-->

2014. június 19., csütörtök

19. rész

 - Harry - szóltam halkan.
- Hm?
- Rendelhetünk valami kaját? Éhes vagyok.
- Bármit megteszek érted, ami segít abban, hogy ne légy anorexiás - válaszolt szárazon.
- Befejeznéd ezt? - húztam fel a szemöldököm mérgesen. - Nem vagyok anorexiás.
- Lehet, hogy nem vagy, de úgy nézel ki. - cukkolt.
- Utállak.
- Én is. - tudom, hogy nem gondolja komolyan, a hangjában hallottam, ahogy mosolyog.
- Baszd meg - emeltem fel a hangom.
- Ha ezt akarod - rántja meg a vállát lazán, majd fölém támaszkodik, bal kezével pedig összefogja kezeimet, és a fejem fölé emeli azokat. - Megtanítom a szavak jelentését Lizzie. Megtanítom, ha rajtam használod őket.
Nem viccelt. Az arca egyre komolyabb lett, szemét az enyémbe fúrta.
 - Sajnálom - sziszegtem, próbáltam kiszabadítani a kezeimet.
- Én próbálom visszafogni magam - mondja idegesen. - Próbálok nem arra gondolni, hogy szarrá keféllek. Te meg provokálsz. Meg kell hogy tanítsam a szavak jelentését Liz, de eddig a saját érdekedben fogtam vissza magam.
Nyüszítettem, ahogy a kezei egyre jobban szorították az enyémeket.
- Ha még egyszer ilyen tartalmú szót ejtesz ki a szádon, isten bizony megmutatom a jelentését.
Elengedte a kezeimet, mire megkönnyebbülve felsóhajtottam, azonban mikor megláttam a piros foltokat a kezemen, ideges lettem. Biztos voltam benne, hogy ott marad a nyoma.
- Harry - szóltam halkan.
- Hm?
- Szerintem kezeltesd magad.
- Parancsolsz? - szaladtak össze a szemöldökei.
- Rohadtul - figyeltem, hogy ne mondjak olyan tartalmú szavakat - elegem van a hangulat ingadozásaidból. Egyik percben kedves vagy, a másikban pedig fenyegetsz és ordibálsz. Szerinted ez normális? - húztam fel a szemöldököm a szemébe nézve. - Mert szerintem nem.

Felállt az ágyról, felhúzta a cipőjét megigazította a ruháit és szó nélkül kiment az ajtón, becsapva maga után azt.
Ha így viselkedik ne várja, hogy majd kedves leszek vele. Akkor sem, ha szeret.  Bár ha így van elég érdekesen mutatja ki. Mindegy.

Mivel éhes voltam, és Harry 10 perc múlva sem jött vissza, ezért kezembe fogtam a telefont és rendeltem magamnak egy cézár salátát, hús nélkül.
 Nem tudtam túl sok mindent csinálni, úgyhogy bekapcsoltam a tévét, és a csatornákat kapcsolgattam. Most kéne jönnie annak a résznek, hogy bemondják a híradóban, hogy a One Direction távozott az országból, tehát egy hétig nyugodtan élhetnek az emberek.
De nem volt ilyen sehol, szóval az MTV műsorait néztem.

Elkezdődött egy top 50-es lista, közben megérkezett a salátám, így a kényelmes ágyban ülve cézár salátát eszegetve és tévét nézve azt hiszem elég jó sorsom volt.
Amíg egyedül voltam.


Harry szó nélkül rontott be az ajtón, és elvette a salátám majd elém ült.

- Még ettem volna - motyogtam.
- Sajnálom - nézett a szemembe. Te jó ég! Most tényleg azt mondta, hogy sajnálom?
- Mindegy, majd rendelek másikat - legyintettem.
- Nem a salátádról beszéltem Liz.
- Hát? - értetlenkedtem.
- Muszáj kimondanom?
- Igen Harry, muszáj.
- Olyan makacs vagy - mérgelődött az orra alatt. - Sajnálom, hogy ordibáltam veled. És az út folyamán történt félreértésekért is bocsánatot szeretnék kérni.
- Miért vagy velem ilyen ? - tettem fel ma már másodszorra ezt a kérdést.
- Ha velünk maradsz, akkor nem civakodhatunk minden nap. - nevetve megrázta a fejét, majd beletúrt a hajába. - Tudod kihozod belőlünk a legrosszabbat.
 - Mit? - szaladtak össze a szemöldökeim. - Hogy kedvesek vagytok?!
Egy aprót bólintott.
- Most pedig csókolj meg - húzta pimasz mosolyra a száját.
- Az egészet csak ezért csináltad? - A hátam mögül kivettem a párnát. - Hogy megcsókoljalak?
Gyors nemleges fejrázásba kezdett, de én nem hittem neki. Teljes erőmből - ami sajnos nem túl sok - hozzávágtam a párnát.
Kiszedte azt a kezeim közül, majd az ágy másik felébe dobta.

- Ha te nem, majd én - rántott egyet a vállán, majd ajkait az enyémre nyomta.
 Mozgatni kezdte azokat, de én álltam a sarat, mozdulatlanul ültem előtte, és összeszorítva tartottam a számat.

- Gyerünk Liz, csókolj vissza - biztatott csábító hangján. - Tudom, hogy akarod.

Kezei a csípőmre tévedtek, majd egy aprót belecsípett. Nem fájt, hanem csikis volt. Nagyon csikis vagyok.
Halkan kuncogtam, minek következtében szétnyitott ajkaim közé merészkedett nyelvével. Kétségbeesetten kereste enyémet, nehéz volt megállni, hogy ne tegyek semmit.
Kezei kicsit megemeltek, végigfektetett az ágyon, így felém tudott támaszkodni. Ajkai szüntelen az enyémen voltak.
Ágyékát erősen nekem nyomta. Hangosan nyögtem a szájába, tudta, hogy ez a gyenge pontom.
Akaratom ellenére válaszoltam a csókjára, nyelvünk szenvedélyesen érintkezett. Pólómat bal kezével kezdte felgyűrni, pár másodperc múlva lekerült rólam. Erre a sorsa került a nadrágom, és az ő ruhái is.
Forró ágyéka folyamatosan súrolta az enyémet, hangos nyögésre késztetve ezzel mindkettőnket.
- Azt hiszem ezekre nincs szükségünk - utalt a fehérneműmre.
Melltartómat gyorsan kapcsolta ki, míg csipke tangámat (CSAK ilyen volt a szekrényben, amit Harryék töltöttek fel) kínzó lassúsággal húzta le.
  Ajkai az enyémen időztek el, majd érzékien haladt egyre lejjebb testemen. Egyre jobban remegtem, nyöszörögtem, mikor vészesen közel került oda.
Az első ilyen élményem nem éppen volt kellemes, sőt maga volt a borzalom. Rossz vissza gondolni rá, de mikor ilyen dolgokat csinálunk mindig az eszembe jut.
- Shh - simított végig a combomon. - Gyengéd leszek.
Ujjaival végigsimított bejáratomon, majd a csiklómat kezdte kényeztetni. Nyöszörögtem az érzés miatt. Csodálatos volt, soha sem éltem még át ehhez foghatót
Harry óvatosan  tolta fel egyik ujját, én mégis kényelmetlenül fészkelődtem. Nem fájt, de kellemes sem volt.
Ajkai az enyémre tapadtak, miközben ujja folyamatosan kényeztetett. Lassan pumpálta ki-be majd körözött egyet.
A fájdalom szépen lassan élvezetté alakult. Hátraszegett fejjel nyöszörögtem, míg Harry ujjai mozogtak bennem.
Az alhasamban különös szorítást éreztem, erőtlenül szorítottam meg a göndörke karját.
- Harry m-mindjárt - nyöszörögtem.
- Tudom Liz - suttogta - engedd el magad, biztonságban vagy.
Ahogy kérte, elengedtem magam, és egy hangos nyögéssel az ujjai köré élveztem.


- Már megint veszekedtek?! - ordított az ajtón keresztül valaki. - Ezt nem hisze...
Aztán benyitott.
Bejött, és meglátta ahogy én meztelenül fekszem, Harry pedig egy szál boxerban támaszkodik fölöttem.



Sziasztok (:
Elkészült a 19. rész. Tegnapra ígértem, tehát elnézést kérek a kis csúszásért.
Köszönöm a +4 feliratkozót, a rengeteg pipát és a véleményeket. Nagyon örülök, hogy ennyien olvassátok a blogot :D
Ha tetszett pipálgassatok, iratkozzatok fel és írjátok le a véleményeteket !
Nemsokára hozom a 20. részt.
 P.s.: Ha még nem tudnátok, van egy facebook csoportunk, kattints ide.
Nyugodtan lépjetek be, nem harapok :P

Ölel titeket: 1DGirl

6 megjegyzés:

  1. Per-fect. Mint midig. Imádom. Sosem okozol csalódást ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  2. wááá pont itt abba hagyni ?! :D gyorsan köviit :3

    VálaszTörlés
  3. Nem olyan rég találtam rá a blogra és ahogy elolvastam az összes részt nagyon tetszik. És remélem hamar lesz folytatás.

    VálaszTörlés