-->

2014. június 14., szombat

15.rész

2013. december 22. vasárnap


Az utóbbi két napot egyetlen szóba összetudnám tömöríteni, de mivel egy hölgynek nem lenne szabad ilyet mondania, inkább leírom pár mondatban. 

Pénteken, mikor Niall ölében pihentem nem kellet sok idő, és el is aludtam. Később arra ébredtem, hogy nem kifejezetten kedvesen beszél hozzám Zayn, hogy keljek fel, mert meghozta a vacsorámat. 
Szerencsétlenségemre aznap az ő fürdőszobáját kellett használnom, úgyhogy nagyon vigyáztam, hogy jól viselkedjek, nehogy azt tegye, mint amit péntek reggel. Miután végeztem az ágyamba feküdtem, és szinte azonnal elaludtam.

Szombaton Harry reggeli után elment a plázába, hogy felvegye az elkészült fegyvereket, de gondolom mást is csinált, mert egész nap nem jött vissza, épp hogy vacsorára befutott. Ez nekünk csak jót jelentett, összepakoltuk a cuccainkat, ugyanis vasárnap utazunk, aztán pedig szinte a nap minden órájában filmet néztünk.  Ehhez nem kellett beszélni, így elviselhetőnek mondhattam a fiúk, és a saját viselkedésemet is.

 Most hajnali 3 óra van, ugyanis a gépünk 4-kor indul. Mindenki fáradt, és olyanok vagyunk, mintha lassított felvételbe járkálnánk. Elvileg a gépen az első osztályon fogunk utazni, a fiúk legnagyobb örömére, de én ezt még mindig nem értem, hogy miért, mert még soha sem repültem.

- Hol van a bőröndöd? - kérdezte Niall.
- Lent a szobámba.
- Istenem Liz, már mindenkié itt van.  - mérgesen dörzsölgette az orrnyergét.
- Talán ha nem költöztettetek volna a föld alá, akkor fel is tudnám hozni. De így, hogy egy napot - kicsit túloztam -  kell lépcsőznöm nem  olyan egyszerű.
- Rendben igazad van, felhozom.
Ezzel el is indult a pince felé.

- Ugye tudod, hogy attól, mert Niall a bátyád még nem beszélhetsz  így vele? - húzta fel Harry a szemöldökét. - Tudod Liz, ha így fogsz viselkedni, elég rossz sorsod lesz.
- Jó, bocs. - mondtam a szememet forgatva.
- Hogy mondtad? - szerintem összeragadtak a szemöldökei.
- Sajnálom ? - kérdeztem.
- Ezt még elnézem - közel lépet hozzám, lehajtotta a fejét, és a fülembe suttogott. - De szeretném visszakapni azt a Lizt, aki tegnap lekapott a parkolóban.
Nem néztem rá, de így is tudtam, hogy vigyorog.
- N-nem kaptalak le.
- Hát nekem nagyon is úgy tűnt.
- Nem Harry, te kértél, hogy csókoljalak meg - győzködtem már a szemébe nézve.
- Semmi baj, örülök, hogy kiszerettél Liamből - cukkolt.
- Utállak Harold! - ordítottam rá.
- Kussolj már, szétszakad a fejem - emelte fel a hangját Zayn.
- Nem baj, hogy utálsz - nézett mélyen a szemembe Harry. - Majd javítunk rajta.
Rám kacsintott, és a derekamnál fogva a vállára kapott, majd kivitt a palotából.

- Megtennéd, hogy nem cipelsz mindig, mint valami fogyatékost? - csaptam meg erősen a hátát.
- Liz, ha még egyszer megütsz, akkor én is ilyen erővel foglak megütni, csak máshol. - komoly hangon beszélt, így inkább abbahagytam.

***

- Mutassák a jegyüket kérem. - lépett oda hozzánk egy légi utaskísérő hölgy. 
A repülőre éppen most szálltunk fel, túl vagyunk fél óra unalmas autóúton, és ugyanennyi unalmas becsekkoláson.  
- Rendben. - mondta a hölgy, a névtáblája szerint Emily. -  A jegyek első osztályra szólnak, ami a repülő elejében van, ezentúl 5 kabin áll rendelkezésükre. Ezeket a jegyen látható számokkal tudják megkeresni. - mosolygott. - Jó utazást.
- Majd vigyázok Lizzie-re - szólt egyből Niall.
- Pihenj csak Niall, elbírok én vele - "kedveskedett" Harry.
Megfogta a kezem, és elhúzott, elindultunk megkeresni a kabinunkat. 
A jegyünkön a 69-es szám állt, így azt a kabint kerestük. Az első osztály közepén kaptunk helyet. Két nagy folyosó vezetett hozzájuk, amelyeknek a jobb és a bal oldalán álltak a kabinok.
- Tudod Liz, szerintem jelent valamit, hogy mi kaptuk a 69-es számú kabint. - vigyorgott önelégülten Harry.
Nem értettem miről van szó, értetlenül ráncoltam a homlokom.
- A 69 mit is takar? - értetlenkedtem.
- Elmagyarázhatom, de ha megmutatom, akkor szerintem jobban megérted - testét az enyémhez préselte.
- Semmi szükség rá - toltam el magamtól. - Főleg ha a szexhez van köze.
Az ajkait játékosan lebiggyesztette, és szomorúságot tettetett.
- Nem baj, majd máskor - kacsintott, majd benyitott a 69-es számú ajtón.

Ahogy beléptünk egyből megértettem, hogy miért örültek az első osztálynak a fiúk. A kabinban egy hatalmas ágy volt, de úgy is mondhatnám, hogy a kabin maga volt egy ágy. Az egyik falon egy nagy tévé volt, a másikon pedig egy telefon (?)
Levettem a cipőmet, és ledobtam magam az ágyra, nem törődve azzal, hogy így Harrynek egy kis hely sem jut.

- Üdvözöljük önöket az első osztályon - szólt a hangszóróból egy női hang.  - A felszállást megkezdjük, kérem foglalják el helyüket. A telefont a falon kizárólag ételrendelésre  tudják használni amelyek maguknak teljesen költségmentesek. Az ételeket legkésőbb 10 perc múlva tudjuk felszolgálni.
A tévét a tetejére rakott távirányítóval tudják használni.
Ezután egy férfi hang csendült fel:
- Üdvözöljük utasainkat. A repülő Málta felé tart, ahova egész pontosan 14 óra múlva fogunk megérkezni. Kellemes utazást!


- Menj arrébb Lizzie, vagy én teszlek el innen.
- Inkább a másodikat választanám - ásítottam álmosan.
Harry a testem felé támaszkodott, fejét a fülemhez hajtotta.
- Nem szeretem ezt a stílust  - suttogta rekedtesen. - Tudod van rá bő fél napunk, hogy javítsunk rajta. És van pár ötletem, hogy hogyan lehetne.
- Csak álmos vagyok Harry, hagyjál már békén - próbáltam ellökni magamtól a testét, de meg sem mozdult.
- Tehetek az ellen, hogy ne legyél álmos - miután ezt kimondta ajkai a kulcscsontomra tapadtak.
Édesen csókolgatta ( ami ha eltekintünk attól, hogy egy kanos seggfej van épp felettem ) egészen jó érzés.
Vagyis csak volt, amíg egyre erősebben nem kezdte el szívni az érzékeny bőrömet.
- Hagyd abba - nyöszörögtem fájdalmasan.
- Semmiképpen.
Nyelvét végighúzta az új sebemen, majd apró puszikkal hintette be azt. Lábaival az enyém mellé térdelt, így a kezeit erőlködés nélkül járatta be a testemen. Miközben ajkait az enyémre nyomta, fenekembe erősen belemarkolt, fájdalmas nyögésre késztetve engem, de ez inkább egy kéjes nyöszörgésnek hangzott.
- Ettől csak még jobban elfáradok - nyöszörögtem két csók között.
- Ebben az esetben - ült fel az ágyra. - Nem kell semmit tenned, csak élvezd, amit csinálok.
A nadrágomat készült kigombolni, mikor lábaimmal megrúgtam a mellkasát.
- Ne nehezítsd meg - mondta dühösen.
- Kérlek Harry - könyörögtem. - Csak egy órát adj, hogy aludjak, utána bármit megtehetsz velem.
Ahogy kimondtam egyből megbántam.
- Egye fene - perverz mosolya még jobban lelkiismeret furdalást okozott. - Egy órát kapsz.



 Halihó! :D
Meghoztam (kicsit késve) a 15. részt. 
Mivel hivatalosan is nyár van, vége van a sulinak,
 így gyakrabban lesznek részek.
Ha tetszett iratkozzatok fel, pipálgassatok, írjatok véleményt!
Jó nyarat!
Grosses Bises: 1DGirl

8 megjegyzés:

  1. Imádom *-* :) Siess a kövivel! :)

    VálaszTörlés
  2. Awww....alig birom kivárni mikor rakod fel az új részt!♥ siess! Imádom,remek lett! ^^

    VálaszTörlés
  3. Jujj mar nagyon varom az uj reszt *-* nagyon jo lett, kb mikorra varhato az uj resz? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Ma, vagy holnap felrakom.

      Törlés
  4. Mikor lesz rész?:( Nagyon szuper a blog *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Már dolgozok a következő részen, ha időben befejezem, akkor ma felkerül

      Törlés