-->

2014. június 17., kedd

18. Rész

Egy kemény, mégis kényelmes testen ébredtem. Harryn. Alattam szuszogott, hosszú, sötét szempillái majdnem elérték az arcát. A haja kócos, nehéz volt megállni, hogy ne túrjak bele, vagy kezdjek el vele játszani. Az arca egészen ártatlan volt. Úgy nézett ki, mint egy angyal.
Tetszett.

Fejemet visszatemettem mellkasába, mutatóujjammal pici köröket kezdtem rajzolni hasára.
A fejem pont a szívén volt, így éreztem, hogy milyen gyorsan ver. Ahogy simogattam a hasát ez egyre csak fokozódott.
Ébren volt.

- Harry? - suttogtam.
- Hm?
- Ébren vagy - állapítottam meg.
- Hát eléggé úgy tűnik - szólt rekedtes hangján. Halkan kuncogtam.

- Hé Harry - nyitott be Niall. Harry szinte azonnal kimászott alólam.
- Kopogni nem tudsz? - kérdezte gorombán.
- Bocs haver, nem tudtam hogy...
- Mindegy, nem történt köztünk semmi.
Hogy mondhat ilyet?
A másik oldalamra fordultam, hogy ne lássam őt, és Niallt.
- Tehát most hívott Ringo, hogy a gépünk a távolabbi reptérre megy, szóval autóval még 3 órát kell utaznunk.
- Honnan a rákból szerzünk autót? - idegeskedett Harry.
- Ringo bérelt nekünk egy X5-ös BMW-t.
- ÓÓ - nem láttam, de tudtam, hogy mind a kettő vigyorog. - Az jó.
- Csak ennyit akartam, sziasztok. - ezzel Niall kiment, és egyedül hagyott minket.

Harry visszafeküdt mellém, és bekapcsolta a tévét. Nem fordultam vissza, nem feküdtem rá. Nem akartam semmilyen kapcsolatba kerülni vele. Ideges voltam, amiért azt mondta, hogy nem történt semmi. Megbántott.
A csatornák között kapcsolgatott, végül az MTV-nél állt meg.
Egy ismerős dal csendült fel, Harry halkan kezdte énekelni.


If you can't hear what I'm trying to say
If you can't read from the same page
Maybe I'm going deaf,
Maybe I'm going blind
Maybe I'm out of my mind

OK now he was close, tried to domesticate you
But you're an animal, baby, it's in your nature
Just let me liberate you
Hey, hey, hey
You don't need no papers
Hey, hey, hey
That man is not your maker




And that's why I'm gon' take a good girl
I know you want it
I know you want it
I know you want it
You're a good girl
Can't let it get past me
You're far from plastic
Talk about getting blasted
I hate these blurred lines
I know you want it
I know you want it
I know you want it
But you're a good girl
The way you grab me
Must wanna get nasty
Go ahead, get at me





A refrénnél mindig megbökött, mikor a good girl-t énekelte. Kezdett elegem lenni belőle.


- Hagyj már békén - szóltam rá idegesen.
- Te jó ég! - horkantott. - Mi bajod van?
- Hogy mi bajom van? Hogy mi a bajom? - ordítottam. - Az, hogy egy farok vagy.
Hirtelen a keze csattant az arcomon, mire zokogásban törtem ki.
- Szeretném visszakapni az egy órával ezelőtti Lizziet.
- Én is szeretném az egy órával ezelőtti Harryt. De az úgy látszik nem létezik - köptem.
A szemöldökét ráncolta, majd megrázta a fejét és a hajába túrt.
- Ne tégy úgy, mintha nem történt volna semmi - zokogtam. -  Mert nyilvánvalóan történt.  Tudom, hogy történt - üvöltöttem az arcába.
- Á szóval ez a gond? - nevetett keserűen. - Te komolyan azt gondoltad, hogy jelentett bármit is?
- Tudom, hogy jelentett - sírtam.
- Tényleg? - húzta fel a szemöldökét. - Honnan?
Nem mondhattam meg neki, hogy hallottam, mikor szerelmet vallott.
- Mindegy.
Elfordultam a másik oldalamra, és megpróbáltam aludni.  És sikerült is.




Mikor felébredtem, a tévé még mindig ment, és biztosan Harry is mellettem feküdt, ugyanis egy dalt dúdolgatott. A szememet nem nyitottam ki,  így biztos azt hitte, hogy még aludtam.
Egy újabb dal csendült fel. Az ének részét egy nő énekelte, Harry férfi hangja mégis gyönyörűen csengett, mikor ő is megpróbálta.


And I can't change
Even if I tried
Even if I wanted to
I can't change
Even if I try
Even if I wanted to
My love
My love
My love
She keeps me warm
She keeps me warm
She keeps me warm
She keeps me warm


Szép volt a hangja. 
Tetszett.

- Tudom, hogy történt - suttogta. Alig érezhetően hozzányomta ajkait enyémhez. Éreztem, hogy megbánja, hogy el kell vennie. Halkan zihált, miközben elhúzódott. - Megőrjítesz Liz.

Sajnáltam, hogy csak akkor viselkedik így, mikor azt hiszi nem hallom vagy látom. Persze jó ezt hallani, de még felemelőbb érzés lenne, ha a szembe mondaná.
Nem akarok panaszkodni, mert már ez is jót tesz a szívemnek, mivel lássuk be, 4 napja vagyok elhurcolva.
 Kaptam pofont, fájdalmat, kegyetlenséget. De ami a legfontosabb, hogy kaptam szeretetet.
És ez tetszett.




Halihó!
Kész van a 18. rész, remélem tetszett. Ha igen, iratkozzatok fel, pipálgassatok, írjátok le a véleményeteket.
Holnap hozom a következő részt, addig is élvezzétek a nyarat!

Grosses Bises: 1DGirl

6 megjegyzés:

  1. Szia ! Per-fect lett ez a rész is!! Mikor várható a 19.?? :)) Nagyon várom!! <3 :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszett, ahogy írtam, holnapra elvileg fent lesz:) ♥

      Törlés
  2. 3 szó
    IMÁDOM IMÁDOM ÉS IMÁDOM
    Mikor lesz kövi rész? :C

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :)
      Most kezdem el írni a következő részt, tehát olyan 3 óra múlva fent lesz.

      Törlés
  3. Gyorsan a kövit nagyon jó!!!!! :)

    VálaszTörlés