan kövit :) Olyan aranyos li a maga módján ..:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Valószínűleg Liam ilyen is fog maradni :P

      Törlés
  10. Per-fect, mint mindig!!! ;) Varom a kovi reszt!!! :))))

    VálaszTörlés
  11. Nagyon jól írsz!!!! Mikor jön a kövi? :)))))))))

    VálaszTörlés
  12. Haryyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyt akarom!

    VálaszTörlés